Az előválasztás során felmerült problémák tanulságai, avagy miért fontos emberi jogaink kihívó gyakorlása?

Az előválasztás múlt hétvégi ideiglenes felfüggesztéséhez vezető kibertámadásról hozzáférhető információkat szépen összeszedte a telex.hu ma reggelre, csak az értelmezési keret sikeredett törökgáborosan egyrészt-másrészt-végülis-itt-az-ellenzék-bénasága-az-igazi-probléma irányultságúra, na meg az maradt ki, hogy a rendőrségi nyomozás megindulása ismeretlen elkövető ellen mégiscsak arra utal, hogy a tegnapi feljelentés dokumentációja kielégítő volt.

A telex vizsgálódásának eredményei egyébként megegyeznek azzal, amit én hallottam-láttam az elmúlt napokban beszélgetve pár jobban tájékozott emberrel, illetve látván egy a péntek-szombati terhelésről szóló idősort, és azt jelzik, hogy egy elvben kivédhető külső támadás történt, aminek a végrehajtója és megbízója bárki is lehetett. Ez összhangban van azzal, amit részletesebb elemzésként itt írtam a támadás lehetséges hátteréről és várt hatásáról.

Bár a vélemény és az interpretáció nyilván szubjektív műfaj (elvégre az emberi elme aktív használatát, sőt pallérozását igényli) és én sose ágáltam az online szavazásért (bár gyakorlom, ha lehet), azt azért szerintem elhamarkodta az újságíró, hogy elfogadta az online szavazással szemben eleve elutasító oldal véleményét, és az inkompetencia szerepét is durván eltúlozza, hiszen azért mégse a Góliáttal társalkodó Dávidot hibáztassuk, ha igencsak béna a parittyája. Hadd próbáljak meg a történelmi környezetet egy kicsit pontosabban megragadó véleményt alkotni alább.

Két dolog valóban várható volt. 1. aki Magyarországon valami klubtalálkozónál nagyobb dolgot akar csinálni, annak alighanem olyan cégekkel is együtt kell működnie, ahol előfordulhatnak rendszerhű alkalmazottak és/vagy tulajdonosok. 2. Az online szavazás megengedése miatt nem lehet teljesen zárt – és ezért hackerek helyett csak hagyományos (az internettől parázók szerint nyilván teljesen ártalmatlan) betörők által megközelíthető – szavazási rendszert építeni.

Viszont egy a miénkhez hasonló politikai rendszert csak az tud megváltoztatni, aki nem fogadja el a rendszer játékszabályait, és nem korlátozza magát olyan tevékenységekre, amelyek a kudarc jelentős kockázata nélkül is gyakorolhatók nap mint nap. Ennek a rendszernek ugyanis lényegi vonása, hogy a kormány nem választásokon váltható le, hanem csak hosszan tartó szívós kormányzás révén, ami felszámolja az államapparátus, egy konkrét politikai párt, és megannyi magánbirtok sokrétű összefonódását. Tehát újra létrehozza a magyar államot, mint közintézményt. Erre az lesz képes, aki választásokon is megküzd a rendszerrel, méghozzá úgy, hogy a szemlélődő közönség azon része is megértse, milyen rendszerrel van dolga, aki az állami és kereskedelmi tévéadók műsoraiból ezt esetleg, talán, mégse értette meg. Hogy aztán konkrétan miként jut kormányra ez az alternatíva, az nehezen látható előre, mert ez nem ilyen könnyed demokráciásdi, mint amit a gazdag Szlovákiában láthatunk. De az biztos, hogy választásokon szerzett és jól látható politikai felhatalmazás nélkül nem sok időt tölthet majd hatalmon.

Az előválasztás sikerének tehát nem az a legfőbb mércéje, hogy milyen botrányok puffognak körülötte, hanem hogy ki és mit tanul meg belőle. Ha például néhányan, meg köztük a pártok is azt tanulják meg, hogy nem minden korábban teljesen elfogadottnak számító képviselőjelölt kóser, és talán jobbakra lenne szükség, az szuper. Ha az állampolgárok jobban megértik azt az előválasztás ideiglenes felfüggesztéséből, netán teljes meghiúsulásából, hogy az ellenzék mennyire le van gatyásodva (megmarkecolták, ugye), és az ellenoldal mi mindenre szánja rá magát, az óriási siker – persze nem a maguk tökéletességét kommunikáló O1G pártok szemszögéből, hanem „pusztán” a rendszerváltás lehetősége tekintetében. Ha hisztis állampolgárok rájönnek, hogy nem is olyan könnyű regisztrálni az online szavazásra, és ezért mérgesek lesznek az ellenzékre, az szomorú, de az első szükséges lépés annak megértéséhez, hogy a közszféra az nem olyan, mint az amazon.com weboldal. Innen már csak egy lépés az a felismerés, hogy a közszféra, mint pl. egy előválasztás, csak a saját adóforintjainkból vagy ingyenes munkánkból épülhet fel. Mert oligarchák adományaiból meg elkobzott javaiból csak illúziók építhetők. Ha pedig a politikai pártok is megértik, hogy van elég önkéntes az ingyenmunka elvégzésére, csak előre fel kellene építeni azokat a vonzó szervezeti kereteket, amelyek be tudják fogadni az alkalmas pillanatban hirtelen megszaporodott önkénteseket, az meg már majdnem teljes siker.

Magyarán szólva. Az, hogy ilyen-olyan várható jogsértések miatt a (részleges vagy teljes) kudarc lehetősége előre látható valamilyen akcióban, egyáltalán nem elfogadható ok arra, hogy ne tegyünk meg valami olyasmit – teszem azt az online szavazás megszervezését –, ami egyébként teljesen jogos és indokolt.

Ezekről a tágabb kérdésekről ajánlom ezt a sokkal világosabb és gyakorlatiasabb írást, szerintem tök aktuális most, jobban, mint a telex.hu újságírójának túlságosan is rendszerkonform következtetései. A jövő tavaszi választásokra ugyanebben a szellemben érdemes készülni: egy nem demokratikus rendszerben az a legjobb harcmodor, ha úgy teszünk, mintha az alkotmányban garantált jogok és szabályok valódiak lennének, és elkezdjük politikai jogainkat kihívóan gyakorolni és érvényesíteni.

A választási közvélemény-kutatások állásáról egyébként (most is) itt olvashatja el a legfrissebb elemzést, a héten is frissült. Az előválasztás logisztikai problémáiról pedig itt olvashat egy érzékletes részletekben nagyon gazdag, elgondolkodtató beszámolót. És persze éljen a kormányfüggetlen szabad sajtó, támogassa továbbra is a telexet és társait!

UTÓIRAT: alább az előválasztási infrastruktúrát létrehozó aHang szeptember 24-i tájékoztató levelét olvashatja:

Kedves ….!
Elindult, zajlik az előválasztás. Az utóbbi napokban nem tudtunk jelentkezni, mert nagyon komoly technikai és logisztikai problémákat kellett kezelnünk, s emellett az érdeklődő nyilvánosságot is igyekeztünk tájékoztatni a legfrissebb fejleményekről.

A szombati leállás után hétfőn újraindult az előválasztás és jelenleg jól működik a rendszer. Ebben rengeteg embernek van nagyon sok munkája, köszönet és hála nekik, és különösen a sátrakban dolgozó pártos és civil aktivistáknak! Ami a legfontosabb, hogy senkinek az adata nem került illetéktelen kezekbe, az adatbázis teljesen érintetlen maradt, a támadók nem adatokat akartak szerezni, hanem a rendszert leállítani.

A mai napig több mint 270 ezren szavaztak már személyesen vagy online, ami egészen elképesztő szám alig 4 nap alatt. Az aHangot a sok pozitív visszajelzés mellett számos kritika is érte az online szavazás alultervezése miatt. A helyzet az, hogy ezeknek a kritikáknak egy része jogos. Ezzel most annyit tudunk kezdeni, hogy még többet dolgozunk azért, hogy szeptember 28-áig a lehető legtöbb ember tudjon szavazni online is. Az Országos Előválasztási Bizottságot alkotó pártokkal, szervezetekkel együttműködésben még több operátort tudtunk bevonni annak érdekében, hogy az online szavazni akaró tömegek a lehető legtöbben véleményt tudjanak nyilvánítani. Az operátori gárda tehát nagyon szépen bővül, azonban őket el kell tudnunk látni további eszközökkel. A gyakorlatban ez plusz tableteket, mobiltelefonokat és mikrofonos fejhallgatókat jelent. További eszközöket kell vásárolnunk és jelenleg az anyagi erőforrásaink végén járunk. Most ott tartunk, hogy már több az online szavazóbiztos, mint ahány eszközünk van. Arról nem is beszélve, hogy a személyes szavazást is ezek a gépek biztosítják, és második forduló előtt már most látszik, hogy van egy 5-10%-os amortizáció. Ehhez kérjük most az anyagi segítségedet.

Beszállok a költségekbe!

Ha most segítesz, akkor a hiányzó eszközöket gyakorlatilag azonnal be tudjuk szerezni, pár óra alatt telepíteni és kiosztani a call centernek. A jelenlegi operátorok kiszolgálásához nagyjából 2 millió forintra lenne szükségünk, ezzel már érezhetően tudnánk csökkenteni a várakozási időt az online szavazásnál.

Mindamellett azt is hangsúlyoznunk kell ezen a ponton, hogy aki csak teheti, próbáljon a választókerületi sátrához eljutni, és kvázi átadni a lehetőséget a mozgásukban korlátozott embereknek, illetve a külföldön tartózkodó, de állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezőknek. Ha az előválasztás.hu-n beírod az irányítószámodat, akkor megtalálod a saját választókerületedhez tartozó sátrat. Emellett a Nyomtassteis választókerületi különszáma is megtalálható, ebből tájékozódhatsz saját jelöltjeidről. László Jánosék elképesztő munkát végeztek, mind a 106 oevk-nak van külön Nyomtassteis száma!

S talán még egy gondolat. Ez az előválasztás nem egy hivatalos, állam által szervezett választás. Arra bizony 4 évig lehet készülni, van egy évtizedek során bejáratott rendje és van rá több milliárd forint. Ez az előválasztás sokkal inkább egy olyan választás, ami emberek, különböző formális és informális szervezetek, aktivista csoportok megfeszített munkáján alapul. Számonkérni lehet sok mindent rajta és kell is, azonban egy dolog nem kérdés: az ebben közreműködő emberek jelenleg fizikai, szellemi, lelki teljesítőképességük határain vannak és olyan helyzeteket kell egyik napról a másikra megoldaniuk gyakran, ami néha egyenlőnek tűnik a lehetetlennel. S mégis megoldják.

Arra kérlek, ha teheted, segíts nekünk abban, hogy ezt is megoldjuk.

Támogatlak titeket!

Ha pedig ez most nem fér bele, tarts velünk továbbra is, kövesd a szabad sajtót és főként az előválasztási információs oldalakat: előválasztás.huelovalasztas2021.hu, az aHang előválasztási Facebook-oldala és a pártok előválasztási Facebook-oldala

S végül a legfontosabb: továbbra is légy türelmes az aktivistákkal, operátorokkal, ők ennek az előválasztásnak a valódi hősei a bátor előválasztó szavazókon kívül. Óriási rajtuk a terhelés, sok helyen hatalmas sorokkal és a technikával is meg kell küzdeniük, nagyon gyorsan kellett eddig ismeretlen helyzetekhez alkalmazkodniuk az utóbbi napokban. 

Írjunk együtt történelmet!

Köszönettel, Hajdú Gergő és a teljes aHang csapat

Ui.: Ha nem jelenik meg a levélben a piros gomb, akkor kattints erre a linkre: https://tamogass.ahang.hu/elovalasztas   Az aHang tevékenységeit olyan felelős állampolgárok támogatják, akik hisznek az általunk felvállalt ügyekben, azonosulni tudnak a közösségünk által képviselt értékrenddel. Csatlakozz hozzájuk, ha teheted, támogasd anyagilag is az aHangot még ma! Támogatom! Ha bármi kérdésed van, válaszolj közvetlenül erre az email-re, vagy írj a mienk@ahang.hu email címre.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.