Közvélemény-kutatási összefoglaló, 2021. szeptember 20.

Összefoglalónk utoljára az IDEA Intézet szeptember eleji adatainak megjelenése után frissült.

2021 eddig publikussá vált közvélemény-kutatásai alapján a közös indulást tervező ellenzék több hónapja tartó vezetése a belföldi szavazatarány tekintetében mostanra jórészt elkopott. A választókerületi határok Fidesznek kedvező megrajzolása miatt a jelenleg elképzelhető mértékű ellenzéki szavazatelőny mellett szinte biztosan Fidesz többséget hozna egy most vasárnapi választás a mandátumok megoszlása tekintetében. Már egy két százalékos belföldi ellenzéki vezetés mellett is a Fidesz 106 – ellenzék 93 a legvalószínűbb eredmény a parlamenti mandátumok tekintetében (a várható levélszavazatokat már figyelembe véve, de az esetleg befutó német vagy roma nemzetiségi képviselőt még figyelmen kívül hagyva), de ekkora előnye a közvélemény-kutatások szerint már nincs is az ellenzéknek – hacsak nem próbáljuk meg a lehető legjobban megsaccolni, hogy mi lehet a publikálatlan adatokban (akkor ugyanis még egy 4,5%-os ellenzéki szavazatelőny is elképzelhető jelenleg). Nem véletlenül olvashattunk tehát a Fidesz megerősődéséről szóló beszámolókat a tavasz során. Ha figyelembe vesszük a járványhelyzet enyhülését, a jelentősebb ellenzéki kezdeményezések hiányát, a kormánypárt adóforintokkal korlátlanul támogatott kampányerőfeszítéseit, meg a gazdasági helyzetre vonatkozó népi értékelések valamelyes javulását, akkor nincs is ebben semmi meglepő. Sőt, talán inkább az az érdekes, hogy milyen kicsit erősödött a Fidesz 2021 első hat hónapjában mindezek nyomán.

Viszont a publikált közvélemény-kutatások trendvonala szerint most lényegében fej-fej mellett áll a hatpárti ellenzék és a Fidesz-KDNP a várható belföldi szavazatarányokban. Az alábbi trendábránkon látható 47,8:47,3 százalékos kormánypárti előny a várható belföldi szavazatarányban már kb. 112:87 arányú Fidesz mandátumtöbséget jelentene a parlamentben. Ez a trendvonal azonban csak egy felületes összegzése a megjelenő közvélemény-kutatások összességének, ami nem veszi figyelembe, hogy mikor melyik intézettől jelent meg több vagy kevesebb adat, és ezt több hónap adatainak figyelembevételével, nagyon lassú és fokozatos változások feltételezésével és extrapolálásával ellensúlyozza. Mint látni fogjuk, egy eltérő, de szintén jól megindokolható összegzés alapján ugyanezen adatokból most egy 4,5%-os ellenzéki vezetés adódik a belföldi szavazatokban, ami mandátumszámban már egy 103:96 arányú ellenzéki vezetést (következésképpen kormányváltást) tenne a legvalőszínűbbé.

A várható eredményekkel kapcsolatos bizonytalanság nagy része abból fakad, hogy a különböző intézetek adatai, mint már évek óta, most is elég élesen különböznek egymástól, és ezért a közvélemény-kutatások aktuális átlaga – ami 2018-ban és 2019-ben elég jól jelezte előre az aktuális választási eredményeket – leginkább attól függ, hogy ki állt elő adatokkal az elmúlt egy-két hétben, és elég tág statisztikai hibahatárral rendelkezik. Erről a poszt végén sorjázó módszertani kitérőinkben olvashat többet. A várható mandátumarányok pedig nagyon gyorsan és hevesen mozdulnak el, ha csak 1-2 százalékkal is változik a közvélemény-kutatások átlaga egy amúgy viszonylag szoros versenyállás mellett. Ezért még bőven hibahatáron belüli ingadozások is egészen más parlamenti erőviszonyoknak felelhetnek meg. Remek hír a fogadási irodáknak, hogy – hacsak valami komoly politikai földcsuszamlás nem következik még be addig – a körömrágó izgalmak velünk maradhatnak egészen a jövő áprilisra várt választásokig.

Abban viszont valamennyi publikált adat egybecseng, hogy az év első négy hónapjában beérte és meghaladta a Jobbik támogatottsága a Demokratikus Koalícióét. A legutóbb megjelent vizsgálatok szerint a nyáron újra megerősödött a DK, és a két párt fej-fej mellett áll országosan a 2-3. helyen. Ugyanakkor a Momentum és az MSZP támogatottsága csökkenni látszik, a náluknál kisebb pártoké pedig stagnál.

Alább további részletekkel szolgálok az egyes pártokra vonatkozó trendekről, és részletesen elmagyarázom a fenti összegző megállapítások mögötti számításokat. Akit csak a lényeg érdekel, az bátran hagyja ki a poszt végén hosszan sorakozó módszertani kitérőket. Az első két kitérő azonban olyan a szélesebb közönség számára is izgalmas kérdéseket is érint, mint hogy miért különböznek egymástól annyira a különböző közvélemény-kutatók eredményei, és hogy miért lehet ennek ellenére némi bizodalmunk abban, hogy segítségükkel valamelyest megérthetjük azt, hogy miként alakulnak a választási esélyek ma Magyarországon. A többiek viszont tényleg csak azokat a technikai kérdések iránt érdeklődő olvasókat fogják izgatni, akik utána akarnak számolni az itt leírtaknak, illetve látni szeretnék az elemzés teljes módszertani apparátusát, hogy annak helyességéről meggyőződhessenek.

[Egy szerkesztői megjegyzés, mielőtt tovább olvasna:] A Vox Populi oldal céljáról és a szerzőről itt tájékozódhat. Közvélemény-kutatási összefoglalónk azért készül el rendszeresen, mert egyre nehezebb tájékozódni Magyarországon arról, hogy vajon miként is alakul egyes politikai pártok támogatottsága a választóközönségben. A különböző intézetek által gyűjtött adatok rendszertelenül jelennek meg, sokszor zavarba ejtően különböznek a szalagcímek és a részletek, többféle adatsort közölnek, és ezek nem mindig hasonlíthatók össze közvetlenül egymással, illetve a választási eredményekkel. Hol harminc, hol negyven, hol ötven százalék körüli számok jelennek meg például a Fidesz neve mellett pusztán amiatt, hogy más-más bázison számított eredményeket mutatnak be a különféle számsorok. Az adatok néha gyorsan, néha több hetes késéssel jelennek meg a vizsgálat után, és egyre inkább előfordul az is, hogy soha. A zűrzavart a Vox Populi blog azzal igyekszik csökkenteni, hogy azonos bázisra hozza és egymás mellett összegyűjtve közli az összes országos közvélemény-kutatás eredményét arról, hogy miként szavazna az ország, ha „most vasárnap” országgyűlési választások lennének. Az ábrákban megjelenő adatokat és technikai információkat itt találja meg, ha klikkel egyet az elszínezett szavakra. Ezen belül a nagyobbik Excel állományban megtalálja az összes információt úgy, ahogy az eredeti forrásokban megjelentek, forrás, módszertan, adatfelvételi dátumok, és az esetleg más forrásokból szerzett kiegészítések pontos feltüntetésével. Nagy felbontású ábráimat innen töltheti le. Ez az összefoglaló 2019. október 29-én jelent meg először, ezt mutatja URL címe is.

Kormánypárti megugrás és visszaesés 2020-ban

Fenti ábránkon a sok közvélemény-kutatást mintegy átlagoló trendvonalak maximum két százalékkal, de inkább kevesebbel tévesztik el a 2022-es választás négy jelenleg várható főszereplőjének a közelmúlt három országos szavazásán ténylegesen elért eredményeit. Ez alighanem kisebb, mint amennyit az átlagember tévedne akkor, ha hirtelenjében, közvélemény-kutatások ismerete nélkül, saját kútfeje alapján saccolná meg, hogy milyen szavazatmegoszlás várható egy-egy országos választáson. Információértéke ebben az értelemben tehát van a kutatásoknak, és minden jel szerint követik is a pártnépszerűségek hullámzását, hiszen zömében helyesen mutatták azt, hogy a 2019 tavaszi európai parlamenti választáson mennyire más eredményt fognak elérni az egyes pártok, mint a 2018 áprilisi országgyűlési választáson (ld. alábbi ábránkat).

Figyelemreméltó, hogy a trendvonalas ábrákban a Fidesz népszerűségi görbéje 2018 vége óta igazából csak egyszer emelkedett, méghozzá a járványellenes korlátozó intézkedések 2020. március 12-i bevezetését követő egy-két hétben. A Publicusnál egy 2020. március 10-én végződött és egy március 17-én kezdődött vizsgálat között ugrott meg a Fidesz pár ponttal, míg a Závecz ezzel analóg dátumai március 13 és április 14, a Nézőponté március 12 és április 16 voltak. (A többi intézetek nyilvános adatai pedig nem voltak informatívak a megugrás időpontja tekintetében, erre ld. a Vox Populinak az összes 2018 óta megjelent adatot sajtóforrásaikkal együtt bemutató adatbázisát.) Ez a megugrás leginkább abból eredhetett, hogy a járványhelyzet idején a világ számos országában növekedett a végrehajtó hatalom fejének személyes népszerűsége, és ez néhány helyen a pártjaik választói támogatottságát is megdobta: európai átlagban úgy 4-5%-kal, de az észak-európai országokban, Hollandiában és Németországban még ennél többel is.

Egyes intézetek, legalábbis egyes publikációikban, egy második Fideszes növekedési időszakot is láttak 2021 tavaszán, amikor végre elkezdtek kedvezőbben alakulni a járványügyi adatok a harmadik hullám csúcsához képest, és az oltási kampány is felpörgött. Az utóbbi hetekben attól függően tűnik fel vagy tűnik el az adatokban ez a fordulat, hogy éppen melyik intézettől jelentek meg adatok. De még amikor látszik is ilyen fordulat (a mostani összegzés szerint igen), akkor is csak kicsi elmozdulás volt a Fidesz irányába, párhuzamosan azzal, ahogy egyrészt a fogyasztói bizalom, másrészt a kormányzati járványkezelés lakossági megitésése is kedvezőbbé vált.

Nem lehet bíztató a Fidesz számára, hogy az elmúlt években csak a 2020 tavaszihoz hasonló külső sokk tudta komolyabbban növelni a kormánypárt népszerűségét. Ráadásul a 2020 tavaszi megugrás mértéke Magyarországon inkább csak közepes volt, mint ahogy a kormányintézkedések lakossági megítélésével kapcsolatos közvélemény-kutatásokból sem rajzolódott ki olyan általános elégedettség ezekkel, mint például – a járvány korai szakaszának rettenetes statisztikái ellenére – Olaszországban. A magát a propaganda erőfeszítések középpontjába állító miniszter-elnök személyes népszerűségének emelkedésére utaló adattal sem állt elő senki 2020 júliusa előtt (akkor viszont igen), pedig a kormányzati megrendelésre dolgozó kutatóintézetek weboldalai extra erőfeszítéseket mutattak ebbe az irányba. Végül pedig ahogy az első COVID hullám sikeres kezelése felett érzett megkönnyebbülés elpárolgott, a válsághelyzet gazdasági-társadalmi következményeinek kezelése feletti elégedetlenség került előtérbe. Valójában az Eurobarométer sorozat 21 országra kiterjedő vizsgálatának már a 2020 április végi adatai szerint is hazánk a saját kormányával legkevésbé elégedett öt ország közé tartozott, ahol a járványügyi kormányintézkedéseknek sokkal több gazdasági kárát, mint egészségügyi előnyét vélte felfedezni a közvélemény (erre lásd a járványhelyzet hatásaival foglalkozó korábbi posztunkat).

2020 augusztusától 2020 decemberig a Fidesz nem csak elvesztette a tavaly tavasszal elért pár százalékos népszerűségnövekményét (a COVID-19 járvány első hullámához hasonló válsághelyzetek gyakran, de pont ilyen kérészéletű módon növelik a kormánypártok népszerűségét), hanem azt meghaladó mértékben vesztett teret. Az augusztus és december közti hanyatlás mértéke a Mediánnál összehasonlítási alaptól függően 9-10%, a Nézőpont Intézet december közepi adatai szerint 5%, az Ideánál, Republikonnál és Závecz RI-nél 3-6, a Publicusnál pedig csak 1-2% volt. Ezáltal a különböző cégek adatai közti különbségek jelentősen csökkentek ebben az időszakban. Minél több pártpreferenciája tekintetében hallgatag embert bírt szóra egy közvélemény-kutató a 2020 első felében, annál jobbnak látta a Fidesz és a Kutyapárt versenyhelyzetét a DK-hoz, MSZP-hez és Párbeszédhez képest. Viszont ugyanezek az intézetek másoknál nagyobb kormánypárti visszaesést és ellenzéki gyarapodást is regisztráltak 2020 második felében. Talán arról lehetett szó, hogy az ingadozó elkötelezettségű emberek 2020 nyarán inkább a Fidesz és a Kutyapárt, mint az ellenzék felé hajlottak, az év végére viszont kiegyenlítetté vált a helyzet e tekintetben.

Nehezebb magabiztosan nyilatkozni a 2021-es trendekről. A szokottnál is kevesebb közvélemény-kutatási adat jelent meg. A Závecz RI 2021-es közleményei a Fidesz megerősödését emelték ki, amit a Medián adatai is megerősítettek. Az IDEA, a Publicus és a Republikon adataiban viszont – decemberhez képest – semmi nyoma nem volt ennek 2021 áprilisa előtt. Az Iránytű és a Századvég nem állt még elő 2021-es adatokkal, a Nézőpontnál pedig csak az „összes megkérdezett” között látszott érdemi változás december óta, és az is csak az ellenzék gyengülése volt, nem pedig a Fidesz előrelépése. (Posztunk végén a módszertani kitérők magyarázzák el, hogy decemberben és időről-időre azóta is a ténylegesnél nagyobb ellenzéki előnyt mutathattak a közvélemény-kutatások, a biztos szavazók közt pedig még csak mostanában érhette be az ellenzék a Fideszt.)

Viszont a Fidesz továbbra is nagy reményeket fűzhet a várakozások szerint alighanem gyors nyugat-európai gazdasági újrakezdés és a hazai korlátozó intézkedések feloldása nyomán 2021 őszére-2022 első felére várható komoly gazdasági fellendüléshez. Attól azonban már nagyon messze van, hogy az egységesen – közös jelöltekkel vagy akár közös listával – induló ellenzékkel szemben kétharmados parlamenti többségre tehessen szert 2022-ben. Ehhez 13-14%-kal kellene felülmúlnia a hat O1G párt együttesen várható szavazatarányát a mostani szoros versenyállás helyett. Ennyivel pedig csak a 2018 decembere előtti ellenzéki letargia idején vezetett a kormánypárt.

 Az ellenzéknek ezzel szemben a minimális parlamenti többség megszerzéséhez is alighanem nagyobb szavazatelőnyre lesz szüksége jövő tavasszal, mint amekkorát a 2021 márciusi adatokban láthattunk, amikor jelen tudásunk szerint a mélyponthoz közelített az egészségügyi és társadalmi válsághelyzet. Egyik oldal sem látszik tehát esélyesnek arra, hogy 2022-ben kétharmados többséget szerezzen az országgyűlésben. A minimális többség megszerzéséhez szükséges jobb hajrához pedig a Fidesz oldalán látszik inkább a természetes felhajtóerő. Az már más kérdés, hogy ki tudják-e használni ezt, és van-e még valami eddig nem látott adu az ellenzék tarsolyában.

Az ellenzéki pártok támogatottsági adatai

Az ellenzéki oldalon a tervezett közös indulás miatt inkább csak az előválasztási esélyek és a listás helyek elosztása szempontjából érdemel figyelmet az egyes pártok népszerűsége.

A Jobbik adataiban szerények az intézetközi különbségek azóta, hogy az Iránytű ritkán publikál, a Nézőpont és a Századvég pedig teljesen felhagyott az egyes ellenzéki pártokra vonatkozó számok közlésével. A 2018-as választást követő tízegynéhány hónapban harmadára csökkent a párt támogatottsága, amit a közkérdezések adatai nem is tudtak teljes mértékben megragadni. Tavaly szeptember óta azonban 7-8% tájáról 15% felé kapaszkodott vissza a párt támogatottsága, amit kézenfekvő Jakab Péter személyes parlamenti fellépéseivel és Facebook kampányával magyarázni.

A Demokratikus Koalíció jobb eredményt ért el a tavalyi Európai Parlamenti választáson, mint a közvélemény-kutatások alapján vártuk volna, de az idősorok szerint ezt az eltérést főleg a párt népszerűségének hirtelen megugrása okozhatta a kampány végén, plusz esetleg az EP választások alacsonyabb részvételi aránya (és a DK-szavazók esetleg elképzelhetően kiemelkedő aktivitása 2019. májusában). Összességében a 2018-as választásokon elért alig 5 százalékról a DK támogatottsága felment 15% felé is. A növekedés zöme a Dobrev Klára kampányaival fémjelzett időszakokra (az Európa Parlamenti választás és az ellenzéki előválasztás előtti kampány) idejére esett.

A Momentum felívelő szakasza a 2018-as parlamenti és a 2019-es helyi választások közötti időszakra esett. Az utóbbi idején 10-11%-os népszerűség egyelőre plafonnak bizonyult számukra, és egy év stagnálás után a párt támogatottsága csökkenésnek is indult: most talán 7-8% körül állhat. A Momentum és a Jobbik ellentétes pályája az utóbbi hónapokban kézenfekvően magyarázható azzal, hogy kampányaik más-más témát helyeztek középpontba, és a korrupció kérdésköre a megélhetési kérdéseknél kevésbé kelti fel az állampolgárok figyelmét.

Az MSZP és a Párbeszéd külön-külön támogatottságáról nem minden közvélemény-kutató szokott beszámolni. Ahol ez egyáltalán publikus, azt adatbázisunk “Megjegyzések” oszlopában tüntetem fel. A Párbeszéd intézettől függetlenül mostanában már inkább kettő, mint egy százalékon áll. Az MSZP tekintetében viszont igen nagyok és szisztematikusak a különbségek a Publicus (és kisebb mértékben még az Idea, a Republikon és a Závecz RI) magasabb, illetve a Nézőpont (és helyenként a Medián meg az Iránytű) alacsonyabb becslései között. Minden közvélemény-kutató adatai mutatták a párt visszaesését az európai választás előtti hetekben, de csak a Nézőpont és a Századvég találta el, hogy milyen mélyre esett vissza a kettős az akkori választáson. Azóta 8-10% körül ingadozott együttes támogatottságuk a publikus adatok intézetközi átlagában, az utóbbi hónapokban lefelé mozgó tendenciával. De a mostani ábra suggalta 8-9%-os számot alighanem eltúlozza, hogy a párt támogatottságát korábban alacsonyabbra taksáló – és 2019 tavaszán e tekintetben realistábbnak bizonyuló cégek – csak egészen elvétve publikáltak a baloldali pártokra vonatkozó adatokat az utóbbi hónapokban is. Abban azért vigaszt találhat a jelenlegi szocialista vezetés, hogy irányításuk alatt is csak annyit esett vissza az MSZP népszerűsége, mint Mesterházy Attila elnöksége idején 2012 ősze és 2014 júniusa között.

Szintén nagy vesztese az elmúlt éveknek az LMP. Csak a 2018-19 teli rabszolgatüntetések idején állt meg népszerűségük hanyatlása a közvélemény-kutatásokban (talán amiatt, hogy az akkor nagyon prominens szerepet vivő Hadházy Ákost és Szél Bernadettet akkor még mindig az LMP-hez sorolta a közvélemény tekintélyes része). Az európai választások óta nagyon lassúvá vált ugyan a lejtmenet, de kevés jót ígér a pártnak az, hogy 2019 májusában mennyire túlbecsülték őket a közvélemény-kutatások.

Összességében tehát az adatok azt sejtetik, hogy elég nagy tévedési és vita-lehetőséget vállalna fel az, aki a közvélemény-kutatások alapján szeretné eldönteni, hogy melyik ellenzéki párt hány közös jelöltet állítson. Amikor egy párt felfelé kapaszkodik, mint az LMP vagy a Jobbik 2018 elején, vagy a DK és a Momentum a 2019-es EP választások előtt, akkor a közvélemény-kutatások ezt észreveszik, de valamiért alábecsülik a mértékét. Ugyanígy, amikor egy párt hanyatlik, mint a Jobbik és az MSZP a 2019-es európai választás előtt, akkor a közvélemény-kutatások észreveszik ezt, de nem eléggé. A közvélemény-kutatások tehát hasznosak, de ráhagyással kell tekinteni az eredményeikre, és balgaság olyan precizitást várni tőlük az egyes ellenzéki pártok támogatottsága tekintetében, mint amit a statisztikai hibahatár mutat.

Egyelőre csak futottak még, de lehetnek még 2022-ben főszereplők

A két nagy blokktól független választási indulást tervező MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) és Mi Hazánk közvélemény-kutatási adatai is elég szisztematikus intézet-közi különbségeket mutatnak. Bár az ok nem világos, politikai motivációt itt csak nagy képzelőerővel lehetne az eltérő adatok mögé képzelni. (Feltűnő, hogy a Nézőpontnál és a Mediánnál is akkortájt nőtt különösen nagyra az MKKP-t támogatók aránya, amikor a személyes kérdezésről áttértek a telefonosra. Meglehet, kisebb arányban tárcsáznak vezetékes számokat, mint a Publicus Intézet, és a Mediánról azt is tudjuk, hogy ők a Publicus-szal ellentétben felsorolják a választható pártok listáját, ha a megkérdezett nem mondja be kapásból, hogy melyik pártra szavazna, és ennek nyomán is ellentétes irányban változik a Kutyapárt aránya a különböző intézeteknél.)

Jelenlegi helyzete alapján mindkét pártnak reális esélye lehet a parlamentbe kerülésre 2022-ben. Olyan igazán komoly politikai jelentősége azonban még nem látszik annak, hogy pontosan hol állnak ezek a pártok, hiszen vélhetőleg mindkettő könnyen túlélné azt, ha nem jutna át az 5%-os parlamentbe jutási küszöbön, az pedig nem nagyon kétséges, hogy a költségvetési támogatás megszerzéséhez szükséges 1%-nyi listás szavazatot meg tudják szerezni. Ezért ennek a két pártnak az adatai arra utalnak leginkább, hogy a különböző intézetek közti módszertani különbségeknek a nagyközönség által kevéssé ismert és igazából semmit nem mondó részletei – a Kutyapárt esetében a pártpreferenciát jelentő megkérdezettek arányának jelentős különbsége egyfelől a Medián és Nézőpont, másrészt pedig a Publicus között, ami miatt a főleg bizonytalan preferenciájú kutyapárti szimpatizánsok nagyobb eséllyel nyilatkoznak meg az előbbiek, mint az utóbbi vizsgálataiban – többet magyaráznak a publikált adatok fel-le menetéből, mint bármilyen valós trend a támogatottságukban.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy haszontalanok lennének a két párt támogatottságával foglalkozó közvélemény-kutatási adatok. Hiszen pont ezekből látható az, hogy valószínűleg semmilyen érdemi változás nem következett be a Kutyapárt és a Mi Hazánk támogatottságában 2019 eleje óta. Ez pedig pont olyan hasznos információ, mint annak ismerete, hogy a mai magyar közvélemény-kutatások átlaga valóban észreveszi azt, amikor tényleg érdemben változik egy párt támogatottsága, viszont rendszeresen alábecsülik a változások hevességét.

Az összefoglaló tartalmi része itt véget ér. Következnek a módszertani magyarázatok a poszt kezdetén szereplő általánosításokra azzal kapcsolatban, hogy mennyire szoros és bizonytalan a két nagy választási szövetség versenyének állása. Ezek a fejtegetések talán nem minden ponton lesznek közérthetőek, de laikusoknak is érdemes lehet legalább az első kettőt elolvasni.

Első módszertani kitérő: végre nem kell külön vizsgálni a „közös ellenzéki listás” kérdésekkel kapott eredményeket

Ami most jótékonyan csökkenti az előrejelzések bizonytalanságát, az az egyre kisebb különbség a között, hogy milyen eredményeket kapnak a közvélemény-kutatók attól függően, hogy közösen induló, vagy külön-külön ellenzéki pártokkal számoló kérdést tesznek fel a pillanatnyi szavazói szándékokról. Az alábbi ábrák az összes rendelkezésre álló adatot bemutatják, amivel vizsgálhatjuk a kérdés megfogalmazásának hatását. Az első az összes megkérdezettre, a második a „biztos szavazó pártválasztókra” (tehát azokra a válaszolókra, akik azt mondták, hogy biztos elmennének szavazni, és tudtak is választani egy pártot a felkínált lehetőségek közül) vonatkozó adatokat mutatja be, az adatfelvétel dátuma szerint rendezve el az eredményeket. A Bige László megrendelte 2021 eleji ZRI vizsgálat „biztos szavazóira” vonatkozó adatok még nem jelentek meg pártonkénti bontásban, ezért erről csak a Fidesz, illetve az ellenzék egésze támogatottságot mutatja meg a második ábra (mivel a 2021. májusi kutatások is ugyanezt mutatják, ám ezek már nem férnek bele az alábbi ábrákba, ezért május elején felhagytam ezen ábrák további frissítésével).

Egyértelmű, hogy a „közös listával” induló ellenzéket feltételező kérdésre többen tudnak valamelyik politikai tábor megnevezésével válaszolni. A hatpárti ellenzék a Fidesznél hajszállal több új támogatóra talál, ha így teszik fel a kérdést, de a megfigyelt ellenzék-Fidesz arányra összességében elhanyagolható a kérdésfeltevés hatása. (A Medián tavaly év végi vizsgálataiban a megszokottól novemberben az egyik, decemberben meg a másik irányban eltérő eredményt kaptak ugyan, de ez a szabályt egyértelműen erősítő kivétel volt, mivel egy olyan kapcsolatos módszertani kísérlet állította elő, amely pont hogy megerősítette azt a feltevést, miszerint a közös lista emlegetése csupán jobban mozgósítja a szavazókat mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalon.) Ráadásul a hetek múltával az is egyre inkább csökkeni látszik, hogy mennyivel több embert mozdít meg a közös listás kérdés. A választóközönség láthatólag egyre jobban hozzászokik az ellenzék közös indulásának gondolatához, és már akkor is azt feltételezi, ha a kérdés szövege erre nem is figyelmezteti.

Annak érdekében tehát, hogy a Nézőpont és a Századvég adatait is figyelembe vehessem a trendek-összegzésében – ők az utóbbi hónapokban csak „közös listás” adatokat közöltek –, mostantól együtt kezelem a közvélemény-kutatási átlagok kiszámításában az “egy közös ellenzéki listát”, illetve a hat ellenzéki párt külön-külön indulását feltételező kérdésekkel gyűjtött adatokat. Az utóbbiak vizsgálatánál egyszerűen összeadom a DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP és Párbeszéd szavazóit, plusz azokat, akik még egy ilyen kérdésre válaszolva is egy ellenzéki közös listára szavaznának. Az alábbi ábra már így, mindent egy ábrába zsúfolva mutatja a 2022-es választáson várhatólag induló pártok és pártszövetségek pillanatnyilag várható szavazatarányait az összes 2018 eleje óta megjelent közvélemény-kutatásokban. Véleményem szerint ez még mindig jobb megoldás, mintha valamelyik intézet adatait nem helyeznénk be az összképbe valamilyen módszertani ok miatt, és ezért az olvasónak kellene találgatnia azt, hogy az vajon miként illeszkedik az összképbe. Ugyanakkor a Nézőpont adatok értelmezésében tényleg némi extra óvatosság indokolt. Az ugyanis nem ismert még, hogy a Nézőpont miként is teszi fel a „közös listás” kérdést. Márciusi sajtóközleményük is „baloldali közös listaként” emlegeti a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk, a Kutyapárt és egyéb kis pártok neve mellett felajánlott válaszalternatívát, azt azonban nem erősíti meg a szöveg, hogy a kérdőív is így írta-e le a szóban forgó alternatívát (ha igen, akkor az nyilván megzavarhat néhány megkérdezettet és az ellenzék támogatottságának alábecsülését eredményeztheti azok közt, akik nem a “baloldal” szavazóinak tartják magukat). Ráadásul decemberi publikációjukban még arra is utaltak, hogy valójában egy a most hétvégi választáson hipotetikusan leadott szavazatra vonatkozó kérdés mellett még egy a Orbán Viktorra vonatkozó kérdésre adott válaszokat is felhasználtak ahhoz, hogy a megkérdezettek „valószínűsíthető” választói magatartását megbecsüljék. Legutóbbi közleményük sajnos nem tér ki arra, hogy vajon most is így jártak el, és arra sem, hogy milyen válaszmegoszlást kaptak akkor, ha egy hagyományos, az egyes ellenzéki pártok külön-külön indulásával számoló választási kérdést tettek fel a megkérdezetteknek.

Második módszertani kitérő: Miért mutatnak mást a különböző intézetek mérései, és mire jó a mozgóátlag?

A fenti ábrából leolvashatjuk, hogy a megjelent adatok trendje szerint jelenleg hajszállal vezet a Fidesz az egyesült hatpárti ellenzék előtt. Ez persze csak a személyesen leadott (tehát a levélszavazatok nélkül számolt) listás szavazatok várható megoszlására vonatkozik, ám, amint azt itt megmutatom, ebből az egyéni kerületi eredmények alakulása némi számolgatással már kikövetkeztethető. A levélszavazatok ugyanis hiába lesznek sokan és hiába támogatják 95-96%-ban a Fideszt, a parlamenti erőviszonyokat csak kis mértékben befolyásolják. Ugyanez igaz arra a lehetőségre is, ha a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöbértéket esetleg eléri egy kisebb párt listája, amelyik viszonlyag egyértelműen – miként a Kétfarkú Kutyapárt – az Orbán-rendszer ellenzékéhez, vagy – miként a Mi Hazánk – az Orbán-rendszer támogatói közé sorolhatók. Ezért a várható eredmények megbecslésénél az a lényeg, hogy a két nagy pártszövetség közti különbséget (az ellenzék pillanatnyi előnyét) mérjük fel pontosan.

A nehézség az, hogy ezt a perdöntő százalékot meglepően nagy bizonytalansággal lehet csak kibányászni a közvélemény-kutatásokból. Az ok a különböző intézetek mérései közti különbségek nagysága. Az alábbi ábra eltérő színekkel különbözteti meg egymástól az egyes közvéleménykutatók adatait, és mindegyiktől csak azt mutatja meg, hogy egy adott mérés során mekkora volt a közös indulást tervező ellenzéki pártok előnye a kormánypárttal szemben. Így szabad szemmel is jól láthatjuk, hogy az IDEA, a Publicus, de kisebb mértékben a Republikon és a Závecz is, az átlagosnál ellenzéki szempontból általában kedvezőbb, a Medián, a Nézőpont és a Századvég viszont kedvezőlenebb eredményekről szokott beszámolni.

A Medián példája mutatja, hogy nem egyszerűen a kormányzati megrendelésekkel elhalmozott és az azoktól majdnem teljesen egészében érintetlen független kutatók látnak más-más valóságot méréseik során. Az eltérések közvetlen oka inkább módszertani lehet. Ez korántsem zárja ki a közvetett politikai összefüggések lehetőségét, de a pontosság kérdését egészen más megvilágításba helyezi.

A rendszerint erősebb ellenzéket regisztráló intézetek kevesebb embertől kapnak választ a pártpreferenciákkal kapcsolatos kérdésekre, mint a Medián és a Nézőpont és a Századvég (ld. alábbi ábránkat). Igaz, az IDEA online mintáiban viszonylag magas a valamilyen pártot kedvencükként megnevezők aránya. Ám magába az online mintába való bekerülés egy rendhagyóan alacsony válaszadási arányú mintavételi folyamat eredménye, ami a gyenge politikai elkötelezettségű polgárokat a telefonos és személyes megkérdezésnél is erősebben szűri ki (az IDEA megkérdezettjeit Facebook hirdetésekkel, de pénzjutalom felajánlása nélkül toborozza, és a politika iránt jobban érdeklődő és gyakrabban internetező megkérdezettek valószínűleg tetemes felülreprezentációját a mintákban bonyolult súlyozási eljárással egyenlíti ki a nyilvánosságra hozott adatokban). Az Iránytű, a Publicus, a Republikon és a Závecz vizsgálataiban pedig talán azért viszonylag alacsony a pártpreferencia kérdésre válaszoló gyenge pártkötődésű szavazók aránya, mert az interjú viszonylag rövid, illetve annak során viszonylag korán teszik fel a szavazói szándékra vonatkozó kérdést. A Závecz RI (és korábban az Ipsos) személyes vizsgálataiban ezért is volt évtizedeken át mindig valamivel alacsonyabb az arány, mint a Mediánnál, akik néha azzal is serkentették a válaszadási kedvet, hogy a valós titkos szavazási szituációt szimulálva borítékba helyezett, hipotetikus szavazólapon beikszelt választ kértek a megkérdezettektől (telefonos illetve online kérdezésben ez persze nem lehetséges). A telefonos vizsgálatok között is vannak ilyen eltérések, hiszen a Publicus rögtön “nincs válasznak” vagy “nem tudjának” kódolja, ha valaki nem mond be egy pártnevet a választói preferenciát érintő nyitott kérdésre, míg a Medián kérdezői ilyenkor véletlenszerű sorrendben felsorolják a pártokat, amelyekből választani lehet (az olyan kicsiket is, mint a Mi Hazánk vagy a Párbeszéd). Ez utóbbi megoldás természetesen magasabb válaszadási arányt eredményez.

Míg a Závecz RI, az IDEA és Iránytű igencsak kedveli a rövid kérdőíveket, amelyekben viszonylag hamar rákérdeznek a pártpreferenciákra, addig a Medián és a Nézőpont csak azután tér rá a választási kérdésekre, hogy egy csomó politikailag semleges (például médiafogyasztási szokásokra irányuló) kérdéssel bemelegítették a válaszadót. A következmény alighanem az, hogy más intézeteknél több gyenge motivációjú, talán csak vélt szociális normákat kielégítő választ kapnak a választói preferenciákat firtató kérdésekre. A Medián némelyik 2020-as adatában azért csökkenhetett a pártválasztók aránya (és ezzel a Fidesz támogatottsága), mert a járványhelyzet miatt használt telefonos kérdezések során a kérdőíveket is néha rövidebbre vágták (a Nézőpontnak dolgozó call center közelmúltbeli megkérdezettjeitől úgy tudom, hogy náluk telefonon is hosszabb média-blokkal kezdődik a kérdezés).

Nem lehet egzaktan megállapítani, hogy melyik kérdezési technika jobb a választások előrejelzésében. Nyilván az se jó, ha a titkolódzóbb válaszadók véleményét nem ismerjük meg, de az sem, ha a ténylegesen teljesen bizonytalanokból préselünk ki olyan választ, ami nem fedi a ténylegesen várható választói döntéseiket. Még csak az sem biztos, hogy valami arany középút lenne a legjobb, hiszen az ideális megoldás változhat aszerint, hogy milyen mintavételi módszerekkel dolgozik az adott intézet, vagy éppen milyen az ország politikai klímája. Sőt, arra sincs közvetlen bizonyíték, hogy a fenti módszertani eltérés okozza a Fidesz magasabb népszerűségét jelző számokat a Medián, a Nézőpont és kisebb részben a Századvég vizsgálataiban.

Mégis, a módszertani eltérés tűnik a leglogikusabb magyarázatnak. Meglehet persze, hogy egy-egy intézet szakmai döntéseit befolyásolja is az eredményekben várt hatás, ez pedig könnyen teremthet látványos korrelációt kutatási eredmények és politikai kötődések között. De pl. a Medián már 1990 óta ugyanezt a mérési filozófiát követi. Aligha a Fidesz túlbecslésére törekvés, hanem inkább az intézmény megszokott rutinjához ragaszkodás teremt különös hasonlóságot az ő Fideszre vonatkozó eredményeik és a Medián módszertanát e tekintetben lemásoló Nézőpont adatai között. De akármi is a különféle módszertani döntések motivációja, a nyolc intézet barkácskészletét vizsgálva nem lehet egyértelműen rámutatni, hogy melyik megoldás-együttes jobb vagy rosszabb, hiába is teszi szkeptikussá az újságolvasó közönséget, amikor a Nézőpont és a Századvég adatai másoknál erősebb kormánypártot mutatnak.

Valóban, az intézetek közötti eltérések bármennyire látványosak és tendenciózusak is, nem feltétlen teszik a kutatások átlagát pontatlanná. Ezt illusztrálja alábbi rajzfilmünk is, amin látható, hogy az intézetek publikált adatainak mozgóátlaga egész jól jelezte előre valamennyi 2018-19-es országos szavazás személyesen leadott listás szavazatainak megoszlását. A mozgóátlag kicsit hektikusabb, mint a trendvonal, és a legfrissebb (utolsó, éppen aktuális) értéke is eltér a trendtől, mert nem vetíti ki a közelmúlt változási irányát az elkövetkező hetekre, hanem agnoszikus a közeljövő fejleményeivel kapcsolatban. Kiszámításához minden közvélemény-kutatási adatot az interjúk elkészítésének középső napjához rendeltem hozzá (egy-egy közvélemény-kutatás jellemzően 3-10 napig tart). Ezután minden közvélemény-kutatási napra kiszámoltam a mozgóátlagot úgy, hogy vettem az egyszerű átlagát az aznap, meg a megelőző és az utána következő 20-20 naphoz kötődő közvélemény-kutatásoknak. Viszont csak azoknak az intézeteknek az adatait számolom be a mozgóátlagokba, amelyek a 2018-2022-es ciklusban végig viszonylag gyakran közöltek kutatási eredményeket.

Az intézetek közötti módszertani eltérések így annyiban még örvendetesek is, hogy ezek miatt kisebb annak valószínűsége, hogy egyszer csak minden intézet azonos előjellel tévedjen. Ennek a biztosítéknak azonban komoly ára van a különböző intézetek átlagos becslésének statisztikai hibahatára tekintetében: egy -10 és +10 között ingadozó számsor pontos átlagértéke nyilván nehezebben becsülhető meg, és jobban függ egy-egy deviáns megfigyeléstől, mint egy pusztán -2 és +2 között ingadozó sorozat átlagértéke. Azaz, miként a józan és is sugallja, ahol a különböző adatok nagyon ellentmondanak egymásnak, ott elhomályosul a látás és bizonytalankodik az előrejelzés. Valóban, mire minden bizonytalanságot figyelembe veszünk alább, az ellenzéki szavazatelőny (vagy hátrány) statisztikai hibahatára már a ±10%-ot is meg fogja haladni. Pedig a parlamenti mandátumarányok számolgatása még csak azután kezdődik majd el! Tanulság: okkal bosszankodik a magyar közönség a közvélemény-kutatók adatai közti eltérések láttán, mert ezek valóban nagyon megnehezítik a jövőbelátást.

Harmadik módszertani kitérő: A mozgóátlagok korrigálása

Az előrejelzést mindennek tetejébe pontatlanná is teheti, hogy némileg mást mutat az aktuális közvélemény-kutatások átlaga, amikor csak a Publicus, az IDEA, a Republikon és a ZRI közöl friss adatokat, mint amikor bőségesen áll rendelkezésre Medián-, Nézőpont-, és Századvég-adat is. A Fidesz kampánynarratíváit posztjaikban nap mint nap megismétlő Nézőpont és Századvég azonban régóta teljesen felhagyott az egyes pártok támogatottságáról szóló adatok publikálásával, “közös listás” ellenzéket feltételező számokat is csak nagy ritkán engednek szabadjára, miközben a Mediántól is kevés adat jelent meg a járvány idején. Ez pedig önmagában is sokat magyarázhat abból, amikor az ellenzék közvélemény-kutatási eredményei látványosan javulnak vagy éppen romlanak éppen. Magyarán, a megfigyelt változások egy része látszólagos lehet.

A közvélemény-kutatások átlagából úgy szűrhetjük ki e lehetséges torzítás hatását, ha megsaccoljuk, vajon mit mutatott volna egy-egy Medián, Nézőpont, Republikon, stb. kutatás, ha olyan időpontban publikálták volna, amikor nem jelent meg tőlük adat. Ez nem is olyan nehéz, mert jól látható, hogy egy-egy intézet milyen irányban és mennyire szokott eltérni a többiek adataitól, milyen szorosan mozog egy irányba azokkal, és hogy a többiek milyen adatokkal álltak elő a kérdéses időszakban.

Természetesen nem az összes publikálatlan adatot lehet megbecsülni, csak azt, amit – a máskor megjelent adatokat eredményező döntési rutinok mellett – kitettek volna az intézetek. A hiányzó információk legvalószínűbb értéke és a velük kapcsolatos bizonytalanság mértéke megannyi statisztikai módszerrel becsülhető. Én egy „többszörös imputáció” nevű statisztikai eljárással végeztem a becslést, ami minden hiányzó értékre több saccot ad meg. Ezek a saccok azzal (fordított) arányban térnek el egymástól többé vagy kevésbé, hogy mennyire pontosan jelezhetők előre az adott intézet eredményei a többiek adatai és az adatfelvétel időpontja függvényében. A több imputáció átlaga pedig maga a legvalószínűbbnek tűnő érték. A számításokban konkrétan az Amelia II szoftverre hagyatkoztam, és az egyes intézeteknek az alábbi ábrákban látható publikus adatsorai mellett az adatfelvételek Unix időpontjának ötödrendű poligonja szolgáltak prediktor változókként. Azokra a közvélemény-kutatásokra nézve, amelyek adatait ténylegesen publikálták, a többszörös imputáció eredménye értelemszerűen ugyanaz az érték, mint amiről ténylegesen beszámoltak. A korrigált mozgóátlag kiszámítása innen már egyszerű: ez az adott 41 napra vonatkozó összes imputált adat átlaga.

A korrigált mozgóátlag azt mutatja meg, hogy mi statisztikai elemzéseim szerint a legvalószínűbb értéke az összes (megjelent és meg nem jelent) közvélemény-kutatások mozgóátlagának minden egyes napon, ha azt feltételezzük, hogy mind a nyolc aktív közvélemény-kutató intézet végez valamilyen vizsgálatot minden egyes 41 napos időszakon belül, csak nem hozza ennek eredményét nyilvánosságra minden egyes alkalommal. Az alábbi ábrák azt jelzik, hogy a korrigált átlag egy hajszállal még pontosabb előrejelzést ad a várható aktuális választási eredményekről, mint a ténylegesen publikált közvélemény-kutatások átlaga. A különbség az előbbiek javára nagyon-nagyon pici, és statisztikailag teljesen inszignifikáns. Mindennek több magyarázata lehetséges, de számomra az tűnik a leghihetőbbnek, hogy az összes közvélemény-kutatások átlaga adja a legjobb becslést, és választások idején szokatlanul picire zsugorodik a korrigált és a korrigálatlan mozgóátlag különbsége, mert a választásokhoz közeledve minden intézet publikál valamilyen adatot, és egyre nagyobb pontosságra törekszik.

A szaggatott vonal jelezte korrigált mozgóátlag mindenekelőtt azt mutatja meg, hogy a közvélemény-kutatási adatok kevesebb hektikus mozgást jeleznének, ha mindig minden intézet egyforma gyakorisággal publikálna adatokat. Vagyis a sajtóban nyomon követhető változások egy része látszólagos. Voltak olyan időszakok, amikor a kormánypárt látszott volna erősebbnek, ha minden cég egyforma gyakorisággal publikál, de most éppen döntetlen közeli a helyzet.

Negyedik módszertani kitérő: A választási részvétel bizonytalansága

Megtisztelő az olvasó bizalma, aki a sok technikai részlet ellenére eljutott idáig az olvasásban. De a tisztánlátás érdekében vállalandó megpróbáltatásainknak sajnos még mindig nincs vége. Először is meg kell még barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a csoda sem tudja, az “összes pártválasztók” vagy a “biztos szavazó pártválasztók” adatai jósolják-e meg pontosabban a választási eredményeket. Az aligha rontja a Fidesz választási esélyeit, hogy szavazói kutatásról-kutatásra átlag feletti magabiztossággal mondják azt, hogy “biztosan szavaznának”, ha most hétvégén választások lennének-e. De hogy ez a kérdés szükséges-e és alkalmas-e arra, hogy egy évvel vagy akár két héttel egy választás előtt az azon ténylegesen szavazók körét pontosabban határoljuk be, azt igazából senki nem tudja.

Az alábbi ábra szerint akár az is lehet, hogy egy alacsonyabb részvétel mellett zajló (pl. önkormányzati vagy európai) választáson a “biztos szavazók” adatai adják a pontosabb előrejelzést, ám az olyan magas részvételű parlamenti választásokon, mint a 2018-as volt és alighanem a 2022-es is lesz, a részvételi arány inkább a közkérdezésekben pártot választók 70% körüli arányával azonos, és jócskán meghaladja a “biztos szavazó pártválasztók” arányát. Ezért az ilyen választások előtt inkább az “összes pártválasztókra” vonatkozó adatokat érdemes sasolni.

Annyit mindenesetre érdemes megjegyezni a “biztos szavazó pártválasztókról”, hogy ezek körében szinte mindig vagy másfél-két százalékkal magasabb a Fidesz, és ugyanennyivel alacsonyabb az ellenzéki szavazók aránya, mint az összes megkérdezettek között. Ha tehát utóbbiak között mondjuk 1,3% körüli ellenzéki vezetést látunk, akkor a biztos szavazók között alighanem 2,7%-os kormánypárti előnyre számíthatunk – és pont ezt igazolja fenti utolsó ábránk is. Az érdekesség most az, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban a megszokottnál jóval nagyobb különbség alakult ki az összes szavazópolgárok és a “biztos szavazók” szavazási szándékai között. Lehet, hogy a Fidesz szavazói sokkal eltökéltebbé váltak a szavazásra, de az is lehet, hogy a korábbiaknál intenzívebb ellenzéki kampányolás nagy számban vonzott passzívabb szavazókat az ellenzéki táborba.

Ötödik módszertani kitérő: A mozgóátlagok statisztikai hibája

Még ha úgyis döntünk, hogy csak az összes megkérdezettek adatai iránt érdeklődünk, akkor is van még egy utolsó nehézség a releváns szavazatarányok előrejelzése során. Mivel a mozgóátlag mintavétellel gyűjtött adatokat összegez, ezért az átlag is a statisztikatudomány eszközeivel kiszámítható tól-ig hibahatárral értendő. Ha az átlagot alkotó becslések egymáshoz hasonlók, akkor az átlag hibája kisebb, mint az alkotóelemeké. Ha viszont jelentősen eltérő számokat átlagolunk, akkor ennek a fordítottja lesz igaz. Ha meg korrigálnunk is kellett a mozgóátlagot valamilyen torzítás kivédése érdekében, akkor még a korrekció bizonytalansága is növelni fogja a mozgóátlag statisztikai hibahatárát.

A probléma ugyanis az, hogy az átlagolás adottnak veszi az egyes közvélemény-kutatók méréseit: abból indul ki, hogy ezt is, azt is komolyan kell vennünk. Ha pedig ebből a feltevésből kiindulva számoljuk ki a mozgóátlag hibahatárát – és mi mást tehetnénk? – akkor olyan hibahatárok jönnek ki, amelyek szinte valamennyi kiindulópontként szolgáló közvéleménykutatási mérést hibahatáron belül tartják. Pontosan ezt mutatja be az alábbi két rajzfilm, amelyek az egyes intézetek adatsorait hasonlítják össze az összes pártválasztóra, illetve a biztos szavazó pártválasztókra nézve kiszámolt korrigált mozgóátlaggal és ennek Monte Carlo módszerrel kiszámolt 95%-os statisztikai hibahatárával [ld. 1. lábjegyzet]. A biztos szavazókra vonatkozó ábrából kimaradt a Republikon Intézet, mert ők még soha nem közöltek erre a bázisra vonatkozó adatot.

A rajzfilmeken látható eredmény persze nem azt jelenti, hogy minden cég adatai egyformán jók, hanem pont fordítva, azt, hogy az adott feltevésekből kiindulva a mozgóátlag hibája jóval nagyobb is lehet az egyes közvélemény-kutatások statisztikai hibájánál, hiszen tényként fogadtuk el azt, hogy óriási eltérések lehetségesek egyik és másik mérés között (például azért, mert nem tudjuk, hogy melyik kérdezésmódszertani és mintavételi eljárás a legjobb). Tehát ha pont annyira bizonytalan az igazság, mint ahogy azt akkor feltételezzük, amikor az ennyire eltérő közkérdezési eredmények egyszerű átlagolásába vetjük bizalmunkat, akkor a közvélemény-kutatások mozgóátlagáról nem csak azt kell tudni, hogy az elmúlt években meglehetősen pontos előrejelzéseket adott (ezt láttuk már a korábbi ábrákon), hanem azt is, hogy statisztikai hibája bizony a megjelenő közvélemény-kutatások közti eltérések nagyságával arányos.

1. lábjegyzet: A mozgóátlagok hibahatárának kiszámolása

A többszörös imputáció (behelyettesítés) 30-30 becslést adott minden időponttal kapcsolatban egy-egy intézetre. A nyolc (a biztos szavazók esetén csak hét) intézet neveit felsorolják az ábrák. A 30-30 ilyen módon elképzelt “kutatási eredmény” külön-külön mintavételi hibájára az adott intézet tényleges vizsgálatainak átlagos hibahatára ad egy józan becslést. Magának a mozgóátlagnak a hibahatára viszont további számolást igényel. Ennek érdekében minden tényleges és minden imputált “kutatási eredményhez” 300-300 szimulációt rendeltem hozzá. Ezek átlaga azonos az adott (valós vagy szimulált) kutatási eredménnyel, szórása pedig azonos a kutatási eredmény szórásával (ami a hibahatár osztva 1.96-tal). Mindezek után mind a korrigált, mind a korrigálatlan mozgóátlagok és hibahatáruk kiszámítása roppant egyszerűvé vált azzal, hogy az adott 41 napos periódus összes kutatási eredményét reprezentáló harmincszor 2400 (nyolc intézet, darabja 300 szimulációval) szimulált értéknek kiszámítottam az átlagát és az átlag konfidencia intervallumát. A mozgóátlagok így számított hibaátlaga szintetizálja azt a bizonytalanságot is, ami az egyes közvélemény-kutatások mintavételi hibájából fakad, meg azt is, ami abból fakad, hogy néhány közvélemény-kutatási adat nem ismert, ezért csak imputálással tudtam megbecsülni. A számításaimhoz felhasznált programkód, és az ábrákon megjelenő összes adatok, nyilvánosan elérhetők ebben a mappában.

16 Comments

  1. Ha jól tudom, 5-8 % az utolsó pillanatban dönt – ennek ellenére mégis csak látszik (?) egy olyan trend, hogy az egyes oldalakhoz sorolható intézmények a saját oldalukat mérik túl. ????

    Kedvelés

    1. Választása váltogatja, hogy hányan mondják ezt, de mérvadó magyar adatot nem is nagyon ismerek. Úgy szokás ezt nézni kérdőives vizsgálatokban, hogy a választás utáni napokban vagy exit pollban rákérdeznek, hogy mikor döntött a válaszadó. Ilyen vizsgálat Magyarországon már régóta nincs is, illetve különlegesen nagy pénztárcájú pártoknak lehet esetleg ilyen adata, ha még erre a luxusra sem sajnálják a pénzt. Amikor még volt egy-két kereskedelmi média megrendelte exit poll Magyarországon, akkor azok tudtommal nemigen tettek fel ilyen elemzést szolgáló kérdéseket, csak arra mentek rá, hogy kire hányan szavaztak.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.