FRISS: 2024. márciusában (majdnem) létrejött egy megegyezés arról, hogy a Kutyapárt és az ún. ellenzéki pártok rangsoroláson alapuló előválasztáson választanak ki egy polgármester-jelöltet, akinek a javára visszalépne az előválasztás többi indulója. Itt írtuk meg ezzel kapcsolatos véleményünket Csóka Endrével. Innentől az eredeti poszt:
[Szerk.] Az ellenzéki előválasztások az eddigi döntések szerint a közös miniszterelnök-jelölt és az egyéni választókerületi jelöltek összességének megválasztására terjednek ki. Látszólag kézenfekvő egy többségi szavazással való döntés mindkét esetben. Ám akár egy, akár kétfordulós is a szavazás, fennáll a veszély, hogy az előválasztást nem a legszélesebb támogatottságú jelölt nyeri, hogy a kampány megosztja és polarizálja az ellenzéki tábort, hogy a végén csak egy kisebbség örülhet. Ha az ellenzéki előválasztás a Fidesz-rendszer parlamenti választási szabályait utánozza, akkor elmulasztja az alkalmat, hogy megmutassa, mennyire más, demokratikusabb, együttműködő, és a közös ügyeket minden más elébe helyező alternatívát állít szembe Orbán Viktor kaparj-kurta világával.
A lehetséges szavazási módszerekről szóló posztjaink sorát a „szeretem, nem szeretem” módszerről szóló írással kezdtük, majd egy közvélemény-kutatási példával világítottuk meg, hogy az egyszerű többségi választási rendszer sokak szemében népszerűtlen eredményhez és a táboron belüli polarizációhoz vezethet, még akkor is, ha kétfordulós változatban alkalmazzák őket. Ma a „több-X-es” vagy más néven „jóváhagyó” módszer alkalmazása melletti érveket teszünk közé. A szerkesztő ugyan ezt tartja legjobbnak a lehetőségek közül, de természetesen továbbra is szívesen fogadunk más véleményeket is, csak az a lényeg, hogy világos, demokratikus értékekre támaszkodó érvelést alkalmazzanak – küldje el saját poszt-javaslatát a vox.populi.hu at gmail.com címre, vagy kommenteljen a Facebook-oldalunkon, mint ahogy azt Winkler Gergő is tette, akinek a rangsorolásos szavazásről szóló posztját itt, a rá beérkezett számos kommentet pedig itt olvashatja el.
FRISS (márc. 26): Szűcs Donát szerkesztő körkérdésének hála reagáltak az ellenzéki pártok a több X-es előszavazásról az azonnali.hu-n megjelent posztunkra. Válaszuk lényege, hogy az ötlet nem rossz, de ők abban maradtak, hogy nem érdemes most kísérletezni vele, mert még összezavarja a szavazókat (Márki-Zay Péter viszont utóbb egy videón is elmagyarázta, hogy pont a cikkünk győzte meg arról, hogy a több X-es a legjobb megoldás az előválasztásokra). Ez nyilván releváns érv, még ha erősen sántít is, amikor egy olyan választási módszerről van szó, amit már harminc éve használ az ország kistelepüléseken élő fele az önkormányzati képviselő-testületek megválasztására (igaz, a pártok ezt láthatólag nem értették meg, ami szomorú képet mutat tárgyismeretükről). Ennél sokkal lényegesebb persze az, hogy lesz előválasztás, méghozzá mindenütt, és hogy remélhetőleg szereztünk pár új hívet egy valószínűleg jobb sorsra érdemes elgondolásnak. A Fidesz gyakorlatához képest igazán friss és üdítő különbség az is, hogy a legtöbb ellenzéki párt érvekkel és érdemben próbált reagálni egy ilyen apró javaslatra is. Ez reményt kelt arra, hogy legközelebb még szinvonalasabb és konstruktivabb lesz a vita, és jobb döntés a végeredmény.
Szerzők: Tóka Gábor (a Vox Populi blog szerkesztője), Csóka Endre (matematikus, az MTA-tól elcsatolt Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkatársa) és Bognár Attila (választási eljárások iránt érdeklődő politikai aktivista)
Egy pártszövetség előválasztásán kellemetlen problémákat vet fel, ha minden szavazónak csak egyetlen szavazata van. A probléma ugyanaz az egyéni kerületi előválasztásokon és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásának első fordulójában is. Tegyük fel például, hogy három olyan „arany középút” jelölt is indul, akik valamennyien az előválasztók 35-40 százalékának bizalmára pályazhatnak. Viszont szavazótáboraik igencsak átfednek egymáséval: aki az egyik középutat szereti, annak a másik kettő is általában bejön. Ezért hárman összesen 50%-nyi szavazatot kapnak (egyenként 20, 15, és 15%-ot), míg a maradék 50%-nyi szavazat egyenlően oszlik meg egy végletesen vegetáriánus és egy kompromisszum-mentesen húsfaló jelölt közt. Így akár egyfordulós a választás, akár van még egy döntő menet a két legerősebb jelölt között, mindenképpen kudarcot vall az előválasztás abban, hogy egy a tábor egészében megbecsült és elfogadott jelölt főzze meg az egész közösség vacsoráját.
Annak bebiztosítására, hogy kellőképpen széles elfogadottságú jelöltek indulhassanak a sokpárti választási szövetség színeiben, a minden szavazónak több szavazatot adó szabályok alkalmasak leginkább. Ezek közül egy előválasztáshoz – szerintünk – az a legjobb, amit a hazai aktivisták közt „több X-es”, a nyugati választástudományi irodalomban „jóváhagyó szavazás” (approval voting) néven ismernek. Ez a módszer egy győztes kiválasztása során számtalan teszt szerint a választói akaratot legjobban kifejező rendszernek bizonyul, már ha eltekintünk néhány különösen bonyolult és Magyarországon eddig soha nem használt szavazási eljárástól. Ráadásul a hazai szavazók számára sem újdonság: 1990 óta Magyarország valamennyi 10 ezer lakosnál kisebb lélekszámú települése ezt a módszert használja a helyi önkormányzati képviselőtestület megválasztása során, igaz, ott egy kicsit még bonyolultabb is a választó feladata, mert több képviselő kerül egyidejűleg megválasztására.
A jóváhagyó szavazás lényege, hogy minden szavazó annyi jelölt neve mellé tehet oda egy X-et, amennyit csak érdemesnek talál a támogatásra. A végén csak meg kell számolni, hogy kinek a neve mellé került több X, és ő a győztes. A módszer jól láthatóan a legtöbb szavazó által támogatott jelöltet emeli pajzsra, és több szavazatot (tehát erősebb felhatalmazást) ad neki, mint amit egy egyszerű többségi rendszerben kapna. Senki nem kap negatív szavazatot, amire az ellentábor mutogathatna. Egyetlen szavazónak sem kell több jelöltet beikszelnie, mint amennyit tényleg kedvel. Az érvénytelen szavazatok száma ezért elhanyagolható, ahogy ezt a kistelepülések önkormányzati választásain is láthatjuk.
A módszer másodlagos előnyei is számosak. A jóváhagyó szavazás éppoly egyszerű és áttekinthető, mint a szimpla többségi szavazás. Arra ösztökéli a jelölteket, hogy minél több emberhez szóljanak. Nem a kedvenceiket támadó negatív kampánnyal, hanem az egész tábort egyesítő üzenetekkel tudják másodlagos szavazataikat mindenféle irányból gyarapítani. A szavazatszámlálás se túl időigényes, és a szavazópolgárok könnyen megértik és használják a módszert a szavazólapon. Nem kell mindezt kísérletekkel ellenőriznünk, mert tudjuk már az önkormányzati választásokról.
A jóváhagyó szavazás módszerének alkalmazása a kétfordulós választások esetén is ideális biztosítékot ad arra, hogy ne két, a többieknél esetleg csak egy picivel nagyobb kisebbség – a többieket esetleg mélyen megosztó – jelöltje kerüljön a második fordulóba egy választáson. Idén tavasszal egy amerikai nagyváros polgármester-választásán is pont erre használtak az első fordulóban. Semmit nem veszt hát az ellenzék, ha ők sem a Fidesz választási rendszerét majmolják az előválasztáson, hanem a saját céljaiknak legmegfelelőbb, a nemzetet egyesíteni, nem pedig megosztani akaró törekvésüket legjobban megjelenítő megoldást alkalmazzák a közös jelöltek kiválasztásánál.
A jóváhagyó szavazás fontos előnye végül az az őszinteség és egyenesség, amivel maga mellé állíthatja a politikai rendszer megannyi álságos hazugságától és kicsinyes játszmájától megcsömörlött választópolgárt. Sem a jelöltek, sem a választók oldaláról nem ösztönöz taktikázásra. A választónak nem kell gondolkodnia, hogy érdemes-e beikszelnie egy kedvelt, de kevésbé esélyesnek hitt jelöltet – nincs az a félisten, aki ebben a rendszerben előre ki tudná sakkozni a taktikus preferencia-titkolás hatását az eredményekre. És a jelölteknek sem kell azon taktikázniuk, hogy visszalépnek-e valaki javára, mert ennek lényegében semmi hatása sincs a többiek sorrendjére. Ha össze akarnak fogni, akkor elég együtt kampányolniuk, hogy mindkettejüket jelölje be mindenki, aki mindkettejüket kedveli. Ez a rendszer egyszerűen kiválasztja az összességében legnépszerűbb jelöltet, mindenféle taktikázástól függetlenül. Ebben a taktikázással szembeni érzéketlenségben egyedülállóan jól teljesít a felmerülő választási rendszerek között.
Vox Populi 
Köszönöm ezt a cikket. Egy ponton helyesbítenék: a kis településeken sem ilyen az önkormányzati választási rendszer. Tudom, mert ilyen településen vagyok képviselő.
Azért lehet itt több jelöltre szavazni, mert nincsenek választói körzetek, tehát nincsenek egyéni képviselő jelöltek és lista sem. Nálunk konkrétan 6 képviselő ül a testületben, ezért a választók a választásokon 6 jelöltet támogathatnak a szavazataikkal (nálunk több mint húsz képviselőjelölt indult). A polgármester esetében itt is csak egy jelöltre ikszelhetnek. Tehát nincs arról szó itt sem, hogy akárhány jelöltet támogathatnak. Kétségtelen, hogy még így is kicsivel jobb a helyzet, mint ahol csak 1 jelöltre lehet szavazni.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, pontosan igy van, ahogy irja. A cikk a képviselő-testület választásáról beszél, és emliti, hogy itt több jelöltet választanak meg egyidejűleg a módszerrel. (Ez egyébként veszélyeket hordoz magában, hiszen ha van egy szervezett kisebbség a faluban, amelyik összefog, hogy na ezt a hat embert válasszuk meg, akkor a maga mondjuk 30 százaléknyi szavazatával az egész testületet megválaszthatja – de erről majd máskor, itt nem érdekes, mert ha csak egy győztes van, akkor ez a probléma nem merül fel. ) Valóban leegyszerűsitettük a részleteket azzal, hogy nem tettük hozzá, hogy maximum annyi jelöltet lehet beikszelni az önkormányzatin, ahány tagja a testületnek van, és a legtöbb ember tényleg törekszik is arra, hogy annyit ikszeljen be, mert erre van tanitva. Ez nyilván nem vonatkozna az előválasztásra, ott úgy érdemes alkalmazni a rendszert, hogy egy győztes van, de mindenki annyit ikszel, amennyit akar. Német, francia és amerikai adatok is vannak arra, hogy ilyenkor átlag másfél jelöltet szoktak ikszelni az emberek, szerintem Magyarországon is kb. erre lehetne számitani. Ez azt jelenti, hogy a győztes szavazatainak talán fele származna másodlagos preferenciákból (rá az átlagosnál nyilván több ilyen szavazat esne), tehát akik igazán nyerni akarnának, azok ösztönözve lennének arra, hogy ne csak a törzsszavazóikkal szeretessék meg magukat.
KedvelésKedvelés
A rangsorolt szavazást több helyen is használják, több lehetőséget ad a választóknak a véleményük kifejezésére, és az általad idézett összehasonlításban is megállja a helyét. Csak annyiban különbözik az általad javasolt módszertől, hogy sima X helyett rangsorolni tudja a választó az általa elfogadható jelölteket. Persze a győztes eldöntésére többféle algoritmus is van, mint ezt az általad idézett Wikipedia link is mutatja. Miért nem ezt javaslod?
KedvelésKedvelés
Így van, rengeteg további variációs lehetőség van, ami mindenféle további extrákat ígér. Az erre a válaszom, hogy a jóváhagyó szavazás különleges varázsa ITT ÉS MOST három dologban van.
1. Egyszerűbb, sokkal kevesebb megkötést tartalmaz a választó felé, nem kell tanítgatni, sokkal kevesebb az érvénytelen szavazat (Ausztráliában az érvénytelen persze részben azért magas, mert kötelező a részvétel, de a rangsorolásos rendszerekben mindig sok az érvénytelen, főleg amikor meg akarják mondani a szavazónak, hogy márpedig mennyire kell messzire mennie a teljes preferenciasora feltárásában. Ez azért szokott cél lenni, mert van néhány nagyon rafinált, cserébe viszont nulla gyakorlati jelentőségű lehetőség arra, hogy taktikai titkolódzással megverhető a Condorcet győztes rangsorolásos rendszerekben is.) Ugyanígy az se jó az egyszerűsítésben és az érvénytelen szavazatok elkerülésében, ha azt kell sulykolni, hogy minden egy negatív szavazat mellé le kell adni mondjuk két pozitív voksot (ez a Janecek módszer, aminek nagy most a sajtója Csehországban és Magyarországon is reklámozták újságcikkek, mint a „na megtalálta valaki a tökéletest”, de azzal most hadd ne foglalkozzam, hogy szerintem egy előválasztáson miért rossz minden rendszer, amiben van negatív szavazat).
2. A jóváhagyó szavazásnál hivatkozási alapként ott a magyar helyi választások tapasztalatanyaga, tehát hogy ott már használják egy bonyolultabb változatát, és senki nem panaszkodott eddig rá. Ez nagyon fontos azért, mert a pártközi tárgyalásokon – úgy látom, de én tényleg nem vagyok jól informált ebben, nem veszek részt a pártok körüli sugdolózásban – eddig főleg az volt a mindent eldöntő érv minden preferenciális próbálkozással szemben, hogy “túl bonyolult”, “nem tudjuk megtanítani”, “összezavarja a szavazókat”, “minek itt ilyen ismeretlen tényezőkkel kísérletezni, ismeretlen kockázatok vannak benne”. Na ezt a jóváhagyó szavazással nem lehet megtenni, illetve megteszik ettől függetlenül a Hajnal Miklósok meg Ungár Péterek, akiknek nyilván döntő szavuk is van ebben, de akkor nevetségessé lehet tenni őket az önkormányzati választások példájára hivatkozva. Tudom, ez elég sovány érvnek hangzik egy elméleti vitában, de engem nem az elméletileg szép koncepciók építése érdekel (tökéletes választási rendszer nincs és nem lesz, ezt tényleg bebizonyította Arrow hetven évvel ezelőtt).
3. Szerencsére tényleg bármely kósza mérnök, matematikus meg közgazdász ki tud találni valami újabb és újabb preferenciális szavazási eljárást. Aztán sajnos beleszeret, és nem tud róla leválni, hanem annál monomániásabban sorolja mellette az érveket abból az egy szűk levezetésből, amibe beleszeretett, minél több ellenérvvel találkozik. Többnyire persze ezek spanyolviasz felfedezések, mert másutt már ezer éve játszák ezt a szellemi tornát (a bencés szerzetesek kezdték el, meg kellett találni, hogy Isten kit szeretne megtenni elöljárónak a kolostorban, és azt hitték, hogy a szavazás eredménye ezt mutatja meg, de aztán rájöttek, hogy az eredményt igy is lehet számolni, meg úgy is, és innen indult az egész “társadalmi választások elmélete” tudomány). Van egy pár szavazási rendszer, amelyik elegáns és tök jó egy klubhelyiségben, de nagyon durva problémái merülnek fel valódi tétre menő politikai választásokon, ahol szervezett erők mozgatnak meg hegyeket, mert pl. a Borda-módszer és általában minden olyan megoldás, amiben nagy szerepet kapnak a negatív preferenciák, irreleváns alternatívák bevezetésére ösztönzi a jelölteket, ami aztán eszkalálódik és rémes káoszhoz vezethet (elvileg a jóváhagyó szavazásban is előfordulhat ez, de csak “elvileg”). Ezeket leszámítva a többi, viszonylag „strategy-proof” preferenciális rendszer nem nagyon különbözik abban, hogy milyen eséllyel találja meg a Condorcet győztest stb. A jóváhagyó szavazás primitív, de ehhez képest meglepően jól teljesít.
A jóváhagyó szavazás fő gyakorlati rákfenéje egyébként az, hogy egy csomó ember tényleg csak egy első preferenciát akarja kifejezni. Emiatt én nem is hiszem, hogy feltétlenül le leszünk nyűgözve az eredményeitől, csak azt, hogy most ez lehet a következő lépés. Remélem, hogy utána már úgyis csak arányos választási rendszerek lesznek, és a párton belüli preferenciális szavazásról fogunk vitatkozni, meg a női kvótával való összehangolásáról stb. Egy választási rendszer eredménye persze a kontextustól is függ. Szlovéniában a magyar és az olasz nemzetiségi képviselőt is Bordával választják meg a parlamentbe, az olaszoknál viszonylag megy is a dolog, a magyarokat viszont arra szocializálja az etnikai párt, hogy csak az első preferenciát írják be, és nagy többségben ezt is teszik. Ezzel szemben a magyar helyi választásokon meg a legtöbb ember tényleg beikszel annyi jelöltet, amennyit maximálisan ikszelhet, mert erre vannak szoktatva. Szóval nem a szabályok döntenek el mindent, a gyakorlatban legalább annyit számít a felhasználói környezet. Ez azonban nem változtatja meg azt, hogy a látható ösztönző rendszer (egy ilyen „most az egyszer” előválasztás esetén) ugyanaz marad a jelöltek számára a tényleges használattól függetlenül, tehát a jóváhagyó szavazás akkor is arra sarkalja a jelölteket, hogy nagyon igyekezzenek másodlagos preferenciákat szerezni más jelöltek támogatói közt, ha a végén sok szavazó mégis csak egy jelöltet ikszel be. (Pl. ha átlag másfél jelöltet ikszelnek be az emberek jóváhagyásos szavazás mellett – mint ahogy azt amerikai, francia és német adatok sejtetik – akkor a győztes szavazatainak kb. fele származhat másodlagos preferenciákból, hiszen rá az átlagosnál nyilván több ilyen szavazat esne – ez azért már erős ösztönző arra, hogy alapvetően ne csak a törzsközönségükkel törődjenek).
KedvelésKedvelik 1 személy
Basszus, ez a “re-kommented” felér egy komplett cikkel is! – nagy kár, hogy alig páran fogják itt elolvasni!
De egyszer még lehet, hogy kimásolom majd innen, valami láthatóbb helyre… (CC-vel persze;))
KedvelésKedvelés
Erre: “A jóváhagyó szavazás fő gyakorlati rákfenéje egyébként az, hogy egy csomó ember tényleg csak egy első preferenciát akarja kifejezni. (…de…) a gyakorlatban legalább annyit számít a felhasználói környezet.”
Ahogyan a feltett KÉRDÉS is!!!
Ahogy egy faluban az a “kérdés”, hogy pl. “ki az a NÉGY ember, akit szeretnél a képviselő testületben látni?” generál NÉGY X-et,
úgy én az ELŐ-választáson azt kér(dez)ném, hogy:
“X-eljen be MINDEN OLYAN nevet, akire képes lenne szavazni a választáson, HA ő lenne ott a közös ellenzéki jelölt!”
– és még külön is odaírnám az “apróbetűs” részbe, hogy: “itt mos nem az a cél, hogy mindenáron nyerjen a saját kedvencünk, aki azután majd csúfosan elbukik a választáson, mert a többiek nem szavaznak rá elegen! Ehelyett azt keressük, akire a legtobben képesek lesznek majd szavazni – ehhez viszont őszintén és pontosan kell válaszolni a fenti kérdésre. A jobb eredmény megér ennyit!”
KedvelésKedvelés
Mint a link dátumából látszik, nem sokkal a “reklamáció” után ki is jött egy cikk erről a szavazási módról IS:
https://kozvelemeny.org/2021/03/24/a-rangsorolason-alapulo-elovalasztas/
– amely kétségtelenül pontosabb eredményt ad az EGY X-es szavazásnál, viszont nem csak jóval kevésbé hatékony a TÖBB X-esnél, de még pontatlanabb is a használata egy ELŐ-választáson… (amelyet tehát még KÖVET majd egy sima többségi – tehát NEM rangsoroló! – választás is!!!)
KedvelésKedvelés