A választási közvélemény-kutatások állása a 2026-ra várt országgyűlési választások előtt

Ez a poszt a következő országgyűlési választásokig folyamatosan fog frissülni, amint új választási közvélemény-kutatási adatok jelennek meg a sajtóban. Az új adatokról a Vox Populi blog Facebook és Instagram oldalán olvashat elemzéseket, és azok megjelenésekor időnként itt is frissül sok tucat ábránk (az ábrák magyarázata alább a poszt végén) és a trendekről beszámoló táblázatunk (a legutóbbi frissítés dátumát alább láthatja fejezetenként) A blog céljairól és a szerzőről itt olvashat.

Tartalom

Összefoglaló türelmetleneknek

Az október elején készült kutatások megjelenése után az elmúlt hónap összes nyilvános közvélemény-kutatásainak egyszerű átlagolása alapján három százalékos előnyben van a TISZA Párt a Fidesz előtt. Ez az egyszerű átlag sajnos vajmi keveset jelent, mert nyolc pontos Fidesz-előnytől 18 százalékpontos TISZA vezetésig minden előfordul az adatokban. Rövidesen át is váltok ezért egy olyan átlagolásra, ami a megelőző négy választás tapasztalatai alapján súlyozza majd a különböző adatokat aszerint, hogy milyen régiek és melyik intézet posztolta őket: ez a két tényező volt ugyanis az előrejelzési pontosság két legfőbb meghatározója a közelmúlt választásai előtt. Addig is nézzük a színes részleteket.

A Mi Hazánkot jellemzően a parlamenti bejutáshoz szükséges 5,25% felett, a Kutyapártot pedig inkább alatta mutatják a kutatások (azért kell 5,25% a törvényben szereplő 5% plusz egy helyett, mert a közvélemény-kutatások nem foglalkoznak a majdan beérkező, túlnyomórészt a Fideszre eső levélszavazatokkal). A DK megítélésében már hosszabb ideje nagyon széttartanak a kutatások, a Publicusnál és a Republikonnál küszöb felett, az IDEA és a Závecz számsoraiban a küszöb táján, mindenki másnál bőven 5.25 alatti számok láthatók róluk. A százalékok számolgatásánál az összes többi párt most lényegtelen, mert a nyáron csak ilyen kivételesen komolytalan propagandatermékekben kerültek két százalék felé, meg néha egy-egy minden tréfára kész “választókerületi felmérésben”. Utóbbiak tanulmányozását azonban csak a kacagást keresőknek tudom ajánlani addig is, amíg nem kezdenek el megint megjelenni az ISZOMM-hoz hasonló mikropártok várható sikerét prognosztizáló magvas viccek, amikre mindig akad példa, hiszen négy évre jelentős állami támogatáshoz juthat minden egy százalékot elérő párt, és szegény emberek azt vetik be ennek elérésére, amit könnyen meg tudnak tenni, példaul beharangozzák valahol, hogy velük is kell számolni.

Lévén érdemi változást senki nem mért az elmúlt hónapokban, az összesített eredmény illékonyságának (amit fenti ábrámban a narancsos és a zöld vonal 2025. eleji, valójában csak délibábként értékelhető szánkázása mutat legjobban) nem a politikai széljárás forgandósága az oka. Hanem az, hogy a mozgóátlag aktuális értéke mindig a legutolsó kutatást és azt azt megelőző harminc nap kutatásait összegzi, mivel az utóbbi évek magyar választásai előtt ez bizonyult a legmegbízhatóbb előrejelzési módszernek (erről ld. még alább). Az egyes intézetek pedig nagyon eltérő eredményekkel szolgálnak (ld. alább), és egyre fogyó kivételekkel rendszertelenül publikálnak. Ezért míg 2025 január közepén mért átlagot még a Fidesz számára kedvező decemberi Nézőpont-Századvég-Társadalomkutató adatsorok dominálták, addig január végére már “elavultként” kiestek ezek “az utolsó kutatás középnapja és a megelőző 30 nap” adatainak átlagolásából, és a kormányoldaltól független kutatók adatai, azokon belül is a TISZÁ-n túli baloldalt általában másoknál magasabbra mérő Publicus és Republikon adatai váltak dominánssá hónapokra azért, mert ők gyakran posztolnak adatokat, míg a kormányzati megrendelésre dolgozó intézetek hónapokon át szinte teljesen elhallgattak.

Azt is mondhatnám, hogy a mozgóátlagban nagyon beszédessé válik a szelektív hallgatás. Tehát ha pár közismerten állandóan és nagyon sok mérést végző intézet sokáig hallgat, aztán hirtelen, mintegy kórusban, egymáshoz nagyon hasonló számok dömpingjét zúdítja a nyilvánosságra, akkor az gyanút ébreszt azzal kapcsolatban, hogy ebben a szezonban is pont annyira komolyan vehetők e az általuk publikált számsorok, mint korábbi években. És ha ebből kiindulva valaki úgy döntene, hogy a kormányzati megrendelésre dolgozó intézetek mindig vaskos Fidesz-előnyt mutató adatait nem is veszi komolyan amiatt, hogy azok felettébb ellenmondanak az idei év minden más adatának és az időközi választások eredményeinek is, sőt újabban már a Nézőpont meg a Századvég is inkább csak mások neve mögé bújva posztolja az Orbán Viktor aktuális üzeneteit még így sem igazán alátámasztó adataikat, akkor már kényelmes parlamenti többségre elég TISZA-előnyt kapna a kutatások átlagolásával.

Két komolyabb megfontolás mond ellent annak, hogy csak lemondóan legyintsünk a kormányközeli intézetek adataira. Egyrészt az elmúlt években nem az ő választás előtti számsoraik kerültek a legmesszebb a tényleges választási eredményektől: az IDEA, de különösen a Publicus és a Republikon hibaszázalékai náluknál még kedvezőtlenebbek voltak az elmúlt négy országos szavazás (2018, 2019, 2022 és 2024) átlagában, amelyekről az évszámokra klikkelve olvashatja el külön-külön kimutatásaimat. Másrészt pedig nagyon is komolyan veendő az a lehetőség, hogy miként Donald Trump riválisainak támogatottságát is kis mértékben, de meglehetősen szisztematikusan túlbecsülték az elmúlt két amerikai elnökválasztások alkalmából a közvélemény-kutatások, azonképpen a magyarországi kutatások átlaga is túlbecsülheti esetleg a TISZA támogatottságát. Mert igaz ugyan, hogy 2024-ben ennek pont az ellenkezője történt (egy kivételével minden választás előtti kutatás a végül ténylegesen látottnál pár százalékponttal alacsonyabbra taksálta a TISZA szavazatarányát), de 2022-ben minden, de minden megjelent kutatás, a kormányközeliek majdnem ugyanannyira, mint a többiek, nagyon nagy mértékben túlbecsülték a közös ellenzéki lista támogatottságát. Bár az nem igaz, hogy az “illberálisnak”, “populistának” stb. mondott politikai pártok támogatottságát általában alábecsülnék a közvélemény-kutatások világszerte, de Trump és a Fidesz szavazótáborának is van néhány olyan jellemzője (pl. médiával szembeni bizalmatlanság, átlag alatti politikai érdeklődés és társadalmi státusz), ami lehet, hogy nehezebben megközelíthetővé teszi őket egy átlagos közvélemény-kutató számára. Különösen egy olyan helyzetben, amikor az ellenzéki szavazókat nagyobb lelkesedés hatja át politikai preferenciájuk kifejezésével kapcsolatban, mint a kormánypártiakat, előfordulhat, hogy realisztikus irányba korrigálja várakozásainkat az, ha valamennyire a Fidesz helyzetét szisztematikusabban előnyösebbnek látó kutatások adatait is figyelembe vesszük.

Szerencsére most bárkinek az adatait is nézzük, lényegében ugyanazt a trendet látjuk hónapok óta: nincs és nincs érdemi változás, legfeljebb a két nagy párt hajszálnyival növelgeti a táborát a kisebb pártoktól eltántorodók és a határozatlanok soraiból. Abból is látszik a változatlanság, hogy amikor az egyes intézetek adatait önmagukkal hasonlítjuk össze, akkor néha pont ellentétes trendet látunk az alábbi ábrában, mint fentebb a mozgóátlagoknál. Pl. míg a mozgóátlag szerint október elején egy picit csökkent a TISZA előnye, valójában a két október eleji kutatás egymással egybehangzóan picit növekvő TISZA-előnyt mutatott a két intézet legutóbbi (történetesen mindkét esetben augusztusi) vizsgálatához képest. A csökkenés látszata abból adódott, hogy amikor az október eleji Nézőpont és 21Kutató adatok bekerültek a mozgóátlagba, akkor az augusztus végi Medián, Závecz és IDEA mérések kiestek a figyelembe vett 31 napból, és ez csökkentette a TISZA előnyét a mozgóátlagban, miközben mindkét új vizsgálatban éppenséggel nőtt ugyanazon intézet augusztusi méréséhez képest. Ezért mindig érdemes óvatosan kezelni a mozgóátlag alakulását is. Ezért dolgozom most egy még körültekintőbb megoldás kialakításán.

De a megjelenő becslések egyáltalán nem újkeletű, és – tisztelet a kivételnek – nemzetközi összehasonlításban is párját ritkítóan alacsony megbízhatósága, valamint a népakaratot eltorzító választási szabályok miatt a mostani számokból még szinte bármilyen parlamenti mandátumarányok kijöhetnek. Ha tényleg úgy állnak a pártok, mint a legutóbbi kutatások átlagában – TISZA 44,2, Fidesz 40,9, Mi Hazánk 6,1, DK 4,0 és Kutyapárt 3,5% – akkor a legvalószínűbb az én számításom szerint az, hogy 102 képviselői helyet szerezne a TISZA a parlamentben, miközben a maradék helyeken 90 Fidesz- és 6 Mi Hazánk-jelölt, meg egy kisebbségi listán kedvezményes mandátumot szerző nemzetiségi képviselő osztozkodna (ebben már benne van az, hogy a levélszavazatok egy-két listás mandátumot átfordítanak nem-fideszesből fideszesre). A választási rendszer a vezető párt ekkora előnye mellett abban az értelemben nem pártsemleges, hogy a Fidesz öttel több mandátumot szerezne, mint a TISZA, ha neki lenne ilyen 3,3 százalékos országos előnye a levélszavazatok nélkül. Emögött komoly változás látszik a szavazatföldrajzban: a TISZA szavazatok várható térbeli megoszlása 2026-ban nem lesz annyira balszerencsés a mandátumszerzési esélyek tekintetében, mint a korábbi ellenzéké volt, mert a TISZA jobban terjeszkedik a kisebb települések irányába is. Ezzel együtt is teljes belföldi szavazategyenlőség esetén tízzel több mandátumra is számíthat a Fidesz, mint a TISZA. Nagyrészt az egyéni választókerületek ismeretlen irodákban ismeretlen személyek által, érdemi indoklás, közmeghallgatás, vagy bírósági felülvizsgálat lehetősége nélkül megrajzolt és politikailag elfogult határai miatt.

Az egyéni kerületi választásoknak van egy a Fidesz javára torzító pártos térképrajzolástól független hatása is. Ha a két nagy párt országos szavazataránya között nincs 7-8-9 százalékosnál nagyobb különbség, akkor viszonylag kis számú szavazat hozzátétele egyik vagy másik oldal szavazataihoz aránytalanul sok mandátum sorsát változtatja meg. Ugyanis ilyen, viszonylag szorosabb országos eredmény mellett 5-10 választókerületben is három százaléknál kisebb lehet az országosan nagyobb párt előnye. Tehát három százaléknyi plusz szavazat egyik vagy másik nagyobb párt jelöltjeire ennyi mandátumot vehetne el az egyik nagy párttól, és adhatna a másiknak. Ami a parlamenti többséget alapvetően megváltoztathatja, sokszorta nagyobb eséllyel, mint három százaléknyi listás szavazat. Mivel pedig a legpontosabb közvélemény-kutatásaink is csak egy tág hibahatárral tudják felmérni a várható szavazatarányokat, szinte biztosan nem leszünk olyan helyzetben még a választások napján sem, hogy a közvélemény-kutatások alapján akár egyik, akár másik parlamenti többségének a lehetőségét kizártnak hihetnénk. Még ha teljesen egybehangzóak lennének is az összes közvélemény-kutatások, és (a tapasztalatok által igazolhatatlan naivitással) tévedhetetlennek tartanánk őket, akkor is igen jelentős szavazatelőnyt kellene mutatniuk valamelyik nagy párt javára ahhoz, hogy a választás eredményét abban az értelemben lefutottnak tekinthessük, ahogy 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban tényleg teljes joggal megtehettük ezt.

Itt talál egy részletesebb táblázatot arról, hogy milyen megdöbbentően sokféle lehet a várható parlamenti mandátum-megoszlás attól függően, hogy melyik kutató legfrissebb adataiból számolom ki az alább majd részletezett módon. Alább azt is taglalom majd, hogy mi történhetne egy olyan parlamentben, ahol se a TISZA-nak, se a Fidesznek nem lenne többsége. Az már nem ide tartozik, hogy reálisan elképzelhető-e, hogy egy TISZA-többséges parlament és egy ezáltal megválasztott kormány szimpla választások útján, nagyobb tömegmozdulások akadályokat elmozdító közbenjárása nélkül megalakulhasson. Ezzel kapcsolatos spekulációimról eddig itt meg itt tudtam a legtöbbet elmondani (bocs, de a beszédkészségem és megjelenésem sajnos nem versenyképes a kedvenc hírmagyarázóival, inkább a tartalom miatt kérdeznek meg).

A pillanatnyilag várható szavazatarányok kiszámítása
Kiindulhatnánk abból is, hogy a kérdés pontos megfogalmazásától és a kérdező intézet kivoltától függetlenül jelenleg több, mint a választóképes lakosok fele kormányváltást szeretne a következő választáson, és csak harmaduk látná szívesen Orbán Viktor kormányzásának folytatódását (ld. alább az ábra 2025 márciusi adatokat mutat, az elégedetlenek aránya azóta jelentősen csökkent, bár ennek eddig nem nagyon látszott meg a hatása a szavazói preferenciákon). Ilyen szavazatarányok mellett kétségkívül kétharmados többséget kaphatna a mindenki által szabadon megálmodható tartalmú kormányváltás. Ám ennyi és ilyen sokféle ember álmainak (még) egyetlen konkrét ellenzéki alternatíva sem felelt meg, és a TISZA pártot is csak az összes felnőttek harmada támogatja, míg a Fidesz mögé a kutatók nagyobb része szerint negyede, a Fidesz számára legreménykeltőbb Nézőpont-számok szerint pedig közel 40%-a sorakozik fel. Az alapján, hogy a választáskutatási adatokat idén csak “McLaughlin” feliratú álruhában publikáló Századvég mit talált Orbán és Magyar miniszterelnöki alkalmasságáról idén nyáron, alighanem az ő adataik is sokkal rosszabbak a Fidesz szempontjából, mint a Nézőponté. Nem csoda, hogy a magyarok fele nem csak nagy politikai változást tart szükségesnek Magyarországon, de – a fejlett demokráciák állampolgáraitól alapvetően eltérő módon – lehetségesnek is tart egy ilyen “nagy” (vagy éppen “teljes”) politikai változást.

Következő ábrám 2018-tól napjainkig hasonlítja össze a Fidesz¹ (narancsos vonal) és fő kihívója² (ld. türkíz színű vonal) választási közvélemény-kutatásokban mutatkozó támogatottságát az összes a magyar sajtóban megjelent kutatási adat átlagolása alapján. A számítások részleteiről számozott lábjegyzetekre kattintva találja meg a körültekintő olvasókat érdeklő háttérinformációkat. A harmadik³ pl. útba igazít az eredeti adatok teljes gyűjteményéhez, a negyedik⁴ meg elmagyarázza, hogy miként jöttek ki az ábráimban látható, egyértelmű és szépen összehasonlítható várható szavazatarányok az eredeti közlemények hol az összes megkérdezettekre, hol meg más homályos meghatározású alcsoportokra vonatkozó számaiból (az összes megkérdezettre és a “biztos” szavazókra vonatkozó adatok megkülönböztetésével csak értelmetlenül⁵ fárasztanám az olvasókat).

Az ábrán látható pöttyök egy-egy kutatás egy-egy pártra vonatkozó adatát mutatják, a vastagabb vonal pedig ezek mozgóátlagát⁶, amit egyes későbbi ábrákban kiegészít majd a trendvonal⁷ vékonyabb csíkja. Ahol a mozgóátlag vonalára esik egy-egy tényleges választási eredményt mutató szám, ott a kutatások átlaga egész jól eltalálta a tényleges belföldi (értsd: a levélszavazatok nélkül számított) szavazatarányokat. Ez jó hír ahhoz képest, hogy a megelőző négy parlamenti választás közül hármon (2002, 2010, 2014) a kutatások átlaga meglehetőseb túlbecsülte a Fideszt. Azóta viszont, hogy belépett a piacra egy halom kisebb, ellenzéki politikai erőknek való tanácsadásra létesült intézet, ez a torzítás elmúlt. A különböző kutatók eredményei ugyan messze széttartanak, de az átlag a négy 2018 és 2024 közötti országos választásból csak egyben vétette el a Fidesz szavazatarányát komolyabban (2022-ben átlag 3%-kal alulbecsülték a kormánypártot). A legnagyobb ellenzéki kihívó pontos becslése sok kutató szerint nehezebb, és valóban, azt az átlag is elvétette háromszor is. 2019-ben és 2022-ben 6 illetve 8%-kal túlbecsülték a Jobbikot illetve a hatpárti közös listát, míg 2024-ben 5%-kal alábecsülték a TISZA Pártot. A nagyobb tévedések nem véletlenek: az utóbbi négy választáson mindig a feljövőben levő pártokat becsülte alul, és a leszálló ágban levőket becsülte túl a kutatások átlaga. Amikor azonban éppen nem voltak drámai mozgások, akkor a közvélemény-kutatások átlaga egész jól jósolt. Most egyébként éppen egy ilyen periódus áll mögöttünk, úgyhogy a most mutatkozó jópár százalékpontos TISZA előnyt én komolyan venném, és ahogy a tények is mutatják, a kormánypárt vezetői is ezt feltételezik.

Az ábra szerint a TISZA ott jár, mint 2021-ben a „közös listás” szövetség a fénykorában, de a Fidesz most lényegesen gyengébb, mint 2012-13 óta bármikor. Ami nem reménytelen pozíció, hiszen 2013-14-ben a gazdasági közhangulat kedvező változása, Bajnai összelibázása és Gyurcsánnyal közös listára lépése valamint egy MSZP alelnök megmagyarázhatatlanul komoly külföldi vagyonának feltárása nyomán a választásokra feljött a Fidesz 43,5%-ra. Annyi meg talán 2026-ban is elég lenne, ha a többi pártok eredményei is a Fidesz számára kedvezően alakulnak. (Igaz, most nincs már annyi idő és európai hátszél a gazdaság hasításához, ezért a feladat már csak ezért is sokkal nehezebbnek ígérkezik.)

Azt az elkövetkező hónapokban is fontos lesz észben tartani, hogy a közvélemény-kutatások átlaga teljesen megbízhatóan és előreláthatóan valamelyest a valóság mögött kullog: ha egy párt tábora gyors ütemben nő vagy csökken, akkor azzal kapcsolatban alighanem pár százalékpontot téved a kutatások átlaga. Ennek bizonyékát megtalálja a 2018-as és a 2022-es országgyűlési, valamint a 2019-es és 2024-es európai választások idején megjelent kutatások pontosságát vizsgáló posztjaimban (a tanulságokat összefoglaltam a(z) ^8. lábjegyzetben). Igaz tehát, hogy az elmúlt évek tapasztalata szerint a magyarországi kutatások átlaga a legjobb eszközünk a pillanatnyilag várható választási eredmények felmérésére, de érdemes az átlagolás fent említett és könnyen kiismerhető hibáját is figyelembe venni, és a választások előtt erős trendet mutató pártoknál a trend iránya alapján hozzáképzelni vagy elvenni még pár százalékpontot. Ez a 2022-es nagy fiaskó és a kutatóintézetek becslései közti dühítően nagy és szakmailag igazolhatatlan eltérések ellenére űjra beigazolódott 2024-ben is. Én például az akkori európai választás magyarországi mandátummegoszlását pontosan eltaláltam ezzel a módszerrel egy héttel a választások előtt, mert egyáltalán nem volt olyan nehéz előre látni, hogy pl. a DK nem hogy négy, de három mandátumot sem fog szerezni, mint ahogy a közvélemény-kutatókat lehazugozó politikusok állították.

Erre a posztom elején már látott ábrára csak a mozgóátlagok fértek fel, mert hat párt külön-külön pöttyöcskéi már áttekinthetetlen káoszt vinnének egy ábrába. Most csak a Fidesz és a TISZA látszik biztos bejutónak a következő országgyűlésbe. A Mi Hazánk, a Kutyapárt és a DK⁹ bejutása egyelőre többesélyes (az egypárti listákra most egy öt százalékos bejutási küszöb vonatkozik – a levélszavazatok miatt ez nagyjából 5,25%-ot jelent a közvélemény-kutatások által lefedett hazai szavazóközönségben -, míg kétpárti listák csak akkor szerezhetnek listás mandátumot, ha legalább tíz, kettőnél több pártot felvonultató listák pedig 15 százaléknyi szavazatot szereznek). A jelenlegi támogatottságú Jobbik, MSZP, 2RK vagy Momentum tehát csak a választási szabályok drasztikus változása esetén juthatna be a parlamentbe (az MSZP saját kutatása persze mást mutat, talán mert abban bíznak, hogy ilyen számok felmutatásával elérhetnek valamit egy esetleges közös lista letárgyalása során).

A fenti hatnál kisebb pártokra vonatkozó becslések az európai választások óta csak elszórtan jelennek meg a közvélemény-kutatási beszámolókban. Szerencsére kirajzolódik azért róluk is egy összkép, ha az összes közvélemény-kutató legfrissebb számait egymás mellé tesszük (ld. a fenti ábrám, amiből az is leolvasható, hogy itt az Alapjogok Intézet meg az Iránytű számai eléggé elavultak már, ezért az átlagolás meglehetősen félrevezető – egyébként a Századvég sem tett ki friss adatokat a saját nevében tavaly december óta, de szerencsére az Index.hu elkezdte minden hónapban kitenni a “McLaughlin & Associates méréseit”, amelyek szinte bizonyosan a Századvég által gyűjtött adatok, és ezért ekként is tüntetem őket fel ábráimban, bár valószínű, hogy azért egy kis extra gellert kaptak a megrendelő politikusok kedvéért a valóság meggörbítésére közismerten hajlamos amerikai kutató tálálásában). A becslésátlagok szerint a Kutyapártnál alacsonyabb támogatottságú pártok legfeljebb az állami költségvetési támogatás megszerzésére pályázhatnak most egy országgyűlési választáson (ehhez a listás szavazatok egy százalékát kell megszerezni, ami még a Megoldás Mozgalomnak is sikerült 2022-ben).

Bizonytalanságunk okai

Fontos információt hordoz még a legutóbbi ábra szürke téglalapjainak roppant szélessége (a Fideszre vonatkozó felső sorban pl. nagyjából 32-től 53-ig terjed). Ez az adott pártra vonatkozó intézeti becslések átlagának rendkívül tágas tól-ig hibahatárát,¹⁰ tehát a magyarországi közvélemény-kutatási összkép nemzetközileg is kirívó mértékű, és a piac nem piaci szereplők általi telítettségére visszavezethető bizonytalanságát mutatja. Ez meglehetős óvatosságra int az adatok megbízhatóságával kapcsolatban, ami a 2022-es választásokon látott óriási becslési hibákat követő reflexió (elmaradása) fényében jócskán indokolt is.¹¹ Nem egyszerűen módszertani okokra vezethető vissza a nagyfokú bizonytalanság, hiszen – mint az alábbi ábra a Fidesz példáján illusztrálja – hosszú évek óta szinte változatlan nagy különbségek vannak a szinte kizárólag kormánypárt-közeli megrendelésre dolgozó intézetek (Alapjogokért Központ, Nézőpont, Reál-PR 93, Századvég, Társadalomkutató), és az állami megrendelésekből hosszú ideje szinte soha nem részesülő összes többi cég (az ábrában ezeket “narancsmentesnek” hívom) becslései között. A választásokhoz közeledve ugyan rendszerint csökkenek az intézetek közötti különbségek (ld. az alábbi ábra alsó paneljében a kutatási eredmények szórásának időbeli alakulását a függőleges vonalakkal jelzett választások előtti időszakokban), de a két intézet-típus közti különbségek akkor se.

A magyarországi közvélemény-kutatási eredmények tehát a szakmailag indokolhatónál ellentmondásosabbak, és ebben nem is nagyon várhatunk változást addig, amíg a piacgazdaság és a közpénzek felhasználásával kapcsolatos demokratikus normák nem nyernek nagyobb teret az országban.

Persze valamelyest változhat is még a pártok támogatottsága a következő választásokig. A Fidesz támogatottságát egy jellemző vélekedés nagyjából egyenletesnek, esetleg kissé csökkenőnek várja abból kiindulva, hogy a gazdasági és politikai illetve propaganda-teljesítményben se jelentősebb romlás, se komolyabb javulás nem várható. Mások persze a Fidesz rendkívüli erőforrás-fölénye és már sokszor sikeresnek bizonyult kampánygépezete miatt valószínű kormánypárti győzelemre számítanak (Török Gábor erre vonatkozó jól átgondolt elemzésének lehetséges hibáiról itt írtam részletesebben.) Az ellenzéki oldalon a TISZA Párt egyszemélyes gyökerei miatt a megszokottnál sebezhetőbb, ám ennek ellenére – valamiért, ezidáig – immunisabb a kormánypárti ellenségmenedzselésre. Növekedési tartalékai viszont fogyatkoznak, az utóbbi hetek legtöbb közvélemény-kutatása szerint egy picit már szűkült is a vezetése. Érdekes lehet a nők szerepe, hiszen miközben a Fidesz-támogatók közt csak annyiban túlreprezentáltak a nők, mint amennyire a Fidesz-szavazók inkább az idősebbek közül kerülnek ki (az életkor növekedtével pedig egyre kevesebb a férfi), addig a TISZA szavazói között a generációs különbségek alapján megérthetőnél is sokkal kevesebben vannak a nők, mint a férfiak.¹²

Mint a fenti ábra mutatja, a pártot választani nem tudók aránya 2023 második fele óta csökken. Éppen úgy, ahogy az előző parlamenti ciklusban is az ellenzéken belüli aktuális átrendeződés kérdéseit lezáró 2018-19 után. A 2022-es választás tapasztalatai alapján nehéz eldönteni, hogy ez a felfutás egy, az előző két választáson látott enyhén 70% feletttit jócskán meghaladó részvételi arányhoz (tehát egy a 2,5 millió táján stagnáló fideszes tábort messze meghaladó méretű ellenzéki szavazótömb megjelenéséhez), vagy pedig az ellenzéki szavazatarány jelentős túlbecsléséhez vezet-e.¹³ Nem elképzelhetetlen, hogy egy nagy érdeklődést kiváltó ellenzéki alternatíva miatt megnövekedő politikai érdeklődés olyan állampolgári csoportokat is (átmenetileg?) eléggé érdeklődővé tesz a politikai témák iránt ahhoz, hogy pártpreferenciát alakítsanak ki és válaszoljanak a közvélemény-kutatóknak, akik annyira azért ilyenkor sem válnak elég aktívvá ahhoz, hogy a Fideszre jellemző személyes mozgósítási kampányok hiányában is elmenjenek szavazni, és ne ábránduljanak ki választottjukból viszonylag gyorsan egy erősebb ellenségmenedzselés hatására. Az, hogy nem tudjuk kizárni ezt a lehetőséget, tovább növeli a közvélemény-kutatási adatok értelmezésének bizonytalanságát.

Az természetesen előre látható, hogy a Fidesz hatalmas erőforrásfölényben van ellenzékével szemben, ami – a kormányzat pénzosztogatás lehetőségeit is kihasználva – elvileg jól kamatoztatható egy választási kampány során. Ám 2024 jűniusában az Európai Parlament-választás alkalmából beigért rekordmozgósítás sem osztott-szorzott igazán, és a fentiek alapján szerintem nem lehet erős várakozásokat kialakítani arról, hogy inkább a Fidesz vagy inkább valamely ellenzéki párt javára változhatnak-e a népszerűségi viszonyok a hátralevő másfél évben (erről részletesebben lásd itt). Akkor pedig az a leghelyesebb, ha a következő választásokon várható belföldi szavazatarányokat a pillanatnyi közvélemény-kutatási eredmények alapján ítéljük meg.

A várható választási eredmény (mandátumbecslés előfeltevésekkel)

A jelenlegi magyarországi választásokon nem képzelhető el pusztán a választók akaratából, további komoly politikai manőverek és harcok nélkül egy demokratikus kormányváltás.¹⁴ De ettől még az ellenzék támogatói számára pártjaik erős választási szereplése jelenti a legnyilvánvalóbb és legfontosabb lehetőséget politikai álláspontjuk hatásos kifejezésére (erre ld. itt az ötödik és azt követő bekezdéseket). Ráadásul az Orbán-kormányok társadalmi legitimitása sem képzelhető el egy (legalább a saját támogatóik meg pár nem eleve kritikus külföldi hatalom) szemében hiteles választási siker felmutatása nélkül. Ezért a következő választáson is energikus, nyilvánvaló egyenlőtlensége ellenére sok választót megmozgató versenyre számítok.

Alábbi számításaimban azt feltételezem, hogy a következő választáson a TISZA lesz a fő ellenzéki párt, akkor is, ha Magyar Péter időközben kiesik vagy a párt neve kényszerűségből megváltozik, és hogy mellette még egy a DK vezette lista valamint a Kutyapárt fog érdemi számú szavazatot szerezni a Mi Hazánk és a Fidesz mellett.¹⁵ Az állami appanázshoz való hozzájutás reményében nyilván sok másik párt is megpróbál majd elindulni, főleg ha az állami támogatás megszerzéséhez szükséges szavazatszázalékot alacsonyabbra szállítja le a Fidesz, vagy legalább megkönnyíti a jelöltállítást (utóbbihoz most 500 aláírás kell egy-egy választókerületben). Az szerintem egyáltalán nem érdeke a Fidesznek, hogy megkönnyítsék a kisebb pártok parlamenti mandátumszerzését, hiszen ez részben a Fidesz listás helyeinek a számát csökkentené, és az sem, hogy a kisebb ellenzéki pártoknak 71-nél kevesebb egyéni kerületben is elég legyen elindulnia ahhoz, hogy listát állíthassanak. Ezért modellem azzal számol, hogy ők igéreteiknek megfelelően minden kerületben elindulnak, és a kis pártoknak egy öt százalékos küszöböt kell listán megugrania ahhoz, hogy mandátumot szerezhessenek. Azt viszont Csóka Endre gondolatmenete alapján nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy több párt közös listája esetén is 5%-ra csökkentik a bejutási küszöböt a mostani 10 (három vagy több párt esetén 15)% helyett. A DK-lista helyett pedig hallgatólagosan eleve egy DK-MSZP-P listát feltételez a modell, amihez akár még A Nép Pártján és más kisebb pártok is csatlakozhatnak.¹⁶

A korábbi parlamenti választások tapasztalatai alapján, néhány elemző gyakori, ám semmilyen bizonyítékkal alá nem támasztott fejtegetései ellenére, azt is egész nyugodtan feltételezhetjük, hogy az egyéni képviselőjelöltek kvalitásai minimális mértékben befolyásolják az eredményeket (ha a DK tényleg valami mást hinne, akkor bizonyára hadra fogná Dobrev Klárát, vagy a három egymást követő választáson is nyerő Oláh Lajost egy egyéni válaszókerületben – de nem teszi ezt). Ezt illusztrálja az alábbi négy ábra is, amelyek azt mutatják be, hogy mennyire volt megjósolható a 2022-es egyéni kerületi eredménye a Fidesznek illetve a hatpárti közös ellenzéki jelölteknek ugyanazon választókerületek 2018-as szavazatarányai illetve a 2019-es európai választáson leadott listás szavazatarányok alapján. Mint jól látható, a 2019-es listás adatok valamivel jobb előrejelzést adtak, mint a 2018-as egyéni kerületiek, de mindkettő alapján könnyen belátható, hogy a különböző egyéni kerületek népességének politikai ízlése közti különbségek meglehetősen állandóak választásról választásra. Még akkor is, ha olyan nagyot változik az egyéni jelöltek személye és az induló pártok listája, mint ahogy az az ellenzéki oldalon történt 2018 és 2022 között. Ne feledjük: 2019 májusában még öt különböző listán indult a 2022-ben a Márki-Zay Péter vezette közös listát alkotó hat párt, és 2021-ben volt egy nagyhatású előválasztás, amelyik sok helyen olyan komoly változást hozott a “legesélyesebb ellenzéki jelölt” személyében 2018-hoz képest, mint az MSZP-s Tóth Csaba felváltása Hadházy Ákossal a Budapest 7-es választókerületben, vagy hogy Jámbor András lépett a DK-s Ara-Kovács Attila “örökébe” a Budapest 4-es választókerületben.

Ezek a változások jelentettek legalább annyi változást az ellenzéki ajánlat mibenléte tekintetében, mint amit a TISZA Párt további növekedése nyomán a 2024-es európai parlamenti választás óta tapasztalhattunk. A hatásuk a szavazatföldrajzra ennek ellenére olyan pici volt, hogy a 106 választókerületből 104-ben az én egyszerű modellemnek megfelelően alakult a győztes személye.¹⁷ És bár Budapest jómódúbb választókerületeiben – köztük Zuglóban – valóban 5-9 százalékkal felülmúlta az ellenzéki jelöltek előnye azt, amire modellem számított, ez sem hozható könnyen hihető kapcsolatba a jelöltek személyével. Hiszen az ellenzéki szavazókat már 2018-ban is erősen megosztó Tóth Csabát váltó Hadházy Ákos kerületében még egy picit kisebb is volt ez a 6,1%-os “extra”, mint a szomszédos Angyalföldön, ahol a 2014 végi időközi választás óta szolgáló Hiszékeny Dezső (MSZP) újrázott, és alig haladta meg a társadalmi karaktere tekintetében igencsak hasonló Budapest 18-as (Budafok-Nagytétény) választókerületben regisztrált 5%-os extrát – pedig ott egy kevésbé megosztó MSZP-s képviselőt (Molnár Gyula) váltott le az előválasztáson Tóth Endre (Momentum) egy hajszálnyi (43 szavazatos) előnnyel, míg Hadházy 7426 szavazattal (hatvan százalékos előnnyel) került Tóth Csaba elé, holott ő is a Momentum színeiben indult el egyetlen ellenjelöltként a hivatalban levő és a DK+Párbeszéd által is támogatott MSZP-s képviselővel szemben. Sőt, a két szegedi választókerületben is hasonló (6,7 és 6,4%-os) “extrát” regisztrált az előválasztást utcahosszal nyerő, már 2014 óta országgyűlési képviselő Szabó Sándor (MSZP), mint az előválasztást szorosabb csatában nyerő friss jelölt, Mihalik Endre (Momentum).

Ha valami, akkor ez számomra azt igazolja, hogy a jelöltek személye nemigen számít egy országgyűlési képviselőválasztáson még akkor sem, amikor képviselői munkájuk tartalma és annak társadalmi megítélése az ellenzéki szavazók közt annyira drámaian különbözik, mint ahogy azt Tóth Csaba és Hadházy Ákos esetén láttuk. Kivételek vannak, de extrém ismertségű és súlyú jelöltekhez kőtődnek: Lázár János és Márki-Zay Péter csatáját ugyan az előbbi nyerte meg Csongrád 4-ben 2022-ben, de a számszerű eredmény nyolc százalékkal kedvezőbb volt az ellenzéki jelölt szempontjából, mint modellem várta. Ehhez hasonló “extrát” pedig egyébként szinte kizárólag a budai hegyek három választókerületében és a hozzájuk kapcsolódó Budakeszi-Budaörs (Pest 2) kerületben regisztrálhatott az ellenzék, ahol szembeszökő, hogy ez az eredmény a két párt társadalmi bázisának eltolódásával magyarázható trendbe illeszkedik (egész Budapesten és az egész országban a jobbmódú és korábban kicsit inkább jobbra hajló kerületekben múlta felül az ellenzék eredménye modellem várakozásait, míg a Fidesz jellemzően gazdaságilag nagyon küszködő és korábban inkább baloldali választókerületekben tette ugyanezt, mint Szigetvár, Ózd, és Kazincbarcika). De még a “szinte kizárólag” kitétel is csak egyetlen választókerület különleges eredménye miatt került a megelőző mondatomba, ti. a tapolcai-sümegi-ajkai Veszprém 3 választókerületben olyan rekord mértékben múlta felül Rig Lajos (Jobbik) eredménye Navracsics Tiborral szemben modellem várakozásait, ami még Szél Bernadett, Hajnal Miklós, Tordai Bence és Orosz Anna Budán és a környező hegyvidéken elért extra sikerét is másfélszeresen felülmúlta. Bízvást elmondhatjuk tehát, hogy csak extrém kampányteljesítmények (Rig, Márki-Zay) és extrém helyi népszerűtlenségek (Lázár János) esetén van jól érzékelhető hatása a jelölt személyének (és még akkor sem biztos, hogy ez überelni tudja a pártnépszerűségi viszonyok által diktált eredményt). Ennél alighanem számottevőbb már annak a szerény hatása is, amit a szavazótáborok szociális összetételének lassú változása okoz (ld. fentebb a kifejezetten jómódú “polgári jobbos” és az elszegényedő, egykor baloldali választókerületek kirívó 2022-es eredményeivel kapcsolatban említett példákat).

Abból indulok ezért ki, hogy a Fidesz és a TISZA Párt egyéni jelöltjei sem lesznek olyan botrányosan rosszak vagy fantasztikusan jók, hogy ne pártjuk listás szavazatarányának szinte pontosan megfelelően szerepeljenek. Legfeljebb a német és a roma nemzetiségi listák fogják itt-ott elvenni (mint a mohácsi vagy a dombóvári választókerületben korábban is) a Fidesz egyéni jelöltjének érdemi számú szavazatát a Fidesz listájától. Hogy a 2022-es közös listás és fideszes jelöltek eredményei alapján is milyen pompásan meg lehetett jósolni azt, hogy melyik (a 2026-os választáson érvényes) országgyűlési választókerület területén ér el valamivel jobb vagy rosszabb eredményt a Fidesz az ellenzékkel szemben, azt az alábbi ábra mutatta be részletesebben a 2025 januári Tolna 2-es időközi választás tanulságairól szóló posztomban, ahol részletesebb magyarázatot talál az ábrán látható nyílegyenes összefüggés fontosságáról. Az egyéni kerületi szavazatarányok előrejelzésében egyébként nem csak feleslegesek a hónapokkal a választás előtt készülő közvélemény-kutatások, de még az utolsó pillanatban elkészülő helyi kutatások is csak félrevezetőek tudnak lenni azoknak az országos kutatásokban tapasztaltnál is sokkal súlyosabb módszertani hiányosságai és propagandisztikus céljai miatt.

Az egyéni választókerületekben majd kb. a választás előtt egy hónappal zárulhat le a TISZA Párt és az önálló újraindulásra készülő jelenlegi egyéni kerületi ellenzéki képviselők között jelenleg is zajló “chicken game“, amiben két fél abban versenyez, hogy ki ugrik ki később egy katasztrófába rohanó autóból. (Az eddig a pártok által bejelentett jelöltek nevét itt találja meg Gyimesi László állandóan frissülő listáján.) Az egyszerűség kedvéért én az ilyen játszmák után nem-TISZA jelöltként induló és az egyéni kerületét megnyerő ellenzéki jelölteket – bár ennek a kutatásnak a fényében valószínűtlen, hogy egynél több helyen előfordulhatna ez – is a TISZA-hoz számítom, és nem számolok azzal a lehetőséggel, hogy bárhol is kizárólag az ellenzék megosztotsága miatt fideszes győzelem születhetne olyan választókerületben, ahol ez a listás szavazatarányokból nem következne eleve. De egy olyan TISZA-Fidesz verseny esetén, ahol országosan hét-nyolc százaléknál kisebb a TISZA vezetése, sok plusz mandátumot hozhat a TISZA pártnak az, ha a kisebb ellenzéki pártok listás szavazói az itt feltételezettnél nagyobb arányban adják az egyéni kerületi szavazatukat a TISZA jelöltjeire.

Bár a választási szabályok egyéb részletei felett az utolsó pillanatig ott fog lógni a fideszes kétharmad Damoklész kardja (2018-ban még a hivatalos kampánykezdet után is önkényesen átírta a választási törvényt egy alkotmánytalan döntéssel a választás kiírása és a listaállítás lezárulta között nulla ellenzéki taggal felálló Nemzeti Választási Bizottság), de immár véglegesnek tűnik a következő országgyűlés választókerületi térképe, hiszen a Nézőpont Intézet már az alapján tett közzé egy mandátumbecslést decemberben¹⁸. Ezért itt is nyugodtan megbecsülhetjük már, hogy miként fognak a szavazatok egyéni kerületi mandátumokat szerezni: csak egy megbízható módszerre és közelmúltbeli választási eredményeknek a jelenlegi választókerületi térképre való kivetítésére, és a következő választás szavazatföldrajzával kapcsolatban valamilyen ésszerű feltevésekre van szükség.

A fenti ábra illusztrálja, hogy az eredmény valamelyest függ a szavazatföldrajzzal kapcsolatos feltevésektől – ennek részleteit egy külön posztban vizsgálom majd meg, itt most csak az ábra magyarázatát találja meg egy lábjegyzetben.¹⁹

További számításaim során a fenti szavazatföldrajzok közül a kék nyíllal jelöltet használom. Eszerint a Fidesz a következő választáson is nagyjából annyival fogja felül- vagy alulmúlni országos teljesítményét az egyes egyéni választókerületekben, mint a 2024 júniusi európai választások idején, csak éppen egy egyenlőre ismeretlen y szavazatszázalékkal kisebb (vagy, pozitív y esetén nagyobb) lesz a szavazataránya minden kerületben, mint az európai választáson volt. Legfőbb ellenzéki kihivója pedig egy olyan párt szavazatföldrajzát fogja követni, amelyet a TISZA Párt 2024 júniusi szavazatainak 100, a DK-MSZP-P és a Kutyapárt akkori szavazatainak 20, és az összes többi ellenzéki párt akkori szavazatainak 70 százalékából, plusz az egyenlőre ismeretlen y nagyságú, az országban mindenütt egyforma szavazatszázalékból rakhatunk össze.

Az országos szavazatarányokat a közvélemény-kutatások jelenlegi mozgóátlaga (ld. fentebb a hat releváns párt támogatottságát mutató ábrában) alapján becslem meg. A fentebb felsorolt rengeteg bizonytalasági tényező, nem utolsósorban a közvélemény-kutatások átlagának borzasztó tágas hibahatára, természetes módon kihat a mandátumbecslés eredményére is. A jelenlegi számok alapján ebből pedig óhatatlanul az következik, hogy a Fidesz vagy a TISZA Párt kétharmados győzelmére ugyanúgy komoly esély van, mint ahogy arra is kétszámjegyű százalékkal kifejezhető esély van, hogy egyiküknek se lesz többsége a parlamentben a kisebb pártok nélkül. A széles hibahatárok miatt a Kutyapárt és a Momentum bejutási esélye is tekintélyes, mintahogy a DK(-MSZP-P) és a Mi Hazánk kiesési esélye is.

Egy ábrában és egy táblázatban igyekeztem összefoglalni, hogy mit is üzennek a legutóbbi hetek közvélemény-kutatásai a várható mandátumarányokról. Az alábbi ábrában az öt mandátumesélyes párt várható szavazataránya és mandátumszáma közti kapcsolatot látja. A várható szavazatarányokat az elmúlt hetek kutatásaiból veszem át, csak a fentebb már elmagyarázott módon közös nevezőre hoztam a számsoraikat, és a sajtóban megjelent hibás számok helyett az alább bemutatott realisztikus hibahatárokkal számoltam ki 10 ezer lehetséges szavazatmegoszlást mindegyik alapján. Ezek átlaga mindig az adott kutatásban látott százalékoknak felel meg, és annak hibahatára alapján szórodik. Az egyes szavazatmegoszlásokhoz tartozó parlamenti mandátumarányokat pár előfeltevés²⁰ és az érvényes választási szabályok alapján számoltam ki. Egy-egy szavazatarányhoz azért tartozhatnak meglehetősen különböző mandátumarányok a sok tízezer szimuláció során, mert a többi pártok közti szavazatmegoszlástól is függ, hogy 6 százaléknyi kutyapárti vagy 40 százaléknyi listás TISZA szavazat pontosan mennyi mandátumot is ér.

Alapvetően persze azt látjuk a fenti ábrában, hogy több szavazat általában több mandátumot hoz, ezért tart az átló mentén felfelé minden ábrában a több tízezer szimulált szavazatmegoszláshoz tartozó mandátummegoszlásokat jelző színes pöttyök sora. A három kisebb párt(csoport) az öt százalékos küszöb közelében van minden kutatásban, ezért természetesen sok olyan szimuláció van a több tízezer között, amelyben az öt százalék alá kerülnek, és nulla mandátumot szereznek. Ezeknek a szimulációknak a számosságát érzékelteti a három tarka téglalap a vízszintes tengely közelében. A téglalap alakú formációk az ábrákon egyébként igazából hajszálvékony vonalak, és csak a színek és a pöttyök számosságának a jobb láthatósága érdekében vastagodnak ki ennyire. Erről a technikai részleteket ld. itt a kommentekben.

A mikroszkópikusan pici pöttyök színe segíti annak átlátását például, hogy a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek adatai szerint nagyon valószínű a fideszes parlamenti többség, míg a többiek vizsgálatai alapján erre csak nagyon szerény esély van. A TISZA kétharmados többségére csak a 21Kutató (és a táblázatba most már nem beférő augusztusi Medián) számai alapján nyílik reális esély, míg a kisebb ellenzéki pártok magasabb támogatottságát mérő IDEA, Publicus, Republikon és Závecz RI mérései alapján ennek valószínűsége csak 10-20 százalék, vagy még kevesebb. A három kisebb párt mandátumszerzési esélyeit meglehetősen változatosan értékelhetjük attól függően, hogy melyik intézet támogatottsági adatait tartja mérvadónak.

Az eredmények egyszerű számszerűsítését segíti a fenti táblázat (ide kattintva egy jobban olvasható és időnként részletesebb változatot nyithat meg). Azt is láthatjuk az alsó tíz sorban, hogy az egyes kutatók szavazataránybecsléseinek mandátumszámokká való átformálása alapján mi a leginkább várható mandátumszáma az egyes pártoknak. Ebből a másik ábrából meg azt láthatjuk, hogy a kicsi pöttyök hány százaléka igér fideszes mandátumtöbbséget, TISZA párti kétharmadot, a DK vezette baloldal bejutását a parlamentbe, és egyéb sorsdöntő fejleményeket. Ebből a harmadikból a listás és egyéni kerületi mandátumok, emebből meg a győzteskompenzációs illetve az egyéni kerületek veszteseinek szavazatai révén szerzett mandátumok parlamenti megoszlását tanulmányozhatják.

Mint látható, lényegében minden, de minden közvélemény-kutatás alapján úgy 40-50 listás mandátum jut a TISZA-nak meg a Fidesznek is, de egyes részletekben még a viszonylag hasonlónak látszó közvélemény-kutatások is markánsan eltérő mandátumbecslésekhez vezethetnek. Ráadásul a két nagy párt egyéni kerületi győzelmeinek a száma, következésképpen pedig egész parlamenti súlya is, nagyon tág hibahatárral számolható ki. Ennek az az oka, hogy választási rendszerünk nem arányosan osztja el a mandátumokat a szavazatok között, és a mandátumok megoszlásában fokozottan mutatkozik a szavazatarányok kisebb változása is akkor, amikor viszonylag szoros a verseny, vagy egy-egy kisebb párt éppen csak átbillen az öt százalékos küszöb egyik oldaláról a másikra. Fontos lesz emlékezni arra a választások előtt, hogy ez a helyzet a legeslegutolsó közvélemény-kutatások megjelenésével sem fog változni: a választási rendszer miatt az utolsó pillanatban is nagy lesz a bizonytalanság a parlament várható összetételének fő jellemzőivel kapcsolatban még akkor is, ha a közvélemény-kutatási eredmények annyira hasonlóak lesznek egymáshoz, mint 2025 augusztus végén a Medián, a Závecz és a 21Kutató szinte ugyanabban az időpontban készült vizsgálatai.

Mindazonáltal minden kutatás szerint előfordulhat, hogy a Fidesz legalább a Mi Hazánkkal és egy nemzetiségi (MROÖ) képviselővel²¹ együtt többséget szerez a parlamentben, csak a legtöbb kutatás szerint még ennek se nagyon van tíz százaléknál több esélye. Még ennél is kisebb a valószínűsége, hogy se Orbán Viktor miniszterelnöksége támogatóinak, se a TISZA Pártnak nincs többsége, de a Századvég, a Závecz, a Publicus, a Republikon és az IDEA adataiba belefér ez a lehetőség is pár százalékos valószínűséggel. Mivel ez egy eddig ismeretlen politikai helyzetet teremtene, érdemes áttekinteni, hogy milyen alkotmányos lehetőségek nyílnának meg ebben az esetben a jelenlegi szabályok alapján (amíg azokat nem írja felül valaki egy kétharmados törvénykezéssel).

Egy olyan országgyűlésben, ahol a Fidesznek sincs többsége a lehetséges szövetségeseivel, de a TISZA-nak se, ott négy lehetőség lenne a 2011-es Alaptörvény 3. cikke alapján. Egyrészt alakulhatna valamilyen koalíciós kormány, ami a jelenlegi pártközi viszonyok alapján elég nehezen elképzelhető.

Másrészt maradhatna akár hosszabb ideig is hivatalban a megelőző (vélhetőleg Orbán Viktor vezette) kormány, amíg sikertelen koalíciós tárgyalások zajlanak, majd ezek kudarcát látva új választást írhatna ki Sulyok Tamás (vagy aki éppen köztársasági elnök lesz akkor), amit értelemszerűen az ügyvezető kormány bonyolítana le. Ha ez a második lehetőség elfogadhatatlan lenne a kisebb ellenzéki pártok számára, akik alighanem attól is tartanának ebben az esetben, hogy a választóközönség rajtuk verné el a port azért egy előrehozott választáson, hogy egy ellenzéki többségű parlamentben is fennmaradt a Fidesz-kormány, akkor megnyílna az út egy rövidebb vagy hosszabb ideig tartó kisebbségi kormányzáshoz a TISZA Párt vezetésével.

Egy kisebbségi TISZA kormány megalakulását a többséghez elegendő számú kisebb párt is könnyű lélekkel megszavazhatná azért, hogy addig se maradjon hivatalban ügyvezető kormányként a választások előtti kormány, amíg a parlament többsége nem dönt úgy, hogy inkább feloszlatja az országgyűlést és új választást kényszerít ki ezáltal, amit már a kisebbségi kormány bonyolíthat le. Végső soron pedig maradhatna persze hosszabb ideig is egy kisebbségi kormány, ha annak sikerülne megfelelő támogatást találnia egy-egy törvény, legfőképpen pedig a következő évi költségvetés elfogadásához. Még ha hiányozna is az új miniszterelnök és kormánya iránta lelkesedés egyik-másik kisebb pártból, az könnyen elképzelhető, hogy inkább ezt az opciót választanák, mint hogy esélyt adjanak arra, hogy ők maguk kiessenek a parlamentből, vagy netán a Fidesz visszatérhessen a hatalomba egy előrehozott választáson. Ha a megismételt választás az adott helyzetben nem vetne fel ilyen rizikókat, akkor leglogikusabb megoldásként persze maradna a TISZA párti kormány által lebonyolított előrehozott választás (a régi szabályok alapján, hacsak a Fidesz és a TISZA nem tud megegyezni ezek reformjáról az előrehozott választás előtt). De a TISZA Párt egymagában nem tudná új választások kiírását keresztülvinni.

Nyilván TISZA-többséget vagy koalíciós kormányt szeretnének az ellenzéki szavazók, de ha jobban belegondolunk, már az is nagy megkönnyebbülés lenne számukra, ha ilyen szokatlan kérdések merülnének fel a következő választás után.

A meglehetősen ködös esélyek alighanem segítenek abban, hogy a következő választást komolyan vegyük. De a pillanatnyi esélyek számszerűsítése nem túl informatív akkor, amikor az “itt még bármi megtörténhet” tanulság szűrhető le belőle. Ezért most zárszóként inkább egy számszakilag érdekes, és a jelenlegi közvélemény-kutatási számok alapján kézenfekvő számsorral mutatom meg azt, hogy mennyire kedveznek a jelenlegi választási szabályok – az egypárti diktátummal kialakított választókerületekben, győzteskompenzációval, és a kis mértékben ugyan, de roppant vitatható módon konzultációs joggal rendelkező szószóló vagy esetleg ombudsman helyett teljes szavazati joggal járó mandátumot hozó levél- és nemzetiségi listás szavazatokkal – a Fidesznek.

Ez a példa is abból indul ki, hogy a Fidesz és a TISZA egyaránt 40-40, a baloldali és a Mi Hazánk lista pedig 6-6 százalékos támogatottságot ér el az 5,400,000 érvényes pártlistás szavazat között (a levélszavazatok nélkül számítva, és a 2018-as és 2022-es nagyjából 70%-ost nagyon kevéssel meghaladó részvétel mellett)). A levélszavazatokból a korábbi évek adatait és tendenciáit figyelembe véve 250 ezer érvényes szavazatra, azon belül 91%-nyi fideszes, 6 százaléknyi TISZA és 2 százaléknyi Mi Hazánk szavazatra számítok. A várható taktikai átszavazások és a nemzetiségi listák szavazóinak figyelembevételével az egyéni kerületekben országosan 43% TISZA, 43% Fidesz, 4% Mi Hazánk, és 4% baloldali szavazatra számítok (az 5,400,000 érvényes szavazatból). Más pártok és listák szavazatarányáról csak annyit feltételezek az első példában, hogy a következő választáson egy nemzetiségi képviselő tényleges szavazati joggal járó parlamenti mandátumot szerez, és ez a képviselő (eleinte) a Fidesz frakcióval együtt fog szavazni szinte minden kérdésben.

Nos, ha így alakulnának a számok, és az egyéni kerületek eredményei mechanikusan követnék leegyszerűsítő feltételezéseimet, akkor a Fidesz 58 egyéni kerületben győzne, a TISZA (és esetleg más ellenzéki jelöltek) 48-ban, összességében pedig a Fidesz 98, a TISZA (és más ellenzéki egyéni győztesek) 88, a DK(-MSZP-P) és a Mi Hazánk pedig 6-6 mandátumot szerezne. Ezzel a Fidesz az egy darab feltételezett nemzetiségi képviselő nélkül is hajszálnyi többségbe kerülne a 199 fős parlamentben. Magától értetődőleg egy ilyen eredmény nagyon törékeny, és még a fent feltételezett szavazatarányok mellett is komoly esélye lenne annak, hogy csak a Mi Hazánk támogatásával, vagy éppen sehogy se álljon össze egy Fidesz-kormány parlamenti többsége. Akár már a Kutyapárt mandátumszerzése, vagy a TISZA jelöltek kicsit szerencsésebben alakuló szavazatföldrajza is megakadályozhatja ezt.

Az egyes kutatóintézetek adatainak sajátosságai

Normális országban erről a témáról csak specialisták beszélgetnének egymással, de nálunk sajnos már 10-20 éve igen jó okok vannak arra, hogy a laikusok között is állandó dühöngéshez vezessen. Én mégis arra bíztatnám az olvasókat, hogy legyintsenek rá: valamivel több demokrácia, sokkal kevesebb pártállam és hatványozottan több piacgazdaság kellene Magyaroszágon ahhoz, hogy a jelenleginél kevesebb széttartást és ellentmondást láthassunk a választási közvélemény-kutatások között. Addig pedig vízzel kell főznünk, mert tájékozódnunk az egyes pártok aktuális erejéről továbbra is szükséges. Sőt, pont egy ilyen, a kormánypárt hathatós megsegítésére kialakított választási rendszer és rendkívül nagy ködösséget teremtő, mert egymásnak gyakorta szögesen ellentmondó közvélemény-kutatások mellett szükséges ez igazán. Hogy ezt hogyan és milyen eredménnyel lehet megtenni, arról szólt ez a poszt.

Aki ennél mégis többet szeretne megtudni az egyes intézetek adatairól, annak ajánlom:

1. Facebook és Instagram oldalunkat, ahol számtalan posztot találhat egyes intézetek egyes posztjaival kapcsolatos konkrét kérdőjelekkel és kritikákkal rögtön azután, ahogy azok megjelentek;
2. a számos intejút és elemzést, amit a témában posztoltam az elmúlt években (ezek krémjéről itt találhat egy gyűjteményt a lap alja felé); és
3. egy minden új kutatás megjelenése után egy-két napon belül frissülő és – a forrás feltüntetése mellett – szabadon felhasználható ábragyűjteményt a felhőben, amelyik a lehető legprecízebben bemutatja az egyes intézetek adatai és a többi kutatások közötti eltéréseket 2018 óta, illetve a legfrissebb adatokban, külön-külön ábrákkal az egyes pártokra, a hosszú távú összehasonlításoknál pedig még intézetenként is külön-külön ábrákkal.

Itt most csak egy rövid kalauzt és ízelítőt adok ahhoz, hogy a 3. pontban említett sok ábra között mit milyen néven talál meg, és hogy miként nézett ki egyik illetve másik ábratípus 2024. december 21-én (az illusztrációkat nem fogom majd frissíteni úgy, mint a fentebbi ábrákat ebben a posztban):

Az “A_hat_lista.jpeg”, “A_kormány_ellenzék.jpeg”, “A_mindenki.jpeg”, “R_Fidesz.jpeg”, “A_pártválasztók_aránya.jpeg” és “VS_hu.jpeg” ábrák azok, amelyeket ebben posztban is láthatott.

“MA_[párt nevének rövidítése].jpeg” néven találja meg egy-egy párt támogatottságának mozgóátlagát és trendvonalát 2018-tól napjainkig. Itt egy példa illusztrációképpen, ami a DK-ra vonatkozó becsléseket mutatja (2021-22-ben és 2024 tavaszán kevés ilyen volt a közös listás indulások miatt):

“P_[intézet nevének rövidítése]_[párt nevének rövidítése].jpeg” néven szereplő ábrák abban különböznek a fenti modelltől, hogy egy-egy párt támogatottságának mozgóátlagát könnyen összehasonlíthassuk az ábra nevében említett intézet publikált adataival. Itt egy példa illusztrációképpen, ami a Nézőpontnak a Fideszre vonatkozó becsléseit emeli ki szürke kockákkal, hogy összehasonlítsa őket az összes intézetek becsléseinek mozgóátlagával:

Az “R_[párt neve].jpeg”-hez hasonló nevú ábrák pedig azt az extrát teszik hozzá az “MA_[párt neve].jpeg”-hez, hogy a narancsközeli illetve narancsmentes kutatók körében külön-külön mutatják meg egy-egy párt támogatottságának trendvonalát 2018-tól napjainkig, és egy alsó panelben ábrázolják az adott pártra vonatkozó becslések széttartását a “mozgő átlagok” segítségével, amelyek az előző és a következő 30 nap becsléseinek szórását mutatják meg. Fentebb a szövegben már láthatatta a Fideszre vonatkozó ábrát ezek közül.

Végül “Vio_[szám][párt nevének rövidítése].jpeg” néven találja meg egy-egy párt támogatottságát a különböző intézetek legfrissebb publikált adatai szerint, azok realisztikus hibahatárával, amit magam számoltam ki a fent már jelzett módon. Itt egy példa illusztrációképpen, ami a Jobbikra vonatkozó legfrissebb becsléseket mutatja (ha egy intézet neve mellett nincs számszerű becslés, akkor ők nem közöltek számszerű becslést a Jobbikra az adott kutatásról szóló posztjukban):

Részletes kommentek az egyes intézetek legfrissebb adatsorainak érdekességeiről és részleteiről

Amikor egy-egy kutatóintézet friss választói preferencia adatsort tesz ki, akkor a Vox Populi választási kalauz Facebook és Instagram oldalán pár órán, szinte mindig egy napon belül kiteszek egy részletesebb kommentárt, ami igyekszik annak leginformatívabb újdonságait kiemelni és a többi kutatások trendjéhez viszonyítani, a sajtóban megjelent szövegekhez képest hozzáadott értéket tartalmazó és az azokban megjelent alaptalan propagandaszövegeket és szakmai hibákat pellengérre állító módon. Az egyes kutatások nyers adatait és azok eredeti megjelenési helyét ebben az Excel-táblázatban találja meg. Itt pedig az egyes közelmúltbeli országos kutatások listáját látja, klikkelhető linkekkel a velük foglalkozó posztjaimhoz (az egyes választókerületekben végzett kutatásokról illetve az azokról írt posztjaimról egy másik posztban talál egy az alábbihoz hasonló listát), a sajtóban történt megjelenésük sorrendjében (ami nem mindig esik egybe az időrenddel).²²

Társadalomkutató, 2025. december 18-19.

Publicus, országos, 2025. december 16-20.

Minerva, országos, 2025. december 10-12: ld. az utolsó lábjegyzetet a poszt végén.

Iránytű, 2025. ősz

Republikon, országos, 2025. dec. 10-15.

Nézőpont, országos, 2025. dec. 15-16.

21Kutató, országos, 2025. dec. 12-16.

IDEA, országos, 2025. nov. 27-dec. 4.

Reál-PR 93, országos, 2025. dec. 1-3.

Závecz RI, országos, 2025. nov. 23-30.

Republikon, országos, 2025. nov. 24-28.

Nézőpont (“XXI. Század Intézet”), országos, 2025. nov. 29-dec. 1.

Nézőpont, országos, 2025. nov. 24-26.

21Kutató, országos, 2025. nov. 21-28.

ELTE TK, országos, 2025. szept. 25-nov. 9.

Minerva, országos, 2025. okt. 10-nov. 12.

Medián, országos, 2025. nov. 20-25.

Alapjogokért Központ, országos, 2025. nov. 10-13 itt meg itt.

Társadalomkutató, országos, 2025. nov. 13-14 itt meg itt meg itt.

Publicus, országos, 2025. nov. 10-18.

IDEA, országos, 2025. okt. 31-nov. 7.

Forrás Társadalomkutató Intézet, országos, 2025. okt. 4-13 itt meg itt.

Závecz RI, országos, 2025. okt. 24-31.

Republikon, országos, 2025. okt. 16-22 itt meg itt.

Real-PR 93, országos, 2025. okt. 13-14.

Alapjogokért Központ, országos, 2025. okt. 13-16.

IDEA, országos, 2025. szept. 30-okt. 7.

Publicus, országos, 2025. okt. 6-okt. 13: itt és itt.

Nézőpont (“XXI. Század Intézet”), országos, 2025. okt. 6-8: itt és itt. (Egy október 14-i tévéinterjúban szerintem a XXI. Század Intézet egyik vezető munkatársa hallgatólag elismerte, hogy a kutatást tokkal-vonóval a Nézőpont Intézet készítette.)

Real-PR 93, országos, 2025. okt. 13-14.

21Kutató, országos, 2025. okt. 3-10: itt és itt

Magyar Társadalomkutató, országos, 2025. szept. 28-okt. 1.

Republikon, országos, 2025. szept. 25-okt. 1.

Minerva, országos, 2025. szeptember 23-25: ld. az utolsó lábjegyzetet a poszt végén.

Századvég (“McLaughlin”), országos, 2025. szept. 10-14: ennek annyira megörültem, hogy három posztban is elemeztem itt meg itt meg legelőször itt, és egy rádióbeszélgetésben is összefoglaltam a lényeget.

Publicus, országos, 2025. szept. 8-12. (elnézést, ez nagyon rövid lett)

IDEA, országos, 2025. aug. 31-szept. 6.

Medián, országos, 2025. aug. 28-szept. 4.

Závecz RI, országos, 2025. aug. 29-szept. 3.

21Kutató, országos, 2025. aug. 27-aug. 31.

Republikon, országos, 2025. aug. 21-27.

Nézőpont, országos, 2025. aug. 18-19.

(folyt. köv.)

Lábjegyzetek adatforrásokról, módszertanról és vitatható részletekről

1. A köznyelvben Fideszként ismert párt képviselői az országyűlésben két külön frakciót alkotnak. Mivel a szavazatokat gyakorlatilag csak ezek egyike vonz, a két frakció alakításának viszont a pártfinanszírozás, a parlamenti bizottsági helyek, a parlamenti felszólalási lehetőségek, egyes paritásos testületekben – így pl. a Nemzeti Választási Bizottságban – előnyösebb helyzetbe hozza őket, ezért ez választási csalásnak minősíthető. Én azért mellőzöm a KDNP név használatát, mert úgy tudom, hogy 1. azokban a választási közvélemény-kutatásokban, ahol nem egy listáról választatnak pártot a megkérdezettekkel, hanem fejből mondanak be a válaszolók egy pártnevet, régóta nem fordult elő, hogy a KDNP-t megnevező válaszok aránya elérte volna a 0,5 százalékot; és 2. akik mégis ezt teszik, azok az itt megjelenő adatokban nem vesznek el az egyéb pártok támogatói közt, hanem Fidesz támogatóként tűnnek fel. A KDNP név mellőzésének helyességét alátámasztja a szememben, hogy blogom 2019-es indulása óta még soha senki nem kérte számon rajtam, hogy hova tűnt a magyar parlament egyik legnagyobb pártja az elemzéseimből, személy szerint pedig nem szeretnék a Fidesz-KDNP kifejezés használatával normalizálni egy választási csalást . ↩︎
2. Mint az első ábra is jelzi, a „legnagyobb ellenzéki erő” 2014 nyarától a 2019. május 26-i európai választásokig a Jobbik, utána a 2019-es önkormányzati választásokon bemutatkozó és a 2022-es országgyűlési választás után feloszló hat párt+MZP szövetség, 2022. áprilisától két évig a DK-MSZP-Párbeszéd, 2024 április 10 tájától pedig a TISZA Párt volt. ↩︎
3. A nyers adatokat itt találja meg egy folyamatosan frissülő Excel táblázatban az egyes kutatások időpontjára, módszertanára, és az adatok eredeti megjelenési helyére vonatkozó információkkal együtt, kitérve olyan kutatásokra is, amelyek adatait NEM veszem figyelembe ebben az elemzésben. Ilyen kizárásra akkor került sor, ha az adatok nem “országos reprezentatív” igénnyel fellépő adatfelvételből származtak, vagy olyan kutató tette őket közzé, akinek nem volt legalább egy megelőző országos választás előttig visszakövethető pedigréje, ami alapján bármi képet formálhattunk volna arról, hogy egy tényleges választás előtt mennyire kerülnek köszönő viszonyba az adatai az aztán előálló választási eredményekkel. Pusztán a megfigyelt találati pontosság (ilyen vagy olyan szintjének hiánya) alapján azonban nem zárok ki egyetlen kutatót sem az összegzésből, mert akkor a 2022-es parlamenti választás után nemigen lenne mire alapozni a számításokat. (Ha a lábjegyzet végén klikkel egyet a görbe nyílra, akkor visszajut a főszöveghez.) ↩︎
4. A magyar közvélemény-kutatók – az olvasókat talán összezavaró, de a dolgok tényleges összetettségét és bizonytalanságát helyesen sejtető módon – többféle választói preferencia adatokat közölnek. Bizonyára azért, mert más-más metszetet tartanak jobb előrejelzésnek. Van, aki csak a “politikailag aktív” (más elnevezéssel “biztos szavazó“) megkérdezettekre, de olyan is, aki inkább az összes megkérdezettre, vagy – a pártot választani nem tudó vagy akaró megkérdezetteket félretéve – az összes pártot választóra is közöl adatsorokat. Megint mások pedig mind a kettőt közlik. Mivel a közvélemény-kutatók posztjai nemigen nyilatkoznak arról, hogy melyik becslésben bíznak legjobban, ezért én azt feltételezem, hogy egyenlő hitelt adnak mindegyik számsornak, amit az adott intézet közlésre méltőnak talált. A Nézőpont Intézet ugyan egyértelműen elkötelezi magát az általuk “legvalószínűbb választási eredmény“-nek nevezett adatsoruk mellett, de én kételkedem ezirányú feltevéseik helyességében, és ezért inkább az ő becsléseiket is átlagolom, ha esetleg több számsort közöltek egy-egy időpontra. A sajtóban kifejezetten “szakértői becslésként” megjelenő számsorokat viszont soha nem átlagolom “közvélemény-kutatási adatként” megjelent számokkal. Az áttekinthető, egyértelmű, egymással és a választási eredményekre áhítozó olvasók jogos – és minden más országban a közvélemény-kutatók által is szinte mindig tiszteletben tartott – igényeiből kiindulva ezért minden egyes kutatás összes adatát pártonként egy-egy számba sűrítem össze. Első lépésben az összes pártválasztók és a biztos szavazó/politikailag aktív pártválasztók között ugyanarról a pártról vagy szövetségről mért értékeket átlagoltam ehhez (ha valaki még ezek valamelyikéről is két különböző adatsort közöl, pl. egyet az összes megkérdezettre és egyet az összes pártválasztókra, vagy egyet a biztos szavazókra és egyet a “legvalószínűbb szavazatarányokra”, akkor ezeket a párokat előbb közös nevezőre hozom és átlagolom). Utána pedig az összes pártválasztókra és a “biztos szavazó pártválasztókra” vonatkozó becsléseket is átlagolom egymással, ha mindkettő megjelent vagy kiszámítható volt az adott kutatásról megjelent nyilvános beszámolókban. Ide klikkelve egy konkrét, 2024 őszi példán is láthatja, hogy miként néz ki ez a folyamat. ↩︎
5. Azokban az országokban, ahol nem 80-90%-os a választási részvétel, kézenfekvő és gyakori, hogy a közvélemény-kutatók megpróbálják leszűkíteni az eredményeiket azokra, akik választási részvételét valószínűnek találják. Ezt a szűrést sokféleképpen lehet csinálni, de egyik sem vezet különösebben nagy találati pontossághoz. Magyarországon 1í990-ban sikeresen debütált az a módszer a Medián kutatásaiban, ami azóta is a leggyakrabban követett hazánkban. Ez annyiból áll, hogy a választói szándék előtt megkérdezik, vajon elmenne-e szavazni Ön, ha most vasárnap országyűlési választás lenne, és négy válaszlehetőséget engednek meg (biztosan igen, valószínűleg igen, valószínűleg nem, biztos nem). A “biztos szavazók” azok, akik az első opciót választják, de a Századvég pl. az első két lehetőséget választókat nevezi “aktív szavazóknak” és azok adatait szokta közölni. A legutóbbi pár választás adatai alapján azonban nem kerültek szisztematikusan közelebb a választási eredményekhez a “biztos szavazó”/”aktív” pártválasztók adataira hagyatkozó becslések, mint az összes pártválasztót figyelembe vevő adatsorok (ld. a 2018-as és a 2022-es országgyűlési, valamint a 2019-es és 2024-es európai választások idején megjelent kutatások pontosságát vizsgáló posztjaimat). A 2018 és 2022 közötti választási közvélemény-kutatásokat követő összefoglalómban részletes adatok láthatók arról, hogy túl nagy jelentősége nincs annak, hogy melyik adatsorból indulunk ki, a trendek egyformák, és az egyes pártok támogatottsága is meglehetősen hasonló a két adatsorban annak ellenére, hogy az “összes pártválasztóra” vonatkozó adatsorokban krónikusan felülreprezentáltak a Fidesz támogatottságát bármilyen bázison az átlagos mérésnél rendszerint alacsonyabbra taksáló intézetek becslései. Két választás között nincs nagy jelentősége annak, hogy éppen kinek a támogatói éreznek nagyobb felbuzdulást, és a biztos szavazók kisebb almintáján belül a mintavételi hiba okozta bizonytalanság is nagyobb. Ezért én nem tartanám butaságnak azt, ha csak az összes megkérdezett körében mért adatokkal foglalkozna valaki. De a kormánypárti megrendelésekre dolgozó intézetek jó pár éve már szinte mindig kizárólag csak az „aktív szavazókra” vonatkozó adatsorokat publikálják, ezért az ő adataik szinte komplett kikukázásához vezetne, ha ezeket nem venném figyelembe, az meg szerintem ésszerűtlen megoldás lenne. Ők egyébként nyilván nem azért teszik ki pont ezeket az adatokat, mert a “biztos szavazók” közt többnyire erősebb volt a Fidesz az elmúlt években, mint a csak “valószínű” szavazók meg a valószínűleg nem szavazók közt. Hanem szenvedélyesen képviselt, bár adatokkal alá nem támasztható szakmai meggyőződésük eredményeként, hiszen az csak átmeneti jelenség volt, amikor ez a meggyőződés hirtelen átalakult pont a szöges ellenkezőjére akkor, amikor az ellenzéki szavazók nagyobb szavazási kedvét mutató kutatások jelentek meg pár hónapig. ↩︎
6. A mozgóátlag az adott naptári napra meg az azt megelőző és azt követő 30-30 napra vonatkozó becslések intézetközi átlaga, amit a fentebb elmagyarázott “várható szavazatarányokból” számolok ki. Hosszabb idősorok esetén a mozgóátlag jobban le tudja követni az aktuális változásokat, mint a LOWESS helyi regresszióval számított trendvonalak, amelyek jobban elsimítják a kisebb – esetleg teljesen véletlenszerű – oda-vissza ugrálásokat, és fontosak lehetnek annak megértésében, hogy milyen események stb. befolyásolják a pártnépszerűségeket. A trendvonal és a mozgóátlag abban is különböznek, hogy az előbbi a jövőbe is extrapolálná az utolsó időszak tendenciáját, pedig soha nincs garancia arra, hogy a jelenlegi trendek nem törnek meg, mint pl. a TISZA Párt emelkedése egy 2024 decemberi Századvég, vagy nem gyorsulnak fel, mint a 2024 őszi Idea és Medián vizsgálatok szerint a TISZA növekedése. Ezzel szemben a mozgóátlag inkább az ellentétes hibába esik: ahol a következő hetek adatai még nem ismertek, ott csak az elmúlt 30 nap adatait átlagolja, és ezáltal az idősor utolsó napjára a folyamatban levő változások hatását alábecslő számítással szolgál. ↩︎
7. A trendvonalra fogalmára és a mozgóátlagtól való eltérésére ld. az előző lábjegyzetet. ↩︎
8. Azért érdemes a friss kutatások mindenkori átlagára koncentrálni, mert a 2018-as és a 2022-es országgyűlési, valamint a 2019-es és 2024-es európai választások idején megjelent kutatások pontosságát vizsgáló posztjaim szerint a kutatások átlaga abszolút informatív, jó becslést adott a megelőző négy magyar országos szavazazás közül háromnak az eredményére (a 2022-es választás a kivétel, akkor a közös ellenzéki lista szavazatarányát minden kutatás, és így ezek átlaga is jelentősen túlbecsülte). Azt is láthatja ott, hogy (matematikailag törvényszerűen) mindig van legalább egy kutatás, amelyik pontosabb becslést ad, mint a kutatások átlaga. De hogy az adott választáson éppen ki lesz a legpontosabb, az nagyon változó, és csak utólag derül ki. Azt viszont előre is tudhatjuk, hogy a kutatások átlaga pontosabb az átlagos kutatásnál. A legfőbb hibája (tehát hogy a folyamatban levő változások hatását valamelyest alábecsüli) előre látható, hiszen már csak azért is törvényszerű, mert a legfrissebb kutatások átlagába óhatatlanul beleszámítanak olyan adatok is, amelyeket hetekkel korábban gyűjtöttek. Jelen ismereteink szerint nincs semmi, ami a közvélemény-kutatások átlagánál jobban mutatná meg, hogy adott időpontban hogy áll az egyes pártok aktuálisan várható szavazataránya Magyarországon. ↩︎
9. 2024 áprilisában azzal jelentették be Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd közös listáját az európai választásokra, hogy 2026-ban is közösen indulnak majd. Mivel a 2019-es európai választások kivételével 2014 óta minden országos szavazáson koordináltan-együtt indultak ezek a pártok, én 2025 márciusáig azzal számoltam, hogy 2026 sem fogják elkerülni ezt, bár egypárti listának fogják hívni. Emiatt a közvélemény-kutatási posztjaimban is a DK, az MSZP és a P együttes támogatottságát tüntettem fel. 2025. február 14-én azonban az MSZP elnöke meghirdette, hogy pártja elindul önállóan, ha Gyurcsány “nem változtat magatartásán”, és még Mesterházy Attila és Szanyi Tibor pártcsíráival is fuzionál. Ezért átprogramoztam az ábráimat úgy, hogy 2024. júniusától csak a DK önálló szavazataránya jelenjen meg az egyetlen releváns baloldali lista támogatottságaként. ↩︎
10. A becslésátlag hibahatárának számítását itt részleteztem korábban. Nagysága egyrészt az egyes kutatások tényleges hibahatárától függ – ez nagyobb, mint ahogy a sajtóközlemények obligát plusz-mínusz három százalékos mantrája állíitja, de nemzetközi összehasonlításban nem extra különleges. Másrészt viszont az egyes kutatások becslései közti rendkívül nagy különbségek teszik ilyen tágassá. ↩︎
11. Az egyes kutatások becslései közti rendkívül nagy különbségek részben természetesek: sokféle módszertannal lehet kutatni a közvéleményt, és sok megoldás mellett szólnak teljesen védhető szakmai érvek vagy gyakorlati megfontolások (pl. költségvetési vagy időkorlát, netán a tervezett interjú hossza). Viszont más-más eredményre vezetnek, és nem lehet valós választások révén végzett állandó kísérletezés és kalibrálás nélkül eldönteni, hogy melyik milyen irányba és mennyire torzít. Ám egy olyan környezetben, ahol a megjelenő kutatások zömét nem valódi piaci szereplők publikálják, tehát nem olyan kutatók, akik szakmai reputációjukat és ezáltal céges megélhetésüket viszik vásárra a becslésekkel, nos ott könnyen ki is lehet használni az elképzelhető módszertanok sokféleségét (és, a kormánypárti oldalon, a soha nem publikált adatok nagy mennyiségét). Tudniillik arra, hogy egy-egy megjelenő kutatás ne az igazság minél teljesebb felfedezését, hanem a megrendelő pártok és politikai mozgalmak kommunikációs igényeit szolgálja ki – persze úgy, hogy ne váljék teljesen hiteltelenné a termék (a cél ilyenkor a legtöbbször, bár egyáltalán nem mindig, egy konkrét politikai párt támogatottságának eltúlzása). Ezt az érintettek természetesen tagadják és jó eséllyel beperelik a túl hangosan gyanakvókat, hiszen a bizonyítékok a saját szervereiken biztonságban (?) vannak. A jelenség létét viszont már önmagában az is valószínűsíti, hogy pl. a 2022-es nagy előrejelzési fiaskót mennyire nem követte nyilvánosan reflexió, önvizsgálat, és a felmerült problémák orvoslására kialakított elképzelések és kezdeményezések bejelentése a közvélemény-kutatók részéről, hanem a kormánypárti kutatók még jónak is minősítették önnön tíz százalék körüli tévedéseiket a Fidesz ellenzék előtti vezetésének megítélésében, a nem kormánypárti oldalon pedig kizárólag a négy tényleg piaci alapon működő cég képviselői voltak hajlandók bármilyen érdemi reflexióra a nyilvánosságban. ↩︎
12. A nők alulreprezentáltsága a TISZA táborában meglepő, amennyiben a párt sem nem szélsőjobb, sem nem szélsőbal irányultságú (a közvélemény-kutatások szerte a világban az ideológiailag radikális forradalmi-ellenforradalmi-masírozni szerető pártoknál szoktak inkább a férfiakat túlreprezentáló szavazótábort találni), és a vallásos emberek között sem ütközik kivételesen nagy akadályokba (utóbbiak között ugyanis rendszerint felülreprezentáltak a nők). A jelenség lehetséges okairól sok értékes gondolat jelent meg a nőpolitikához értő szerzőktől, pl. itt, meg itt, meg itt. ↩︎
13. Ellentétben 2018-cal, 2019-cel és 2024-gyel, a 2022-es választások előtt a közvélemény-kutatások egyöntetűen és nemzetközi kitekintetésben is párját ritkító mértékben túlbecsülték az ellenzék támogatottságát. Találkoztam már azzal a vélekedéssel blogom olvasói között, hogy pont a közvélemény-kutatásokban pártot választók arányának a tényleges választási részvételt is meghaladó szintre emelkedése mutathatja azt, hogy mi lehetett a hiba: a kutatók olyan emberektől is választ kaptak arra, hogy kire szavaznának, akiknek esetén mindig is minimális volt annak valószínűsége, hogy majd szavaznak. Ez a magyarázat első ránézésre egy téves premisszán nyugszik: valójában a politikai közvélemény-kutatásokban világszerte igen erősen túlreprezentáltak azok, akik részt vesznek a választásokon. Ezért nem a válaszok őszinteségének és megbízhatóságának hiányát mutatja az, ha a mintákba kerültek a valóságost országos részvételi arányt messze meghaladó szavazási kedvről vagy múltbeli szavazási arányokról számolnak be. Az igazság inkább az, hogy a 2022-es nagy közvélemény-kutatási fiaskó okáról csak spekulálni lehet, de a történtek különféle részleteievel talán az a magyarázat áll a legnagyobb összhangban, hogy 2021-ben még helyesen jelezték előre az ellenzék és a várható választási részvétel jelentős felfutását a kutatások, ám végül mindkettő elmaradt amiatt, hogy a választás előtti hónapokban gyors ütemben elbizonytalanodtak az ellenzék kevésbé erős kötődésű szavazói, ám a fejekben sokszor csak a választás napjára kristályosodott ki ez egy távolmaradási döntésben, és ezért az nagyrészt láthatatlan maradt a választás előtti kutatásokban, miközben gond nélkül “bevallásra” került a választás után készült vizsgálatokban. ↩︎
14. A demokráciahiány belátásához elég átgondolni már pusztán azt, hogy a pártok közti erőforrásegyenlőtlenség, a bűnüldözés politikai célú szelektív felhasználása illetve akadályozása, vagy a választási rendszer mennyire torzítják a választói akaratot és annak megjelenését a választási eredményekben, vagy hogy a pártkatonaként viselkedő Alkotmánybíróság és a parlament egyharmada által korlátlan ideig hivatalban tartható kétharmados kinevezettek mennyire tudják korlátozni a parlamenti többség akaratának megvalósulását. Ilyen körülmények között is elképzelhető persze fokozatos vagy hirtelen demokratizálás az ellenzék ilyen-olyan sikerei nyomán. Az egyik lehetőség például az, hogy a vereségre számító kormánypárt arányos választási rendszert vezet be annak érdekében, hogy megakadályozza ellenfeleinek kétharmados többségbe kerülését. Az arányos választási rendszerben elért ellenzéki siker nyomán előálló koalíciós kormányzás keretén belül fokozatosan felszámolhatók a demokratizálás akadályai, ami akár még kedvezőbb lehetőséget is teremthet a lehető legszélesebb politikai támogatottságú és ezért fenntarthatónak és elmélyíthetőnek is bizonyuló demokratizálásra, mint az ellenzék kétharmados győzelme. Hiszen örökre, és a bukott kormánypárt által kezdeményezett módon megszünteti a lehetőségét annak, hogy olyan politikai alapintézményekkel kapcsolatban, mint a választási rendszer, a társadalom kisebbségét képviselő politikai párt vagy szövetség képviselői egyoldalúan rákényszerítsenek valamit a társadalomra. ↩︎
15. Más ellenzéki pártok, mint pl. a Momentum vagy a 2RK, listás mandátumszerzésel már csak azért sem számolnak a modelljeim, mert lehetetlen megbecsülni azt, hogy ha rá is szánják magukat a TISZA Párttal való versengésre, vajon hány helyen állítanának egyéni jelöltet, és ezért a töredékszavazataik számát csak nagyon önkényesen lehet megbecsülni. ↩︎
16. Már csak azért is, mert a 2026-ban induló baloldali lista szavazatainak várható földrajzi megoszlását a 2024-es DK-MSZP-P lista szavazókörönkénti eredményéből számítom ki, és a 2024-es önkormányzati választás előtt a fővárosi közgyűlés szabályait is ilyen irányban változtatta meg az országgyűlés fideszes kétharmada. (Az Európai Parlament választása esetén mindig is egységesen 5% volt a bejutási küszöb Magyarországon, mert a közös európai szabályok nem engednek meg ennél magasabb bejutási küszöböt.) ↩︎
17. A két kivétel Budapest 3. és 13. választókerülete volt, kettő abból a hét OEVK-ból, ahol a modellem két százaléknál kisebb Fidesz előnyt várt. Itt Hajnal Miklós (Momentum) és Vajda Zoltán (MSZP) voltak a közös ellenzéki jelöltek olyan kifejezetten erősnek mondott Fidesz-jelöltekkel szemben, mint Fürjes Balázs és Szatmáry Kristóf. A modell két tévedése aligha magyarázható hát a jelöltek egyéni vonásaival. ↩︎
18. Mint itt részletesen bemutattam, a Nézőpont szavazatszázalékai mellett vagy tízzel több mandátumot szerezne a Fidesz, mint ahogy azt a Nézőpont becslései mutatják. Meglepő lehet, hogy pont ők az ellenzék mandátumarányát becsülik túl, de ez egy legalább 2018-ig visszamenő jelenség, miközben minden választáson nekem volt igazam velük szemben. A Nézőpont szavazatarány-becsléseinek megfelelő eredmények ugyanis a Nézőpont által becsültnél sokkal több Fidesz-mandátumot hoznak – ők a vezér népi felhatalmazásának erősségét szeretik kiemelni, a kétharmad valószínúségét és a szavazókerületi térkép okozta torzításokat viszont inkább elrejtenék, míg én arra törekszem, hogy igazat mondjak. ↩︎
19. A Választási Földrajz blogos dr. Kovalcsik Tamás keresgélte ki a jelenlegi és a 2022-es budapesti, fehérvári és szegedi szavazókörök besorolását az újonnan rajzolt választókerületekbe, és meg is osztotta velem (ezúton is nagy köszönet ezért, mert így sok órás rémunalmas tevékenységtől kímélt meg!), és ennek alapján, a 2022-es és 2024 júniusi választási eredményekből merítve a számokat, számoltam ki a mellékelt ábrát. Azt persze nem tudjuk, hogy mik lesznek a következő választáson a szavazatarányok, de azt igen, hogy nemigen változik két választás között az, hogy melyik választókerületben van több vagy kevesebb ellenzéki, illetve fideszes szavazat. Az is igaz, hogy elvben lehetnek előre nem látott meglepetések az egyéni választókerületekben egy-egy különösen erős vagy gyenge jelölt, netán egy esélytelen párt váratlanul sok szavazatot elcsaklizó, de persze még így is vesztes jelöltje miatt. De azt könnyű modellezni, hogy az ilyen előre nem látható tényezők egészen rendkívüli, egyidejűleg több szoros meccset is azonos irányba billentő halmozódása nélkül hány egyéni kerületi mandátumot szerez majd a Fidesz (jelen tudásunk szerint az összes többi az ellenzéké lesz, mert nem fog egyéni mandátumot szerezni mihazánkos, gattyánista stb. jelölt). Csak azt kell ehhez jól megsaccolni, hogy vajon mi lesz a legnagyobb ellenzéki erő szavazatföldrajza?
    Az országos szavazatarányok egyéni kerületi mandátumokká alakulását bemutató ábrán négy különböző feltevéssel végzett számítások láthatók. Mindegyik modellem azt feltételezi, hogy miként korábban is minden európai és országgyűlési választás között, úgy 2024 és 2026 között is lesz egy enyhe “regresszió az átlaghoz”: azaz a 2024-ben legellenzékibb vagy legfideszesebb kerületek 2026-ban egy ici-picit (egész pontosan a korábbi kilengésük 5%-ával) közelebb kerülnek az országos átlaghoz. A zöld vonal szerint a TISZA párt és az összes más ellenzéki párt 2024 júniusi szavazataránya egyszerű összegének földrajzát fogja követni 2026-ban a legnagyobb ellenzéki erő területi megoszlása. Csak ugye addigra egy most még ismeretlen x százalékkal nőni (vagy csökkeni) fog a Fidesz, és ugyanennyivel csökkeni (vagy nőni) fog az ellenzéki fősereg szavazataránya minden választókerületben. A sárga vonal alternatív feltevése az, hogy a közös ellenzéki jelöltek 2022-es szavazatarányait fogja követni a 2026-os fő ellenzéki erő szavazatföldrajza (ennél a számításnál a Fidesz szavazatföldrajzát is a 2022-es választási eredményekből veszem át, az összes többinél a 2024 júniusiból). A rózsaszín vonal szerint a 2026-os fő ellenzéki kihívó földrajza megegyezik majd a TISZA 2024 júniusi földrajzával. Végül a kék vonal a rózsaszín és a zöld közötti kompromisszum: azt feltételezi, hogy a TISZA szavazatokhoz hozzáadva a 2024-es DK és kutyapárti szavazatok 20, és az összes többi ellenzéki párt szavazatainak 70%-át kapjuk meg a 2026-os kihívó szavazatföldrajzát.
    Az x, z, w és y konstansok úgy lettek beállítva a számítások során, hogy azt mutassa meg a becslés, egy a nemzetközi szakirodalomban régóta és általánosan használt, Magyarországon is bevált módszerrel, hogy a Fidesz hány egyéni kerületben győzne, ha országosan 30, 29.9, 29.8, …. -29.8, -29.9, -30%-kal vezetne (az országos szavazatarányok tekintetében) a fő ellenzéki erő előtt, és az adott szín által szimbolizált szavazatföldrajz jönne létre. 30, 29.9, 29..8 stb százalékos fideszes fölénynél, mint az ábra jobb oldalán láthatjuk, az összes színes vonal a plafont veri, tehát mind a 106 egyéni kerületben a Fidesz győzne, még a Vox Populi választási kalauz VI. kerületi otthona táján is, amit 2024 decemberében hozzácsaptak az ország ellenzéki szavazatokban legsűrűbb területéhez meg a lakatlan Margitszigethez. Megfordítva pedig országosan 30%-os Fidesz hátránynál a párt vásárosnaményi, kapuvári, csornai és kiskunfélegyházi erődjei is mind ellenzéki győzelmet konstatálhatnának a választás estéjén. A lényeg persze a két elképzelhetetlen véglet közötti sávban van, azon belül is a szürkével jelölt és az ábra alsó paneljében kinagyított zónában. Nem tudjuk, hogy az ott láthatókhoz hasonlóan szoros lesz-e az országos eredmény 2026-ban. De az egyéni kerületek választási térképének a torzító hatása akkor válik érdekessé, amikor ilyen szoros eredmény születik, hiszen különben csak egy a szavazatarányok által már eldöntött meccsen belül árnyal csak kisebb részleteket.
    Az érdekessége az eredményeknek az, hogy szoros verseny esetén mind a négy szavazatföldrajz mellett a Fidesz felé részrehajló eredmények születnek az egyéni kerületekben. Hiszen még országos szavazategyenlőség esetén is 53-nál több fideszes győzelem (tehát az ellenzéknek jutónál több fideszes egyéni kerületi mandátum) születik. Országos szavazategyenlőség esetén nem sokat számítana, hogy a négy földrajz közül melyikhez áll majd közelebb a 2026-os. Viszont, ha inkább a rózsaszínhez áll majd közelebb, mint bármelyik másikhoz, akkor a Fidesz jóval kisebb országos szavazathátrányt engedhet meg magának a fő ellenzéki erővel szemben. Ugyanis míg a zöld vonal még négy százalékos ellenzéki szavazatelőnynél is 53 mandátumot ad a Fidesznek, addig a rózsaszín szavazatföldrajz mellett már csak két százalékos ellenzéki szavazatelőnynél válik a Fidesz esélyesebbé az egyéni mandátumok többségének megszerzésére. ↩︎
20. Ahol máskép nem jelzem, ott minden mandátumarány-szimuláció a következő előfeltevésekkel él: 5,400,000 érvényes pártlistás és egyéni kerületi szavazatot adnak le a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók (ez a 2018-as és 2022-es nagyjából 70%-ost nagyon kevéssel meghaladó részvételt jelentene. A levélszavazatokból a korábbi évek adatait és tendenciáit figyelembe véve 250 ezer érvényes szavazatra, azon belül 91%-nyi fideszes, 6 százaléknyi TISZA és 2 százaléknyi Mi Hazánk szavazatra számítok. A várható taktikai átszavazások és a nemzetiségi listák szavazóinak figyelembevételével az egyéni kerületekben országosan egyharmaddal kevesebb Mi Hazánk, DK+ (ezzel most egy a DK-MSZP-P szövetség nyomain felálló, de névleg egypárti listát értem, aminek az indulására számítok) és kutyapárti szavazattal számolok, mint listán, a Fidesz és a TISZA jelölteknél viszont 3-3 százalékos többlettel a pártlistájukhoz képest. Más pártok és listák szavazatarányáról csak annyit feltételezek az első példában, hogy a következő választáson egy nemzetiségi képviselő tényleges szavazati joggal járó parlamenti mandátumot szerez, és ez a képviselő (eleinte) a Fidesz frakcióval együtt fog szavazni szinte minden kérdésben. Végül a várható szavazatföldrajzot a Fidesz és TISZA esetén is a 2024 júniusi területi megoszlásból merítem. A TISZA esetén a várható megoszlást a 2024 júniusi TISZA szavazatok 100, a DK-MSZP-P és Kutyapárti listás szavazatok 20-20, és minden egyéb (nem Mi Hazánk vagy Megoldás Mozgalom) kispárti szavazat 70% -a összegével (pontosabban ennek az érvényes szavazatokon belüli arányával) modelezem. Azt feltételezem, hogy az országos szavazatarányok bármilyen változása egyenletesen jelenik meg az összes egyéni választókerületben (“uniform swing” feltevés). Ez a gyakorlatban rendkívül hasonló, – egyéb tekintetben azonos paraméterek alkalmazása mellett – többnyire azonos eredményeket hoz, mint a Political Capital 2014-es, 2018-as és 2022-es mandátumkalkulátora által egy előnyös matematikai tulajdonsága miatt preferált algoritmus (utóbbit én “proportional swing”-ként jellemezném). Én azért használom inkább a “uniform swing” feltevést, mert a megelőző magyar választások közötti változásokat picit jobban írja le, és a nemzetközi szakirodalomban ez a sztenderd (a modernebb és előre nem látott irányú, ám ismert mértékű és véletlenszerű megoszlású szavazatföldrajzi változásokat megengedő “variable swing” modellek mellett). A későbbiekben igyekszem majd variable swinggel is számolni, az a véletlenszerű változások feltevése miatt egy kicsit kevésbé “elfogult”, tehát a magyar esetben kevésbé a Fidesznek kedvező eredményeket hoz ki. ↩︎
21. Az elmúlt években a német kisebbségi önkormányzat – MNOÖ – jelöltjeként induló volt fideszes önkormányzati képviselő volt az egyetlen szavazati joggal bíró nemzetiségi képviselő a parlamentben, de jövőre már valószínűbb, hogy a német listavezető nem szerez elég szavazatot ahhoz, hogy szuper-kedvezmményes parlamenti mandátumot kaphasson, ugyanis ehhez nem elég az, ha a Fidesszel rokonszenvező nemzetiségi szavazók szavazatát begyűjti, az ellenzéki németek szavazatát viszont aligha kapja meg olyan könnyen 2026-ban, mint a megelőző években (egyébként már a 2022-es választás előtt is vita volt az országos önkormányzatban arról, hogy mennyire kívánatos egy a Fidesz mellett maximálisan elköteleződő jelölt a lista élén, és a 2026-os választásra egy ebből a szempontból elvileg tiszta lappal induló fiatalabb jelöltre cserélték le a túlzottan Fidesz-közelinek tartott előző képviselőt), az ORÖ – Országos Roma Önkormányzat – várhatólag szintén Fidesz-támogató jelöltje viszont igen. Igaz, ehhez nem elég az, hogy nagy számban regisztráljanak szavazópolgárok a választások előtt roma nemzetiségi szavazóként, kellő számban el is kell menniük és érvényesen szavazniuk ahhoz, hogy a mandátumszerzéshez várhatólag szükséges 20-30 ezer szavazat összejöjjön. Ennél kevesebbel ugyanis csak a tucatnyi, érdemi tevékenységet nem végző és parlamenti szavazati joggal nem is rendelkező, bár azokkal egyenlően, jól megfizetett ún. „nemzetiségi szószóló” egyikeként jut be egy-egy nemzetiségi lista első számú jelöltje a parlamentbe (a lista többi szereplőjének elméleti esélye sincs erre, mert az elsőt követő minden egyes további mandátumhoz kb. 100-100 ezer plusz szavazatra lenne szüksége egy nemzetiségi listának). Azt a két (indokolatlan pártsemlegességgel fogalmazó) kolléga által nemrég túldimenzionált ötletet pedig, hogy tulajdonképpen 13 álruhás fideszes is parlamenti mandátumot szerezhetne nemzetiségi képviselőként, a gyakorlatban kivitelezhetetlennek tartom (erről ld. az egyik 2021-es előrejelzésem végén; azért tartom esélytelennek ezt a trükköt, mert csak egy olyan párt által kiaknázható, amelyik az összes országos nemzetiségi önkormányzat megbízhatóan uralásán túl – ami még csak-csak meg volt, ezidáig – sok tízezer polgárt is meg tud kérni bizalmasan, hogy segítsenek már egy kis választási csalásban, viszont tartsák titokban a dolgot). A nemzetiségek parlamenti képviseletének jelenlegi rendszere egyébként egy hatályos, de az országgyűlés által figyelmen kívül hagyott bírósági döntés miatt is alapvető reformot igényel. ↩︎
22. A Minerva és a Forrás kutatásairól a posztjaikban megjelenő pártlistás becsléseket ugyanúgy feltüntetem az összes kutatás nyilvános adatait begyűjtő és állandóan bárki számára elérhető Excel táblázatomban (ld. a kozvelemeny.org oldal “Legfrissebb adatok” menüpontja alatt), de nem írok róluk külön a megjelenésükkor és nem veszem be őket az összefoglaló ábráimba sem, mivel ők új szereplői a közvélemény-kutatási piacnak és nem volt még olyan választás, amin összehasonlíthattuk volna előrejelzésüket a tényleges eredménnyel. Korábban is ugyanezt tettem más intézetekkel, amik éppen hasonló cipőben jártak: ezek többsége (így a 2022-es választás előtt posztoló e-benchmark, Psyma és Civitas, vagy a 2024-es európai választás előtt a francia sajtóban egy magyar felmérés adatait is közzétevő Ipsos) egyébként el is tűnt a piacról egyetlen választás után. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy mondjuk a Minerva ne végezne kitűnő munkát. De arról az átlagolásról, amivel én próbálom megmutatni, hogy mit ígérnek a közvélemény-kutatások egy-egy következő választásra, csak akkor tudjuk megmondani, hogy milyen eredményt hozott megelőző választásokon, ha az ilyen újonnan színrelépő kutatóintézetek adatait nem veszem figyelembe benne. Még akkor se, ha csak kisebb részük látszik szakmailag vitathatónak. ↩︎