Tényleg vezet az ellenzék a közvélemény-kutatásokban?

Tóka Gábor, 2021. január 4. (utolsó frissítés további részletekkel: január 6.)

Akkora politikai izgalmat váltottak ki a választási közvélemény-kutatásokban a Fidesz elé vágó ellenzékről szóló hírek a karácsony előtti hetekben, hogy az ellenzékben már egy kétharmados Orbánváltó többség lehetőségéről meg egy közepes teljesítménnyel is nyerhető választásról kezdtek el beszélni. Az ijesztő adatokat gondosan elhallgató propagandamédia olvasói is komolyan aggódhattak már, hiszen Novák Katalin meg az ilyen adatokat fél, illetve másfél éve nem publikáló Nézőpont Intézet és a Századvég is sietve és nyomatékosan megnyugtatta őket még karácsony előtt, hogy szó sincs semmi ilyesmiről. Egy a 444.hu-n ma reggel megjelenő cikkben megvizsgáltam az összes 2018 óta megjelent adatokat, hogy kiderüljön az igazság. Alább néhány technikai részlet, ami a cikkből terjedelmi okokból és a könnyebb emészthetőség érdekében kimaradt. Kritikáját és észrevételeit itt meg itt oszthatja meg a világgal és velem.

A cikk lényege az itt látható ábrasor, amit az alábbiakban részletesebben is elmagyarázok. A cikk főbb tézisei egyébként a következők.

  • A nyilvánosságban megjelent választási közvélemény-kutatásokban nehéz kiigazodni, mert a különböző intézetek adatai között menetrendszerűek a sajtó-beszámolókban emlegetett statisztikai hibahatárt messze meghaladó eltérések. Az ezekről zajló nyilvános közbeszéd rendkívül kezdetleges, mert szinte teljes egészében az intézetek politikai kötődéseiről szóló félinformációk ismételgetésében, illetve egyes közvélemény-kutatók szelektív hiteltelenítésére tett kísérletekben merül ki.
  • Magyarországon ma már valóban túlnyomórészt a politikai közvéleményt alakítani igyekvő politikai szereplők rendelnek meg választási közvélemény-kutatásokat, mivel a sajtó, mint megrendelő szerepe teljesen jelentéktelenné vált a független hírmédia hirdetési jövedelmének radikális megcsappanása folytán. A közvélemény-kutatások sajtóbeli megjelenését a megrendelőkkel kapcsolatos titkolódzás, és a módszertani információk rendkívül szűkös megosztása, tehát egy általában alacsony fokú átláthatóság jellemzi.
  • Mindez nem jelenti azt, hogy maguk az adatok hamisak vagy megbízhatatlanok lennének. A közvélemény-kutatások átlaga igen pontosan jelezte előre a legutóbbi három országos politikai erőpróbán a kormánypárt és az ellenzéki közötti belföldi szavazatmegoszlást, az intézetek közötti jelentős különbségek pedig módszertani okokkal meggyőzőbben magyarázhatók, mint a rivális intézetek politikai kapcsolataival.
  • Az utóbbi hónapok trendje valóban az volt, hogy a Fidesz valamelyest visszaesett, az ellenzék pedig kicsit erősödött. A sajtónyilvános közvélemény-kutatások szerint a közös indulást tervező ellenzéki pártok szavazataránya már meg is előzi a Fideszét. A valóságban azonban valószínűleg ennél kisebb változás zajlott le, és csak az túlozza el ennek látszólagos mértékét, illetve azért tűnhet úgy, hogy az ellenzék már vezet, mert a Fidesz számára általában valamivel kedvezőbb eredményeket találó intézetek az utóbbi hónapokban ritkán vagy egyáltalán nem publikáltak adatokat.
  • Szigorúan tudományos, statisztikai eszközökkel megbecsülhető, hogy ez utóbbi tényező mennyire befolyásolja a megjelenő közvélemény-kutatások átlagát. Alább bemutatom ezt a módszert, és a linkeken megtalálhatók a replikálásukhoz szükséges számítógépkódok, illetve a részletes eredményt tartalmazó adatállományok.
  • Becslésem szerint közel két százalékkal vezetne a Fidesz az ellenzék előtt a várható belföldi szavazatokban, és a parlamenti mandátumok megoszlásában mintegy 57%-os Fidesz-KDNP többséget ígérnének a pillanatnyi eredmények, ha valamennyi kutatóintézettől jelentek volna meg összehasonlítható pártpreferencia-adatok az elmúlt hetekben.
  • A korábbi trendek szerint az összes közvélemény-kutató intézet adatain nyugvó átlagolás valószínűleg reálisabb előrejelzést ad a várható eredményekre, mintha csak az elmúlt hónapokban is publikáló intézetek adataira hagyatkoznánk. Azonban az ez utóbbiak alapján számított közel 2 százalékos ellenzéki előny a belföldi szavazatokban – az egyéni választókerületi határok Fidesz-párti elfogultsága miatt – szintén egy (53%-os) Fideszes többséget eredményezne a parlamenti mandátumokban.
  • Az ellenzék egyetlen közös listán indulása a jelek szerint az ellenzék és a Fidesz szavazótáborát is megnöveli, és a két versenyző oldal relatív arányát nem változtatja meg jelentősen.

Mik ezek a színes pöttyök?

Az alábbi ábrákon látható színes pöttyök egy-egy közvélemény-kutatás adatai alapján mutatják az ellenzéki pártok együttes szavazatarányát a „mandátumnyerő” szavazatok között. Az ilyen adatok publikálását 2018 januárjában befejező Tárki utolsó megjelent adatsora kivételével minden, a sajtónyilvánosságban valaha is megjelent közvélemény-kutatási adat szerepel az ábrákban (a Demokrata c. lapban megjelenő beszámolókat figyelmen kívül hagyom – más magyar poll aggregátorok, mint pl. a Nézőpont Intézet által működtetett kozvelemenykutatok.hu is így tesz -, mivel azokról semmilyen módszertani részlet soha nem vált ismertté, és az sem nyilvánvaló, hogy a magazin dolgozói egyáltalán mit értenek közvélemény-kutatáson). Bevettem az Európa Parlamenti választásra vonatkozó adatokat is, azokat viszont kihagytam, ahol azt kérdezték a mintától, hogy akkor kire szavaznának, ha egy közös ellenzéki és egy Fideszes lista között választhatnának. A 444.hu-n megjelent cikk elmagyarázza, hogy miért indokolt a bizalmatlanság ez utóbbi adatok összehasonlíthatóságával kapcsolatban. Ennek a függeléknek a végén elárulom, hogy valójában az ilyen adatok is egy vagy kettő kivételével tökéletesen illeszkednek az itt figyelembe vett adatokhoz, és ahol ellentmondás mutatkozik, ott logikus módszertani magyarázat van az eltérésre.

Mik a mandátumnyerő szavazatok?

A valódi parlamenti mandátumot érő szavazatok azok, amik vagy egyéni kerületben vagy listán parlamenti mandátumot nyernek. Jelen tudásunk szerint csak a Fidesz-KDNP és a most közös indulást tervező ellenzéki pártok várható szavazatai érnek majd mandátumot 2022-ben, hiszen csak ritka kivétel, amikor a Kutyapárt az 5%-os küszöb felé kerül egy-egy vizsgálatban, más pártok meg nem tartanak ott, hogy legalább a mintavételi hiba kegyéből rájuk mosolyoghatna néhanapján egy bíztató hír.

Az illusztráció kedvéért tegyük fel, például, hogy az összes várható szavazatok között 3-3%-ot kap a Kutyapárt és a Mi Hazánk, és még további 4% jut mindenféle kisebb pártoknak, míg a Fidesz-KDNP néven induló Fidesz és az egyelőre ismeretlen néven induló hat ellenzéki párt (közösen a Mindenki Magyarországa Mozgalommal és más szövetségesekkel) 45-45%-nyi szavazatot szerez. Ebben az esetben a mandátumszerző szavazatok között 50-50%-kal végez a kormánypárt és a közös listán induló ellenzék.

Az alábbi ábrák az ellenzék utóbbi értelemben vett szavazatarányát követik nyomon (ezzel szemben a Vox Populi állandóan frissülő közvélemény-kutatási összefoglalójában az összes pártválasztóra meg az összes biztos szavazó pártválasztóra vonatkozó, és pártonként lebontott aktuális adatokat követheti nyomon). Ha ez a szám 50-nél kisebb, akkor a Fidesz-szavazók vannak relatív többségben a pártot választó megkérdezettek között a közvélemény-kutatásokban, és abszolút többségben az ezek alapján várt „mandátumnyerő szavazatokban”. Ha nagyobb, akkor meg a hat ellenzéki párt vezet a Fidesz előtt. Fontos még figyelembe venni, hogy a közvélemény-kutatások nem veszik figyelembe a magyarországi lakcímmel nem rendelkező erdélyi, vajdasági stb. levélszavazókat, akiket majd csak a mandátum-megoszlás kiszámításakor kerülnek majd be a képbe.

Az ellenzék összesített szavazatarányába beleszámítottam a spontán módon is valami közös ellenzéki listát emlegető válaszokat, 2018 tavaszi megszűnéséig pedig az ellenzéki koordinációt támogató liberális ellenzéki pártot, az Együttet is.

Mozgóátlagok

Az ábrák közepén futó fekete vonal az ellenzék belföldi mandátumnyerő szavazatokon belüli szavazatarányának „41 napos mozgóátlagát” mutatja 2018 januárja óta minden napra. Legutóbbi, 2020. december közepi értéke 50,7%, ahogy ezt az ábrák jobb szélén is láthatjuk. A mozgóátlagot a színes pöttyök által reprezentált közvélemény-kutatási adatokból számoltam ki. Minden közvélemény-kutatási adatot ahhoz a konkrét naphoz kötöttem hozzá, amelyik az interjúk elkészítésének középső napja volt (egy-egy közvélemény-kutatás jellemzően 3-10 napig tart). Minden közvélemény-kutatási napra kiszámoltam a mozgóátlagot úgy, hogy vettem az egyszerű átlagát az aznap, meg a megelőző és az utána következő 20-20 napban készült közvélemény-kutatásoknak.

Választási eredmények

Az ábrákon három csillag jelzi a 2018 április 8-i országgyűlési, a 2019. május 26-i Európai Parlamenti, és a 2019. október 13-i önkormányzati választások országos (a levélszavazatok nélkül számított) eredményét. Az itt megjelenő százalékok a „mandátumnyerő szavazatok”-on belüli százalékos arányra vonatkoznak, tehát csak a Fidesz-KDNP és a most közös indulást tervező ellenzék együttesen számított szavazatain belüli ellenzéki szavazatarányt mutatják. Ez természetesen magasabb, mint a bázisként az összes szavazatot használó szokásos statiszikák.

Korrigált mozgóátlag

A korrigált mozgóátlag azt mutatja meg, hogy mi statisztikai elemzéseim szerint a legvalószínűbb értéke az összes (megjelent és meg nem jelent) közvélemény-kutatások mozgóátlagának minden egyes napon, ha azt feltételezzük, hogy mind a nyolc aktív közvélemény-kutató intézet végez valamilyen vizsgálatot minden egyes 41 napos időszakon belül, és csak valami véletlenszerű oknál fogva nem mindig hozza ennek eredményét nyilvánosságra. Az ábrák azt jelzik, hogy a korrigált átlag egy hajszállal még pontosabb előrejelzést ad a várható aktuális választási eredményekről, mint a ténylegesen publikált közvélemény-kutatások átlaga. A különbség az előbbiek javára nagyon-nagyon pici, és statisztikailag teljesen inszignifikáns. Mindennek több magyarázata lehetséges, de számomra az tűnik a leghihetőbbnek, hogy az összes közvélemény-kutatások átlaga adja a legjobb becslést. Viszont pont választások idején szokatlanul picire zsugorodik a korrigált és a korrigálatlan mozgóátlag különbsége, mert a választásokhoz közeledve pedig minden intézet publikál valamilyen adatot, és egyre nagyobb pontosságra törekszik.

Az valóban naivnak ható feltételezés, hogy „mind a nyolc aktív közvélemény-kutató intézet végez valamilyen vizsgálatot minden egyes 41 napos időszakon belül, csak valami véletlenszerű oknál fogva nem mindig hozza ennek eredményét nyilvánosságra”. Hiszen a Medián Kft. határozottan állítja, alig-alig csinál olyan közvélemény-kutatást, aminek ne hozná nyilvánosságra a választói preferenciákra vonatkozó eredményét. Az is nagyon valószínű, hogy a kifejezetten pártpropaganda céllal publikáló intézetek nem véletlenszerűen döntik el, hogy melyik adat jelenik meg és melyik nem. Bár nyilván sok megfontolás és sokszor nem is a politikai ésszerűség irányítja döntéseiket, az adott intézet által támogatott párt valószínűleg jobban szerepelt a publikált, mint a publikálatlan adatokban. Úgy vélem azonban, hogy a feltevés ezen naivitásai elfogadhatóak (ha mindig ugyanazon elv szerint cseresznyézik ki a publikált adatokat egy nagyobb kosárból, akkor a becslések is a kicseresznyézett értékre vonatkoznak) , és nem ássák alá érdemben a bemutatott becslések érvényességét.

Ennek megfelelően kiszámoltam, hogy azokban az adatfelvételi időpontokban, amikor nem mindegyik intézet publikált friss adatot az adott napot megelőző és követő 20 nap valamelyike tekintetében, mi lehetett a legvalószínűbb mérési eredménye ezeknek az intézeteknek. Ezt minden olyan napra külön-külön számoltam ki, amelyikre bármelyik intézet közölt adatot (egy-egy kutatás „napjának” az adatfelvételi időszak középső napját tekintem). A becslést egy „többszörös imputáció” nevű statisztikai eljárással végeztem, ami minden hiányzó értékre több saccot ad meg. Ezek a saccok azzal (fordított) arányban térnek el egymástól többé vagy kevésbé, hogy mennyire pontosan jelezhetők előre az adott intézet eredményei a többiek adatai és az adatfelvétel időpontja függvényében. A több imputáció átlaga pedig maga a legvalószínűbbnek tűnő érték. A számításokban konkrétan az Amelia II szoftverre hagyatkoztam, és az egyes intézeteknek az alábbi ábrákban látható publikus adatsorai mellett az adatfelvételek Unix időpontjának ötödrendű poligonja szolgáltak prediktor változókként. Azokra a közvélemény-kutatásokra nézve, amelyek adatait ténylegesen publikálták, a többszörös imputáció eredménye értelemszerűen ugyanaz az érték, mint amiről ténylegesen beszámoltak (tehát azt veszem 30-szor, variancia nélkül). A korrigált mozgóátlag kiszámítása innen már egyszerű: ez az adott periódusra vonatkozó 240 imputált adat (nyolc intézet mindegyikére harminc-harminc szám) átlaga.

A korrigált mozgóátlag hibahatára

A többszörös imputáció tehát 30-30 saccot adott minden időponttal kapcsolatban mind a nyolc intézetre, amelyek neveit felsorolja az ábra. A 30-30 ilyen módon elképzelt “kutatási eredmény” egyenkénti hibahatárára az adott intézet tényleges vizsgálatainak átlagos hibahatára ad egy józan becslést. Ami azonban ennél fontosabb, az magának a mozgóátlagnak a hibahatára, ennek megállaptása pedig további számolást igényel. Ennek érdekében minden tényleges és minden imputált “kutatási eredményhez” 300-300 szimulált kutatási eredményt rendeltem hozzá (tehát egy Monte Carlo szimulációval próbálom megállapítani az mozgóátlag statisztikai hibáját). Ezek átlaga azonos az adott kutatási eredménnyel, szórása pedig azonos a kutatási eredmény szórásával (ami a hibahatár osztva 1.96-tal). Mindezek után mind a korrigált, mind a korrigálatlan mozgóátlagok és hibahatáruk kiszámítása roppant egyszerűvé vált azzal, hogy az adott 41 napos periódus összes kutatási eredményét reprezentáló harmincszor 2400 (nyolc intézet, darabja 300 szimulációval) szimulált értéknek kiszámítottam az átlagát és az átlag konfidencia intervalumát. A mozgóátlagok eképpen számított hibaátlaga szintetizálja azt a bizonytalanságot is, ami az egyes közvélemény-kutatások mintavételi hibájából fakad, meg azt is, ami abból fakad, hogy néhány közvélemény-kutatási adat nem ismert, ezért csak imputálással tudtam megbecsülni – a becslés viszont némi pontatlansággal jár, aminek mértéke viszont megismerhető abból, hogy a hiányzó adatot produkáló intézet adatai általában mennyire erősen függnek össze a többi intézetek ugyanakkor mért adataival.

Az ilyen módon újraszámolt, korrigált mozgóátlagot mutatja az ábrákon a szaggatott vonal. Ugyanezeket a számításokat el lehet végezni persze a “biztos szavazókra” is, ennek az eredményét mutatja az alábbi ábra. Az egyetlen érdemi eltérés az, hogy a biztos szavazókra vonatkozó elemzésból kimarad a Republikon Intézet, mert ők 2020 decembere előtt soha nem közöltek adatot ilyen bázissal.

Magától értetődő, hogy a mozgóátlagok hibahatára egyrészt kisebb, mint egy-egy közvélemény-kutatás hibája, hiszen eredményeik között nincs ég és föld különbség, és három vizsgálat nagyobb bizonyosságot kell adjon, mint egyetlen egy. A mozóátlagok hibahatárát viszont jócskán megnöveli az, ha az adott időpontban készült kutatások egy része azért a mintavételi hibát jócskán meghaladó mértékben eltérő eredményt hoz nagyjából ugyanarra az időpontra. A „korrigált” mozgóátlagok hibahatára lehetne kicsit még szélesebb is, hiszen az átlagolás részben olyan adatokat vesz figyelembe, amelyiket nem ismerünk, hanem csak megsaccolunk. Gyakorlatilag azonban annyira “jól” megbecsülhetőnek bizonyultak a hiányzó adatok, hogy a korrigált és a korrigálatlan mozgóátlag hibahatára alig különbözik. A korrigált mozgóátlagok hibahatárát majd alább láthatjuk két rajzfilmen.

Még egyszer összefoglalva a számítások legbonyolultabb részét: Monte Carlo szimulációval számítható ki, mekkora a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mi a mozgóátlag aktuális értéke. A publikált közvélemény-kutatásokról tudjuk, hogy mit mondtak az ellenzéki szavazatarányról és ennek statisztikai hibahatáráról. A megsaccolt közvélemény-kutatási eredmények hibahatára pedig abból adódik, hogy az adott intézet kutatási eredményei mennyire megjósolhatóak a többi intézetek eredményei és a naptári dátum alapján. Mivel ilyen formán „tudjuk”, hogy – tekintetbe véve a saccolás bizonytalanságát és a szokásos mintavételi hibát – mi a korrigált mozgóátlaghoz hozzájáruló tényleges és megsaccolt közvélemény-kutatási adatok hibahatára, ezért programozási szempontból triviális feladat a korrigált mozgóátlag 95%-os konfidencia intervallumának kiszámítása. A számításaimhoz felhasznált programkód, és az ábrákon megjelenő összes adatok elérhetők egyébként ebben a mappában.

Mennyire válnak be saccaink a Medián, a Nézőpont és a Századvég hiányzó kutatási eredményeivel kapcsolatban?

Térjünk most vissza posztunk alapkérdéséhez. A Medián, a Nézőpont és a Századvég intézet közös vonása, hogy sokkal több kormánypárti és relatíve kevesebb ellenzéki támogatót találnak a mintáikban, mint a többi intézetek (ennek valószínűsíthető módszertani okáról fentebb már szóltam). Ám mivel az ő hármuk eredményei is hozzájárulnak az összes közvélemény-kutatás átlagához, ami olyan jól jelzi előre kormánypárt és ellenzék szavazatarányát Magyarországon, viszont az utóbbi hónapokban nem vagy csak kevés új adatot publikáltak, jó lenne tudni, hogy mit mértek.

A következő ábrák mutatják, hogy mik a becsléseink az adott intézetek legvalószínűbb közvélemény-kutatási eredményére azokban az időpontokban, amelyek három heti távolságában nem végeztek publikált eredményhez vezető kutatást. Ezek az ábrák a közvélemény-kutatások korrigált mozgóátlagának hibahatárát is megmutatják. Ennek tágassága csak arra figyelmeztet, hogy milyen bizonytalan terepen járunk, ha megsaccolni tudjuk csak egy-egy olyan kutatás eredményét, amelyiket fontosnak tartunk az előrejelzés tekintetében. Végül egy zöld pötty jelzi az ábrában, hogy mikor milyen eredményt jósoltak az ellenzéknek a különböző intézetek, amikor „egy közös ellenzéki listát” feltételező kérdéseket tettek fel a következő parlamenti választásról.

Mindenekelőtt azt látjuk a fenti razfilmbe sűrített ábrákban, hogy más információ hiányában valóban azt várnánk, hogy a Nézőpont és a Századvég adatai is látták a kormánypárt visszaesését az elmúlt hónapokban. De az igazán érdekes a zöld pontok elhelyezkedése, mivel a Nézőpont és a Századvég csak ilyen adatot publikált az utóbbi hónapokban, és a zöld pöttyök mögött álló adatok semmilyen befolyást nem gyakoroltak az itt bemutatott becslésre az ő publikálatlan adataikról. Ennek ellenére adataink azt mutatják, hogy a zöld pöttyök elhelyezkedését meglepően jól jelzik előre a piros pöttyök, amik az adott intézetek ismeretlen számaira vonatkozó legjobb becslésemet mutatják. Nem csak bolond fantáziák tehát a fent elmagyarázott módon imputált adatok.

Csak két komoly eltérés mutatkozik a megsaccolt és a valódi adatok között. Az utolsó, 2020. decemberi Medián vizsgálatban várakozásainkhoz képest igen magas volt a közös ellenzéki listát támogatók aránya. Érdeklődve vártuk, hogy vajon tud-e az intézet valamilyen magyarázattal szolgálni a meglepő eredményre, meg is kerestük őket a kérdéssek, és nem is csalódtunk, mert kaptunk egy igencsak érdekes magyarázatot Hann Endrétől, ami rávilágít a probléma gyökerére. Válaszát a Vox Populi Facebook oldalán tesszük közzé 2021. január 4-én (FRISS: konkrétan itt).

A másik kakukktojás pedig a Nézőpont Intézet 2020. decemberi adata, amiben az összes pártválasztók között hajszálra akkora az ellenzéki tábor, mint a közvélemény-kutatások korrigált mozgóátlaga. Ez a 49%-nyi ellenzéki viszont jóval több, mint ahogy azt a Nézőpont Intézet adatsorától várnánk (ld. a piros pöttyöket), hiszen ők jellemzően másoknál sokkal alacsonyabbra taksálják az ellenzéket. Itt is van azonban nyilvánvaló módszertani magyarázat. Ahogy a 444.hu-n megjelent cikkben idézem is az erre vonatkozó mondatukat, ők abből indultak ki, hogy az ellenzéki szavazók egy része “rejtőzködik”, és ezért a valódi választási kérdéssel talált közös ellenzéki lista támogatókhoz még azokat is hozzáadták, akik szavazói preferenciát ugyan nem árultak el, de egy teljesen más kérdésnél azt a választ adták, hogy nem szeretnék, ha Orbán Viktor maradna a miniszter-elnök. Ez lehet, hogy jó megoldás volt, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy pont azzal a durván tíz százalékkal növelte meg az ellenzéki támogatók arányát a Nézőpont mérésében, amit egy szokványos Nézőpont adat és az intézetek korrigált átlaga közti különbségként vártunk volna. Tehát azt történhetett itt, hogy a Nézőpont Intézet munkatársai keveselték saját mintájukban az ellenzéki szavazók arányát, és néhányat még odaszámítottak ahhoz a táborhoz. Ezért aztán ez a decemberi adatuk sokkal kevésbé lóg ki az összes intézetek adataiból, mint ahogy azt a korábbi Nézőpont mérések tapasztalata alapján vártuk volna. Ellentétben a Medián “deviáns” decemberi adatával, a Nézőpont decemberi adata csak az összes pártválasztók között cáfol rá a várakozásokra, a biztos szavazók között nem: erre eddig nem találtam magyarázatot (a biztos pártválasztók adataira ld. alább a második rajzfilmet).

Mi a baj azzal, amikor politikusok rendelik meg a sajtóban megjelenő közvélemény-kutatásokat?

Semmi. A politikusok közvélemény-kutatások megrendelőjeként való megjelenésével nincs semmi gond, sőt a képviseleti demokrácia érdekében üdvözlendő, ha nem lopták a pénzt. Az persze elfogadhatatlan, hogy a közpénzből gyűjtött Századvéges adatok nem hozzáférhetőek a köz számára, hogy a róluk megjelenő közpénzen gyártott beszámolók rendre pártpropaganda-hangszerelésűek, és céljuk is mintha inkább a lehetséges választási üzenetek előtesztelése, nem pedig, mondjuk, az önkéntes véradással vagy esetleg egy nyugdíjreform nyomasztó kérdéseivel kapcsolatos lakossági ismeretek és beállítottságok közhasznú felmérése lenne, amint az egy kormányzat által finanszírozott kutatástól egy civilizált országban elvárnánk. (A kulturált Fideszes magyarázat erre úgy hangzik, hogy az MSZP-s kormányok is kutattak közpénzből pártcélra. Ez az ügyészség által soha meg nem vizsgált szóbeszéd szerint tényleg igaz, de vajon az első éjszaka jogát miért nem állítjuk vissza, ha már a nagy elődök példája mindenre elég igazolás?) A politikai pártok által megrendelt választási közvélemény-kutatásokat viszont a nyugati világban egyáltalán nem, de még a pártfüggetlen közvélemény-kutatásokat erősen nélkülöző Romániában is csak a hírforrásként szolgáló párt megnevezésével szokás a sajtóban publikálni. E tekintetben lenne még sajtóetikai tanulnivalója a magyar portáloknak, talán már keletről is. Az persze érthető, hogy a magyar sajtó és a magyar megrendelők sem szeretik a közvélemény-kutatási hírek fogadtatását a megrendelő feltüntetésével befolyásolni. De a múló pillanatnál kicsit is hosszabb távon ez az etikátlan hallgatás már cseppet sem segíti az adatok és a sajtó iránti közbizalmat.

Mindebből nem az következik azonban, hogy érdemes figyelmen kívül hagynunk a saját politikai óhajainkkal ellentétes képet festő közvélemény-kutatásokat (miközben a számunkra éppen hihető eredményeket csipetnyi sóval, de megesszük). Ez azért nem lenne bölcs, mert helyi választásokon előfordult ugyan, hogy megrázóan melléfogott egyik-másik közvélemény-kutató, de az országos választások eredményei a közvélemény-kutatások átlagolásával elég jól előre jelezhetők. A fogadási piacok, a közgazdasági elemzések és a közösségi médiában megjelenő kommenteket felhasználó modellek pedig még Amerikában sem versenyképes alternatívák.

A közvélemény-kutatások átlagolásának hasznosságát azzal is beláthatjuk, ha a fenti ábrákba berajzoljuk az elmúlt időszak tényleges választási eredményeit (ld. fentebb). A különböző adatok néha látványos eltérései pedig az intézetek közötti ismert módszertani különbségek – meg a feltételezett helyett a tényleges mintavételi hiba –  figyelembevételével a múltban és most is jól magyarázhatók. A Nézőpont 2018-as „szakértői becslése” ugyan sokkal izmosabb ellenzéket jósolt a választásokra, mint az intézet publikált közvélemény-kutatási adatai. Annak azonban sose merült fel megalapozott gyanúja, hogy a rendszeresen publikáló, és itt is emlegetett közvélemény-kutató intézetek valamelyike politikai megfontolásból meghamisítana nyilvánosságra került közvélemény-kutatási adatokat. Inkább csak arról van szó, hogy szelektíven kerülnek nyilvánosságra az adatok, és a kutatások módszertani döntései alig-alig ismertek. A módszertani döntések motivációjáról pedig végkép semmilyen hiteles információ nem áll rendelkezésre.

Az viszont valóban szembeszökő, hogy az adatokról szóló beszámolók – amik néha nem is a kutatóktól származnak – sokszor inkább alakítani, mint bemutatni akarják a közvéleményt. Ez joggal ébreszt bizalmatlanságot velük kapcsolatban. Semmi meglepő nincs abban, ha emiatt úgy dönt egy olvasó, hogy bolond lukból bolond szél fúj, jobb nem törődni a közvélemény-kutatásokkal. Viszont nem így lehet a legtöbb hasznos információt nyerni a verseny állásáról. Hogy hogyan, azt 2021 január végétől a 444.hu oldalain is rendszeresen nyomon követheti majd a Vox Populi tolmácsolásában. Azért nem előbb, mert sok a munka, és kevés az alkalmazott. A független médiában is, meg a továbbra is hobbiként működő, pusztán pénzt nem igénylő, és nem is hozó Vox Populi blog táján is.

6 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.