Szerk.: Egy párt vagy szövetség jelöltjeinek előválasztással való kiválasztása mindig azzal az előnnyel jár, hogy megmozgatja a szavazókat. Minél inkább, annál jobb eredményt érhet el a párt aztán a valódi választáson. A kiélezett verseny az előválasztáson ugyanakkor sebeket hagyhat maga mögött. Ez pedig árthat is az előválasztások győztesének a valódi választáson (ld. pl. a francia és olasz tapasztalatokat). Kézenfekvő tehát a gondolat olyan szabályok alkotására, amelyek csökkentik az ártalmak veszélyét, miközben megtartják a nyitott versenyt és annak minden előnyét. Az elmúlt hónapok során több a szavazási módszerre koncentráló javaslat is nyilvánosságra került ezzel kapcsolatban. A kiigazodást a javaslatok között szükségtelenül nehezítette, hogy a javaslatok nem lettek egy helyütt összegyűjtve. Megpróbálunk hát ezen segíteni most. Elsőként Ferenci Tibor és Ármin ismerteti az ő, legkönnyebben talán az “egy like és egy dislike” szavakkal leírható módszerük mellett felmerülő érveket. A sorozat következő, a “több X-es” illetve “jóváhagyó szavazás” (approval voting) néven emlegetett rendszerről szóló részét itt olvashatja: https://kozvelemeny.wordpress.com/2021/03/12/a-kozjot-kereso-partok-valasztasi-rendszere-a-jovahagyo-szavazas/ , de lesz még szó a rangsorolásos megoldásokról is. Itt pedig egy közvélemény-kutatási példával világítottuk meg, hogy az egyszerű többségi választási rendszer sokak szemében népszerűtlen eredményhez és a táboron belüli polarizációhoz vezethet, még akkor is, ha kétfordulós változatban alkalmazzák őket Ha Ön is be szeretne kapcsolódni a vitába, akkor nosza, próbálja összeszedni érveit, és küldje el poszt-javaslatát a vox.populi.hu at gmail.com címre. Természetesen csak olyan posztjavaslatokat fogunk befogadni itt, amelyek tartalmasan érvelnek álláspontjuk mellett, hiszen a jó döntések mellett a szavazási eljárásokról zajló viták tartalmasabbá tételét is fontosnak tartjuk.
Ferenci Tibor és Ferenci Ármin
2021. március 10.
Az esedékes ellenzéki előválasztás lebonyolításával kapcsolatban naponta merülnek fel érdekesebbnél érdekesebb javaslatok. A politikai elit mögött ténykedő intellektuális holdudvar kapva kapott a lehetőségen, hogy ötleteiket végre behozzák a mainstreambe, vitát és közbeszédet generálva. Mindezt helyesen teszik; az előválasztás tényleg kiváló alkalom arra, hogy akár radikális elgondolásokat élesben le lehessen tesztelni, megméretve azok életképességét. Érdekes módon nem sok (bár, hálistennek, jóval több, mind ezidáig), szó esik magának a választási rendszernek a gyökeres megváltoztatásáról. Ez a cikk ezt a hiányt hivatott pótolni.
Az általunk felvázolt rendszer lényege röviden: minden egyes választópolgárnak két voksa lenne, úgy, hogy egy negatív szavazat csatlakozna a meglévő pozitív mellé. Praktikusan ez azt jelentené, hogy egyszer szavaz arra a jelöltre (esetleg pártra), aki számára a legszimpatikusabb: ez a szavazat +1 pontként jelenik meg. Másik voksa arra a jelöltre megy, akit semmiképp nem szeretne vezető pozícióban látni: ez -1 értékkel bírna. A végén összeadjuk a pontokat, és egy adott körzet nyertese az lenne, akinek a legtöbb pontja van. Rendszerünk tehát kategóriáját tekintve többségi rendszer, hiszen egy adott kerületben segít kiválasztani azt, akit a többség szeretne. (M=1). Csupán annyi történt, hogy az explicit támogatás mellett a széleskörű elfogadás is fokmérője lett ennek a többségnek. Fontos még megjegyezni, hogy preferenciális elemek is megjelennek a rendszerben; ez nem más, mint a +1, -1 szavazatokkal felállított „sorrend”. Nem ez a sorba rendezés a lényege rendszerünknek, ám jelenléte jár bizonyos előnyökkel.
Mik tehát ezek az előnyök? A rendszer első és legfontosabb következménye a megosztó jelöltek büntetése, illetve ezzel párhuzamosan a konszenzusos jelöltek jutalmazása. A legtöbb többségi rendszer, köztük a magyarországi választókörzetekben használt „győztes mindent visz” szisztéma[1] a megosztó jelölteket erősíti. Ugyanis ami nagyon jellemző a megosztó politikai aktorokra, legyenek azok pártok vagy jelöltek, hogy legalább akkora ellenállást generálnak a választók között, mint amekkora támogatást. Amennyiben ez az elutasítás elaprózódik több párt között, a radikális párt köszöni szépen és bezsebel mindent, amit lehet. Az általunk felvázolt rendszer bünteti a megosztó jelölteket, mert az ellenállás, ami természetükből következik manifesztálódik a negatív voksokban. Emellett a szélesebb skála (a rendszer preferenciális jellege) önmagában is a konszenzusos jelöltek támogatása felé dolgozik.
Természetesen nem mi találtuk fel a spanyolviaszt: XVIII. századi francia tudósoktól kezdve (Borda), századfordulós belga matematikusokon át (d’Hondt), kortárs amerikai politológusokig (Fishburn), már sokan észrevették az egyszerű többségi rendszerek ezen problémáját és kínáltak rá különböző megoldásokat. A negatív szavazat abból a szempontból újdonság, hogy „mechanikai” effektusa mellett teret biztosít egy ezidáig elhanyagolt szempontnak a döntéshozók megválasztása során. Az elutasítást, a nemtetszést eddig sehogy sem tudta kifejezni a választópolgár. Akár egy jelöltre kellett leadni a voksát, akár sorba kellett rendeznie többet, mindig támogatása mértékének a függvényében tette ezeket. Itt azonban egy új dimenziót emelünk be a döntéshozatali procedúrába. Véleményünk szerint egy választás során legalább olyan fontos szempont az, hogy kit nem szeretnénk, mint az, hogy kit igen. Az emberek félelmének kifejezésére legalább akkora teret kéne engedni, mint a szimpátiájuknak; hiszen egy ország akkor jár igazán rosszul, ha egy életveszélyes jelölt kerül hatalomra, nem pedig akkor, amikor nem a legideálisabb.
További potenciális előny, hogy azoknak a választóknak, akik nem tudtak pártot választani maguknak (így nem is mentek el szavazni), most lenne lehetőségük részt venni a választásokon. A szavazóurnában nyugodtan leadhatják a negatív voksukat egy jelöltre anélkül, hogy választaniuk is kéne mellé valakit. Egy teljesen új, és eddig néma réteget vonhatnánk be ezzel a demokratikus döntéshozatalba.
Érdemes végigmenni egy-két gyakran hangoztatott ellenérven. Legtöbben, miután megértették a rendszer működésének alapjait, felteszik a kérdést: nem történhet-e meg az, hogy egy relatíve ismeretlen jelölt nyer? A problémafeltevés, melyet szakmai körökben „fekete ló” effektusként ismernek, jogos, hiszen valóban elképzelhető, hogy egy ismeretlen, színtelen-szagtalan jelölt kevés pozitív és mondjuk nulla negatív szavazat mellett nyer, mert a két nagy vetélytárs szavazótábora kioltja egymást. Több válasz is létezik erre a kérdésre. Az első és legkézenfekvőbb, hogy ezt az elméleti eshetőséget úgy lehet megvizsgálni, ha élesben leteszteljük. Elképzelhető, hogy egyáltalán nem ez a helyzet; hogy, amint a Medián legújabb kutatása sugallja, inkább a „fehér lovak” között lesz kiszórva az, aki nagy ellenérzéseket kelt. Ahhoz, hogy valaki nyerjen, továbbra is nagy támogatás szükséges, amihez most már csekély elutasításnak is társulnia kell. Ha azonban elméleti síkon akarjuk megvédeni a rendszert, mondhatjuk azt, hogy ez talán egy adott helyen három jelölt küzdelménél előfordulhat, de többnél már nem nagyon. Gondoljunk bele; amennyiben 106 választókörzetnél maradunk, kevés az esélye annak, hogy sok helyen fusson be fekete ló, pláne azonos párthoz tartozó. Egy-két fekete ló győzelme nem befolyásolná érdemben a Parlament összetételét. Illetve, ha igazán pedánsok akarunk lenni: egy adott körzetben is jelentősen csökken az esélye annak, hogy egyáltalán egyszer nyer egy igazán fekete ló, mert amennyiben elég valós jelölt közül lehet választani, a negatív szavazatok is elaprózódnak.
Egy másik ellenérv az, hogy a rendszer fel fogja erősíteni a negatív hangokat és úgy általában, rendkívül sárdobálós és személyeskedős kampányokat fog eredményezni. Egyrészt, ebben most sem szenvedünk hiányt, másrészt a túlzott agresszivitás és megosztó kampány előbb-utóbb utol fogja érni az ezzel az eszközzel élőket: a negatív voks pont őket fogja sújtani.
Többen vetik fel azt, hogy a rendszer túl bonyolult, és az átlag választó nem fogja érteni. Nekik visszakérdezünk: érti-e az átlag választó a like-dislike dichotómiát a közösségi média felületeken? Amennyiben igen, ezt is érteni fogja.
Azután, hogy taglaltuk a rendszer lényegét, előnyeit és pár gyakran hangoztatott ellenvetést, jegyezzük meg pár mondatban, univerzalitása mellett miért ennyire aktuális most, ebben a pillanatban. A közös ellenzéki lista megszületésével eldőlt, hogy a 2022-es választás egy népszavazás lesz Orbán Viktorról. Igent mondunk-e Orbán Viktorra és a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, vagy nemet: ez lesz a kérdés 2022-ben. Ha ezt elfogadjuk, akkor világos, hogy a két tábor körülbelüli egyenlő nagysága miatt nem az a közös ellenzéki miniszterelnökjelölt fogja megverni Orbánt, akinek az ellenzékiek körében a legnagyobb a támogatottsága, hanem az, aki az összes potenciális Orbán-ellenes szavazat közül a legkevesebbet veszíti el. Rendszerünk pont azt mutatná meg, hogy ki rendelkezik a legszéleskörűbb elfogadottsággal az Orbánt kihívók közül.
Nem akarjuk azt állítani, hogy a negatív szavazásos rendszer tökéletes. Kenneth Arrow óta tudjuk, hogy ilyen nem is létezik. Ám az világos, hogy a mostani rendszeren túl kell lépni. Cikkünket azzal kezdtük, hogy az előválasztás egy ritka alkalom arra, hogy sok, csupán elméletben létező rendszerhez és elgondoláshoz társítsunk empirikus bizonyítékokat. Például kísérleti jelleggel ki lehetne próbálni 4-5 körzetben az előválasztás során, mi lenne az adott körzetben a választás eredménye, ha ezt a rendszert használtuk volna, ezzel választ kapva több kérdésre. Amennyiben online is lehet majd választani, az még egyszerűbbé tenné a megvalósítást. Mielőtt azonban gyakorlati kérdéseket vitathatnánk meg, be kell vinnünk a negatív szavazat gondolalát a közbeszédbe.
Javasoljuk tehát:
- Szakértői vitát a szóba jöhető módszerekről (preferenciális, negatív szavazatos)
- A közvéleménykutatások során ezekkel is mérni az ellenzéki összefogás jelöltjeit
- Az eredmények, tanulságok bemutatását a pártoknak
- Az előválasztást a legalkalmasabb módszerrel lenne célszerű lebonyolítani, ha ez nem lehetséges, akkor legalább néhány helyen párhuzamosan futtatni.
[1] Győztes- és veszteskompenzációtól most tekintsünk el
Vox Populi 