Mit talált itt?
- Pillanatnyilag várható országos szavazatmegoszlások
- Mandátumbecslés az Európai Parlament választásra
- A 21 magyarországi mandátum várható sorsa
- Mi várható a főpolgármester-választáson?
- Mi várható a fővárosi közgyűlésben?
- Változások a Fidesz támogatottságában 2018 januárja óta
- Trendek az ellenzéki pártok támogatottságában
- A közvélemény-kutatások megbízhatósága a 2022-es választás fényében
- A különböző kutatók mérései közti eltérések
Utolsó frissítés: 2024. június 8. Az egyes alcímek mögött külön-külön is jelölöm, hogy melyik mennyire friss éppen.
A 2024. júniusi önkormányzati és Európai Parlament választásokhoz közeledve újra elgondolkodhatunk, hogy vajon miként olvassuk a választási közvélemény-kutatásokat. Persze a választások tétje is kérdőjeles, meg a 2022 áprilisban világ-, de legalábbis Európa-rekord méretű hibákat vétő közvélemény-kutatókról se tudhatjuk, tettek-e bármit is annak érdekében, hogy most ne hordjon annyira rettenetesen mellé a puskájuk. De ha valamiből mégis csak tájékozódni akarunk, akkor legalább hozzuk ki a kulimászból azt, amit lehet. Ezért a júniusi választásokig rendszeresen frissítem majd ezt a cikket és adatait, hogy Ön mindig egy helyen megtalálhasson mindent, amit tudni érdemes a választási közvélemény-kutatásokról. Ugyanennek a posztnak a 2019-ben megnyitott és 2022. áprilisában lezárt változatát itt nézheti meg referenciaként. A számítások alapjául szolgáló adatokat, ahogy a sajtóban megjelentek, 2019 óta mindig itt találja meg, az összes források pontos megnevezésével együtt.
Országos választáson jelenleg várható szavazatmegoszlások: módszertan (utolsó frissítés jűnius 8)
Alább egyetlen táblázatba sűrítettem azt, hogy mit lehet most leszűrni a szavazói szándékainkat firtató és a sajtóban megjelent adatsorok összességéből az országosan várható szavazatarányok tekintetében. Az intézetek különböző bázisokra – összes megkérdezett, „összes pártválasztó”, „biztos szavazók pártválasztók”, „aktív szavazók” – közölnek adatsorokat. Ez a változatosság jól érzékelteti, hogy itt becslésekről van szó, amelyek küszködnek a választási részvételi arány megbecslésével. A sokféle számsor azonban zűrzavart teremt, hiszen a legtöbb embert csak az érdekel, hogy milyen szavazatarányok várhatók pillanatnyilag. Ezért én úgy gyúrom egybe a sok számsor információtartalmát, hogy mindenünnen kihagyom a százalékos megoszlások számításából a “nem tudom”, “nem mondom meg”, és a hiányzó válaszokat. Ha ezt az eredeti forrás nem tette meg, akkor a kerekítési hibák szerencsétlen halmozódását is eltüntettem a számsorokból (tehát ha egy adatsor összege netán 99 vagy 101, akkor minden számot 100/99-cel illetve 100/101-gyel felszorzok, hogy mindig 100 százalék legyen az összeg). Ha csak egy adatsort közöltek egy kutatásból, akkor azt tekintem az adott intézet aktuális becslésének, ha több adatsort is kitettek egymás mellé, akkor az azokból képzett „várható szavazatarányok” átlagát. Első lépésben az összes pártválasztóra vonatkozó becsléseket átlagolom egymással, aztán ezek átlagát a “biztos szavazó pártválasztókra” vonatkozó becslésekkel. Ezután – ha csak nem kifejezetten az európai választásról van szó egy ábrában vagy táblában – akkor az európai és az országgyúlési választásra vonatkozó adatokat is átlagolom, ha pedig – amint az 2021-22-ben nagyon gyakran megesett – közös ellenzéki listát feltételező kérdésekkel kapott megoszlások is előfordulatak, akkor azokat egy egy másodperccel később keletkezett külön kutatásként veszem be a trendek ábrázolásába (ezáltal a Fideszre, Mi Hazánkra és a Kutyapártra sokkal sűrűbb idősort kapok 2021-22 tekintetében, mint az egyébként lehetséges lenne – a közös listán induló hat párt trendvonalaiban azért mutatkozik egy fehér folt 2022 elején, mert a külön-külön számított támogatottságukat akkor alig-alig posztolták a kutatók).
Mindazon közvélemény-kutatók adatait feltüntettem a táblázatban, akik a 2022-es választás óta a magyar sajtóban országgyűlési és/vagy Európai Parlamenti választási szándékok megoszlására vonatkozó adatokat mutattak be (az Ipsos Franciaországban megjelent számsorát is csak azért mellőzöm, mert ők nem publikáltak adatokat a legutóbbi magyar választás előtt, így az ő esetükben nincs zsinórmércém annak latolgatására, hogy merre hordhat félre a puskájuk, de a 2018 óta megjelent összes adatokat nyers formában tároló Excel adatbázisomban azt is megtalálhatják). Helytakarékosságból az adatfelvétel tól-ig időpontja helyett a kutatás középső napját mutatja innen is megosztható fenti táblázatom és alábbi ábrám is. Tehát ha mondjuk 2024. január 31 és február 9 között zajlott a kérdezés, akkor 2024-02-04-t lát a jobboldali jelmagyarázatban.
Az ábrán egy-egy színes pötty egy-egy a fenti táblázatban látható becslés. Az egyes színekhez kapcsolt intézetek nevét és az adatfelvétel középső napját a jobb alsó sarokban láthatja. A színes pöttyök mögötti szürke sáv az átlagértékük “statisztikai hibahatára” (ld. lábjegyzet). Ez azt mutatja meg, hogy figyelembe véve az egyes kutatások külön-külön számított hibahatárait is meg azt is, hogy a különböző kutatások mennyire hasonló vagy ellentétes eredményre jutottak, mi a tól-ig bizonytalanság határa a hazai közvélemény-kutatók egyszerű átlaga tekintetében. Az átlag hibahatára nem keverendő össze egy-egy kutatás hibahatárával (azokat a posztom vége felé láthatja külön ábrákban).
Lábjegyzet: A 12 kutatóintézet átlagának hibahatárát Monte Carlo módszerrel számoltam ki külön-külön mindegyik pártra. Az egyes mérések becsült hibája alapján mindegyikre generálok egy-egy megoszlását a lehetséges értékeknek, mindegyikre 10 ezret. Tehát ha a Mi Hazánk 9% volt az első intézetnél, pluszmínusz X reális hibahatárral, akkor generáltam 10 ezer véletlen számot úgy, hogy 9 (százalék) legyen a 10,000 szám átlaga, a szórása pedig X osztva 1,96-tal (az 1,96-os osztó a választott hibahatárhoz tartozó átváltó-kulcs a 95%-os hibahatár és a szórás között). Ezt ugyanígy megcsinálom mind a 11 intézetre, és utána kiszámítom a 110,000 szám átlagát és hibahatárát. A reális hibahatár számításánál nem a teljes mintanagyságból indultam ki, hanem a tényleges esetszámból, amiből egy-egy százalék ki lett számolva - pl. biztos szavazó pártválasztók jellemzőn a teljes minta 60, az összes pártválasztók 70 százalékát teszik ki. Emellett figyelembe vettem azt is, hogy nem valódi véletlen mintákról van szó, és ezért a hibahatár is közel kétszerese a hasonló esetszám és véletlen mintavétel mellett várhatónak. Ezzel figyelembe veszem az egyes becslések hibáját és a mérések közti különbségek nagyságát is. Hiszen utóbbiak is növelik a bizonytalanságunkat az átlagérték tekintetében.
Az ábrán látható hibahatárok három okból szűkebbek a pluszmínusz 21%-nál, amire a 2022-es választások előtt becsültem a két vezető pártszövetség közötti különbségre vonatkozó becslések átlagának hibahatárát. Egyrészt itt az egyes pártokra vonatkozó becslések átlagáról van szó, nem pedig két (egymás eredményét szinte tükörképként hozó, lévén a szavazatok 90%-át hozó) versenyző különbségéről. Ez pedig rögtön megfelezi a hibahatár nagyságát. Másrészt itt több intézet adatait veszem figyelembe, és most nem annyira szoródnak a becsléseik, mint akkor. Semmi garancia nincs arra, hogy ez ne változna majd, hiszen most több intézet adatait veszem figyelembe, ennek pedig az az ára, hogy nem a legutóbbi pár hét adataira főkuszálok, hanem minden intézettől a legfrissebb (néha már elég régi) adatot veszem. Ezek pedig rögvest elkezdenek majd sokkal jobban szóródni, ha valami nagyobb változás állna be a pártnépszerűségek tényleges világában. Harmadrészt meg egy picit azért is szűkebbek a mostani hibahatárok, mert itt nem veszem figyelembe azt a lehetőséget, hogy a közvélemény-kutatások átlaga is milyen nagyot tévedhet (pedig ebből kaptunk egy jó nagy leckét a legutóbbi választáson). Azért teszem ezt, hogy teljesen pontosan mondhassam azt: nem választási eredményt becslek, hanem a nyilvános közvélemény-kutatások átlagát. Hogy az meg mennyire különbözhet a választási eredménytől, arra is kitérek majd itt-ott.
Szépséghibát okoz, de statisztikailag a legtöbb esetben értelmes megoldás, hogy amikor egy párt, mint például a Mindenki Magyarországa Néppárt vagy a 2RK, nem jelent meg egy-egy kutatásban, mint választható opció, akkor az átlag- és hibahatár-számításban úgy tekintettem, hogy abban a kutatásban nullára becsülték a támogatottságát. Ezeknek a pártoknak az esetén érdemes figyelni az ennek a posztnak a legvégén megjelenő részletesebb ábrákat is az egyes pártokra vonatkozó becslésekről – itt példaként a TISZA pártét láthatják, amelyikről a 21Kutató még nem posztolt adatokat a párt színrelépése óta, ezért a fentebbi ábrában miattuk tart a párt hibahatára a 21Kutató által legutóbb “mért” nulláig.)
Arra semmilyen garancia nincs, hogy a különböző intézetek méréseinek átlaga pontosan jelzi előre azt a választási eredményt, ami ma születne. A 2018-19-ben tartott három országos szavazáson a közvélemény-kutatások átlaga elég jól eltalálta a Fidesz meg az ellenzéki pártok együttes szavazatarányát, 2022-ben viszont nem. De azért jó eséllyel okosabb a becslések átlaga, mint egyéni megérzéseink vagy kedvenc politikai elemzőnk bölcsessége. Mert a Medián ugyan 30+ éve sose lőtt mellé annyira, mint egyik-másik kisebb múltú versenytársa, de minden intézet tévedett már kisebbet és nagyobbat, és szinte mindenki volt már legalább egyszer futamgyőztes. Annyira gyakran viszont egyik sem posztol adatokat, hogy ne abból kapnánk a legpontosabb képet, ha az összes kutatást figyelembe vesszük.
Az Európai Parlament választásán jelenleg várható szavazatmegoszlások (utolsó frissítés május 30)
Az utóbbi hetek legfrissebb becslései értelemszerűen az Európai Parlament magyar tagjainak június 9-i megválasztására vonatkozik. Bár az országgyűlési és az európai parlamenti szavazati szándékok között ritkán fordul elő eltérés, a részvételi arányt is figyelembe vevő becslések elvben eltérhetnek egymástól (ez azonban nem magyarázza meg azt, ha egy intézetnél az összes megkérdezett között sokkal erősebb a Fidesz az európai, mint az országgyűlési preferenciák tekintetében; az ilyen furcsaságok magyarázatában a módszertani magyarázatok se visznek messzire). Alábbi összegzésem a tizenegy intézet legfrissebb adatait mutatja, akik már közöltek a TISZA Párt indulásával is számoló megoszlásokat.
Jól látszik, hogy a három legerősebb induló közül kettő támogatottságáról erősen eltérő becslések jelentek meg. A TISZA esetén betudhatók az eltérések véletlen mintavételi hibaként, ha az utóbbi nagyságát realisztikusan mérjük fel, de a Fidesz és a DK-MSZP-P esetén már nem. Az intézetek zöme szerint bőven tíz százalék táján áll a DK-MSZP-P lista, a Publicus és a Republikon szerint viszont jólva 20 felett – ennyire polarizált becslések pedig roppant kicsi valószínűséggel állnak elő véletlenül. Az intézet átlagának hibahatára ennek megfelelően sokkal tágabb, mint egy-egy intézeté külön-külön, és valószínű, hogy valaki vagy mindenki nagyon fel fog sülni június 9-én (persze 2022-ben azt is megtanulhattuk, hogy akkor sem feltétlen jó irányba mozdulnak el a közvélemény-kutatások, amikor egy választás előtt éppen csökken köztük az eltérések volumene).
A Fideszre vonatkozó becslések átlaga most 45%, amivel a Fidesz 2006 óta a leggyengébb listás eredményét érné el egy országos listás szavazáson. De mivel a második és harmadik legnépszerűbb lista is csak átlag 25 és 12%-on áll, és továbbra is rengeteg szavazatot szereznének együttesen az európai mandátumot aligha szerző pártok, a Fidesz még az Európai Parlamenti magyar mandátumok többségének a megszerzésére is esélyes, mint látni fogjuk. Ráadásul a 2024 áprilisi kutatásokban debütáló TISZA Párt felfelé menetelése sem olyan gyors már, mint egy hónappal ezelőtt volt. Ez jól látszik, ha időrendben egymás mellé tesszük minden kutatást, ami eddig megjelent.
A fenti táblázat egyik tanulsága, hogy jó eséllyel most is nő a TISZA Párt, bár nem olyan gyorsan, mint amikor még a nevét se tudtuk, és jócskán lehagyta már a baloldali közös listát. De ez sem változtat egyelőre azon, hogy egy országgyűlési választáson, a többségi jellegű választási rendszer és az ábránkon megjelenő pártrendszer mellett, a Fidesz alighanem nagyon kényelmes többséget szerezne még egy 40 százalék körüli szavazataránnyal is – de 45 felett tart. Összehasonlításképpen 2014-ben úgy született kétharmados mandátumtöbbség az országgyűlési választáson, hogy a Fidesz 43,6, egy ötpárti ballib közös lista 26,2, a Jobbik pedig 20,7%-át szerezte meg a belföldi listás szavazatoknak.
A pártok között a negyedik-hatodik, és még talán európai parlamentbe jutást ígérő helyen a Mi Hazánk, a Kutyapárt és a Momentum osztozik, de az utóbbi már csak egyetlen kutató legfrissebb adataiban éri el az öt százalékos lécet (az öt százalékos -becslés pont fifty-fifty esélyt jelent a mandátumszerzésre, de ha 12 kutató közül csak egynél látunk fifty-fiftyt, a többieknél viszont inkább csak 5-10-25-40 százalékos sanszot, akkor az összkép nem túl rózsás, bár nyilván hagy még racionális alapot bőven a párt reménykedésének). A TISZA Párt támogatottságának esetleges további növekedése azonban könnyen kiszoríthatja mindhármukat az Európai Parlamentből. Érdemes itt azt is figyelembe venni, hogy a legutóbbi EP-választás előtt a közvélemény-kutatások átlaga ugyan elég jól eltalálta a Fidesz és az ellenzék egészének szavazatarányát, de azt nem regisztrálták helyesen, hogy az ellenzéken belül mennyire eltolódtak a szavazatok a Jobbiktól, az LMP-től és az MSZP-tól a DK és a Momentum irányába. Ha ebből indulunk ki, akkor most is lehet, hogy nem tartanak lépést a kutatások a TISZA Párt növekedésével, és a többi ellenzéki pártok visszaesésével (a Fidesz esetében kétértelmű a helyzet, hiszen a középtávű trendje lefelé, az elmúlt néhány hét viszont felfelé vitte a pártot, és egy ilyen valós trend várható hatására a közvélemény-kutatások pontosságára nincs elég hazai tapasztalat a közelmúltból).
Láthattuk az ábrában, hogy a különböző intézetek átlagának hibahatára mennyivel tágasabb, mint az egy-egy kutatáson belüli hibahatár (utóbbit fentebb a sajkás ábra érzékeltetette a TISZA példáján). Ez azért van így, mert a különböző mérések eredménye annyira eltér egymástól, hogy az ellensúlyozza a többszöri mérés által adott nagyobb biztonság hatását. Félreértés ne essék, a tisztánlátásunkat mindig növeli a több mérés. Csak hát pont azzal éri ezt el, hogy feltár egy olyan bizonytalanságot, amit nem is láthatnánk, ha a sok eltérő mérés közül csak az egyiket néznénk, mint kristálygömböt.
Mandátumbecslések az összeurópai választásra (utolsó frissítés: május 24, majd még vasárnap reggel frissítem mindazzal, ami azóta megjelent)
A pártok és közvélemény-kutatók következő országos versenye a 2024. június 9-i Európai Parlament választás lesz. Ekkor 27 országban ugyanazon a hétvégén, bizonyos mértékig egységes – ezek részeként arányos képviseletet előíró – szabályok alapján választják meg öt évre az EP 720 leendő tagját, köztük 21-et Magyarországról. Az összeurópai eredmények hónapokkal előre meglehetősen pontosan láthatók. Hiába történik ugyanis valami hirtelen változás (vagy nagy közvélemény-kutatási hiba) az egyik országban, az alig hat az összeredményre, mert csak egy országot érint a 27-ből, és jó eséllyel ellensúlyozza is valami más, ami a többi tagországban történik ugyanakkor. Az európai pártcsoportok aktuálisan várható mandátumarányai ezért csigalassan változnak, akkor is leginkább a pártcsoportok összetételének változása miatt (pl. a brit pártok kiesésével, vagy a Fidesz vándorlása miatt).
Hosszabb távon azonban vannak világos trendek, és ezek – 2004 vagy 2014 óta, attól függően, hogy az ECR vagy az ID pártcsoportot nézzük – az euroszkeptikus és széljobbos pártok (egy kuszább megközelítésben az „elitellenes populisták”) térnyerését mutatják. A mandátummegoszlásban és pártnevekben 1979 óta bekövetkezett bonyolult változásoknak ezt a fő üzenetét a Der Föderalist az alábbi, sok feltevést és leegyszerűsítést tartalmazó, de éppen ezért jól áttekinthető képbe sűrítette. Jól látható, hogy mindez az eddigi európai kormány (az Európai Bizottság) fő parlamenti bázisát jelentő néppárti (EPP) és szocialista (S&D) pártcsoportok, na meg az időközben megszűnt EU-ellenes EFDD meggyengülése mellett történt. De nyoma nincs a számokban, hogy a pártrendszer döntő átalakulás felé haladna. Szerencse fel, szerencse le, ilyen az európai pártcsaládok élete. Az egyetlen viszonylag világos több évtizedes trend a szocialisták (S&D) visszaesése és a zöldek (G/EFA) felemelkedése. Közben az EPP, a radikális bal (ld. a jelenlegi nevűknek megfelelő “Left” vörös vonalát) és a liberálisok (ld. a jelenlegi nevüket követő RE sárga vonalát) képviselete fel-le mozog, ahogy változik az EU országonkénti összetétele és a korszellem.
Az utóbbi évek trendje azonban kétségtelenül a széljobb erősödése (a fenti ábra jobbszélen szaggatott vonal jelzi a 2019-24 között várt, egyelőre csak a közvélemény-kutatások alapján becsült elmozdulást). A két, jellemzően (bár korántsem kizárólag) euroszkeptikus és/vagy szélsőjobb pártokat tömörítő európai pártcsoport, a Kaczynski-által dominált ECR és a Le Pen-dominálta ID együtt talán még a legnagyobb EP frakciót is megalakíthatná a 2024 júniusi választás után. Csak nem tudnak/akarnak egymással megegyezésre jutni egy közös politikai platform tekintetében, a néppárti-szocialista-liberális pártok parlamenti többségét pedig még akkor se veszélyeztetnék, ha minden összejönne nekik.
Ezt mutatják a friss előrejelzések is, amelyek a 27 tagállamban végzett helyi közvélemény-kutatásokat több-kevesebb helyismerettel, hibával, és kihagyással készült összegzéseit várható mandátumarányokká számítják át. A becslések összehasonlíthatóságát megnehezíti, hogy más-más feltevésekkel élnek arról, hogy a ma még egyetlen európai pártcsoporthoz sem tartozó pártok (mint mondjuk a Fidesz, a Mi Hazánk vagy a Kutyapárt) melyikhez fognak csatlakozni a választások után (a részletek megtudhatók az alábbi képemen látható oldal szépen felsorolt forrásaiban). Becsületükre legyen mondva, hogy valóban ez a júniusi eredmények legbizonytalanabb pontja, nem pedig a konkrét nemzeti pártok várható szavazataránya. Nem véletlenül érzékelteti ezt a különféle előrejelzések egymás mellé tétele (NB: tavaly a Wikipedia is növelte a zavart, mert az alábbi képen látható KAS becslés számsorában az utolsó két szám valójában 41 és 30 volt).
A versenyző kalkulátorok legfrissebb becsléseit átlagolva én most ezt a képet kapom, ha végre százalékokra fordítjuk le a Wikipedia legfrissebb számait:
Tizedesjegy pontossággal az EP 720 mandátumából a fenti táblázat utolsó sora szerint a radikális bal kereken 6, a szocialisták 19, a zöldek 7, a liberálisok 12, a néppártiak 25, az ECR 11, a Le Pen-féle ID 12, a függetlenek (NI) pedig 7 százalékra számíthatnak. Tehát az EPP, ECR, és az ID, az NI csoportba és az egyebek közé sorolt széljobbos pártokkal együtt, reálisan elérhet egy szűk mandátumtöbbséget. De az EU-val kapcsolatos nézetek alapvető eltérései miatt egy ilyen koalíció politikailag elképzelhetetlen, ezért biztosnak tekinthető, hogy marad az EPP-S&D-RE parlamenti többség vezető szerepe az európai törvényhozásban.
A 21 magyarországi mandátum várható sorsa (utolsó frissítés: június 8)
A magyar képviselők megválasztása a közös európai szabályok által megengedett legnagyobb mértékben kedvez a nagyobb pártoknak. Ám még így is csak egy öt százalékos mandátumszerzési küszöböt és a d’Hondt algoritmus érvényesítését engedi meg. Ez lényegesen kedvezőbb terep a kisebb pártok számára, mint országgyűlési választásaink. Utóbbiakon ugyanis zömében a többségi elv szerint zajlik a mandátumelosztás, és két párt közös listájára már egy tíz, három és több pártéra pedig 15 százalékos mandátumszerzési küszöb vonatkozik. Utóbbi Európában páratlan. (Hogy már a fülkeforradalom előtti választási szabályaink is mennyire kilógtak a kortárs nemzetközi normákból, azt jól mutatja, hogy az Európa Tanács egy maximum három százalékos küszöb elfogadását javasolta a tagállamoknak, a német alkotmánybíróság pedig jogellenesnek találta egy ilyen százalékos küszöb alkalmazását az európai választásokon.) Az EP-választás ehhez képest nagyvonalú a kis pártokkal, hiszen 20 ezer aláírás elég egy lista indulásához és a listát alkotó pártok számától függetlenül 5.01% szavazat egész biztosan elég a mandátumok 4,7%-ának (tehát egy mandátum) megszerzéséhez.
A szavazat-arányos mandátumszerzésnek hála soha nem is szerzett még senki kétharmadot egy európai választáson. A Fidesz se, pedig 2004-től 2019-ig mindig jóval magasabb szavazatarányt ért el az európai, mint az eggyel megelőző országgyűlési választáson, méghozzá százezernyi romániai levélszavazat nélkül (lásd táblázatomat). Hiába volt az európai választásokon rendre 6, 14, 7 és legutoljára 4%-kal magasabb a szavazataránya, mint a megelőző országgyűlési választáson, az európai választásokon elért mandátumaránya a folyamatos parlamenti kétharmadok időszakában is “csak” hatvan százalék körül mozgott.
Idén a hozzá hasonló ideológiai profilú európai pártok között egészen különleges kivételként a Fidesz jelentős szavazatveszteségre számíthat a legutóbbi, 2019-es európai választáshoz, és a 2022-es legutóbbi nemzeti választáshoz képest is. Hogy milyen nagyot, annak felmérésében átmeneti, de komoly problémát okoz, hogy a TISZA párt csak nemrégiben tűnt fel, és népszerűsége gyorsan változott (nőtt) az elmúlt hetekben.
Fentebb már láttuk, hogy az összes nyilvánossá vált kutatás szerint milyen szavazatarányokra számíthatnak június 9-én az egyes magyar pártok. Alább látható az, hogy az ott szereplő százalékok alapján melyik párt hány európai mandátumhoz jutna a választási rendszerünk által előírt matek, tehát a d’Hondt tábla alapján. A szavazatarányok kis változása is hozhat persze változást a mandátumszámokban, és a TISZA Párt miatt most különösen kiszámíthatatlan, hogy mit hoznak a hátralevő hetek.
Bár a fenti táblázat szerint viszonylag szűk határok közé esnek a különböző közvélemény-kutatók adataiból következő mandátumszámok, érdemes azért figyelembe venni a szavazatbecsléseik tágas hibahatárát is. Ugyanerre figyelmeztet egy másik megfontolás is. Míg az eddigi négy magyarországi EP-választáson rendre 5, 5, 1 és 9 százalék táján maradt az európai képviselet nélkül maradó kisebb pártok összesített szavazataránya, addig idén eddig ezt masszívan meghaladta ugyanez az arány a közvélemény-kutatásokban. Most egyfelől gyorsan csökken a fenti táblában nem is látható pártok várható szavazataránya, másfelől viszont még a Kutyapártnak és a Mi Hazánknak is komoly esélye mutatkozik arra, hogy öt százaléknál kevesebb szavazattal végez, és egyetlen képviselői helyet sem szerez az idei európai választáson. Ez pedig megdobhatja a bejutó pártoknak jutó mandátumok számát.
Az alábbi ábra foglalja tehát össze a Fidesz esélyeivel kapcsolatos saját becsléseimet. A kiindulópont, hogy az aktuális közvélemény-kutatások átlagában 45 százalékon áll a Fidesz (±11 körüli hibahatárral). Kiindulva ebből a számpárból és az összes többi pártokra vonatkozó átlagokból és hibahatáraikból, szimuláltam 100 ezer lehetséges választási eredményt. Ezek leképezik a pártok szavazatarányával kapcsolatos, az összes közvélemény-kutatások átlagolásával levonható várakozásokat (úgy, hogy az átlag hibahatárát is figyelembe vesszük). Aki okosabb akar lenni a közvélemény-kutatások átlagánál, az figyelembe veheti még a Fidesznek a választás napi és azt megelőző mozgósításban meglevő előnyét és a kb. 1 százaléknyi levélszavazatot, meg az utóbbi hetek felfelé ívelő fideszes trendjét. Mindezek alapján a Fidesz-KDNP szavazataránya két-három százalékkal több lehet ma, mint a kutatások átlagolása mutatta. Ezért az ő legvalószínűbb mandátumszámuk inkább már a 12, mint a 11, amit alább látnak majd. De a 2019-es eredményük megismétlése sem lehetetlen, csak továbbra is sokkal kevésbé valószínű, mint az összesen 11 vagy kevesebb mandátum.
Az ábrában egy-egy pici narancs-sárga pont egy-egy szimuláció. A vízszintes tengelyen olvashatjuk le a hozzá tartozó fideszes szavazatarányt, a függőlegesen pedig a mandátumarányt. Utóbbi persze attól is függ, hogy az adott szimulációban miként oszlottak meg a többi szavazatok az ellenzéki pártok között. Hogy jobban lássuk, merre sűrűsödnek jobban a lehetséges kimenetelek, az ábrában egy kis véletlen zajt is hozzátettem a becslésekhez. Emiatt néz ki úgy, hogy 12 helyett pl. 11,917 vagy 12,124 mandátumot is lehet szerezni, ami természetesen nem igaz. Így viszont elkerülhettem, hogy az elképzelhető esetek relatív valószínűségéről csak nagyon keveset mondó hajszálvékony egyeneseket alkossanak a sárga pettyek.
Az ábra jobb alsó sarkában látjuk számszerűen és pontosan, hogy a 100 ezer szimuláció 15 százalékában (február elején még csak egy-tizedében) 40%-nál alacsonyabb, 17 százalékában viszont 50%-nál nagyobb szavazatarányt ért el a Fidesz. A várakozások azért mozognak ilyen széles sávban, mert ennyire különböznek egymástól a különböző közvélemény-kutatók eredményei, és nem tudjuk, melyik áll közelebb az igazsághoz. A 45 és 50% közti fideszes eredmények valószínűsége jelenleg alig nagyobb a közvélemény-kutatások alapján, mint a 40-45 százalékos szavazatarányé.
Tartalmi szempontból az első fontos eredmény, hogy ugyanahhoz a szavazatarányhoz meglehetősen különböző mandátumarányok tartozhatnak, hiszen az utóbbiba az egyéb pártok eredményei is bekavarnak. A kis sárga pettyek elhelyezkedéséből leolvashatjuk például, hogy kereken 45%-os szavazataránnyal többnyire 11 vagy 12 mandátumot szerezne a Fidesz (három hónappal ezelőtt még eggyel több „járt” volna ugyanerre a többi pártok szavazatarányainak kedvezőbb konstellációja miatt). De nagy ritkán az is előfordulhat, hogy csak 10 mandátumot szereznek ugyanezzel a szavazataránnyal. Ahogy a bal felső sarokban láthatjuk, összességében 2 százalék esélye van a Fidesznek 14 vagy több, és 2+6+17=25 (három hónapja még csak 8) százalék a 10 vagy kevesebb mandátum megszerzésére. Egy még soha el nem ért európai kétharmadra (14 vagy több mandátum) pedig most 2% (február közepén még 31%) esély lenne a közvélemény-kutatások alapján.
Mivel a fentebb bemutatott magyar közvélemény-kutatások átlaga és szórása alapján a Momentum, a Jobbik, A Nép Pártján, a 2RK, a Mindenki Magyarországa Néppárt, és az LMP önálló mandátumszerzési esélye elhanyagolható az európai választáson, ezért elég, ha a további részleteket már csak négy párt esetében tekintjük meg.
A most átlag 25%-os szavazatarányra várt TISZA Párt legvalószínűbb mandátumszáma egyelőre hat, de már 27% esélyük van hét vagy több Európai Parlament mandátum megszerzésére. És ez olyan kutatások átlaga, amelyeknek egy része már jó pár héttel ezelőtt készült, miközben a Tisza támogatottsága még növöget, tehát könnyen lehet, hogy június 9-én a kutatások átlaga alapján várhatónál jobb eredményt fog elérni.
A 2019-es legalább öt DK plusz MSZP mandátumra a TISZA párt színre lépte előtt 45% esélye volt a baloldali pártoknak, de most már csak 8%. Bárki legyen is a Mi Hazánk első befutója (a listát vezető Toroczkai és Dúró nem készül Brüsszelbe, tehát alighanem Borvendég Zsuzsanna titkosszolgálat-történész), csak egy picit kevesebbet kell félnie, mint a baloldali lista negyedik helyezettjének: a közvélemény-kutatások alapján neki 49, de a lista következő befutójának már csak 6 (márciusban, a TISZA Párt színrelépése előtt még 63!) % esélye van arra, hogy bejut az európai parlamentbe. A Kutyapárt régóta fej-fej mellett volt velük az esélyek tekintetében, és ez vonatkozik azok drasztikus csökkenésére is az utóbbi hetekben: Le Marietta most 52, Törley Katalin 14 (márciusban még 61!), Juhász Veronika egy százalékos biztonsággal kezdhetne most brüsszeli lakás-keresésbe.
Mi várható a főpolgármester-választáson? (utolsó frissítés: május 27 – azóta visszalépett Szentkirályi Alexandra, ezért az ő neve kézzel ki lesz húzva a szavazólapokról. Visszalépése óta is jelent meg már friss adat, de azt elég nehéz komolyan venni, meg egy ilyen helyzetben amúgy is óráról órára változnak az esélyek, amiről itt mondtam el meglátásaimat. Az alábbi áttekintés a főpolgármester-választásról így már csak történelmi érdekességű.)
2024. június 9-én nem csak az Európai Parlament magyar tagjait, hanem polgármestereket és önkormányzati képviselőtestületeket is választunk. Az egy-egy településre fókuszáló közvélemény-kutatások megbízhatóságáról rossz véleményem van, mivel a telefonos és online kutatásokat nem lehet elég precízen és költséghatékonyan fókuszálni egy-egy településre, a személyes kérdezéshez meg aligha van megfelelő munkaerő egy-egy településen. Ráadásul egy-egy kisebb településen kevés közvélemény-kutatás készül, és ezért sose derül ki, hogy az mennyire mást mutatott, mint egy más cég kutatása mutatott volna. Ezért itt csak a Budapest egészére koncentráló választásokról lesz szó, mert azokból még csak-csak van egy pár.
A főpolgármester-választáson négy jelölt lesz a szavazólapon. A fideszes Szentkirályi Alexandra még bízhat abban, hogy az eddig Vitézy Dávid mellé állt kormánypárti szavazók végül mégis a párthűséget választják majd inkább. Visszalépése valószínűtlen, de láttunk már hirtelen és megalázó fordulatot vezető női politikus fideszes karrierjében, és egyelőre leginkább ezzel befolyásolhatná a végeredményt, hiszen a legtöbb kutatás szerint csak a harmadik hely jut neki a még mindig favorit Karácsony Gergely és a – legalábbis az április vége előtt megjelent kutatásokban mindig – másodiknak várt Vitézy Dávid mögött. Azóta azonban megjelent egy április második felében készült Medián-21Kutató vizsgálat adatsora, amiben az 1,000 megkérdezett között 42-23-21 százalék “szavazatot” kapott Karácsony, Szentkirályi illetve Vitézy hármasára (ehhez hasonló adatokat közölt május közepén a Republikon is, de ott szorosabb a verseny az első kettő között, 40-30-25, míg a május közepi Medián-21Kutató vizsgálatban 46-26-24, ha a választani nem tudókat kihagyjuk a számításból). Egy májusi Publicus és egy április közepi, nem nyilvános, de megszellőztetett Závecz vizsgálatban viszont továbbra is kényelmesen őrizte második helyét Vitézy. A Jobbik jelöltje időközben visszalépett már Vitézy javára, a Mi Hazánktól Grundtner András inkább csak Puzsér Róbert 2019-es eredményével kellhet majd versenyre (öt százalék), bár Berki Krisztiánét (1%) alighanem übereli majd. Az idén nagy számban kísérleteztek még teljesen ismeretlen jelöltek is, az ő sorsukról itt tájékozódhat – egyikük sem gyűjtötte össze a szükséges 5,000 támogató aláírást, hogy a szavazólapra kerülhessen. A TISZA Párt egyelőre egyik jelöltet sem támogatja, de színrelépésük leginkább talán Vitézy kampányából fogta ki a szelet, aki most már nem kap annyi figyelmet és nem szerepelhet a “se nem Orbán, se nem …” tábor törekvéseinek annyira fontos kifejezőjeként. Karácsony Gergelynek igazából szerencséje van a TISZA Párttal, hiszen ilyen közvetett módon a választási esélyeit is erősíti (annak ellenére, hogy a kifejezetten Magyar Péter indulása miatt megjelenő új szavazók főpolgármester-preferenciája lehet, hogy inkább Vitézynek kedvez), és ráadásul még az új közgyűlésben és ezáltal az országos politikában is csökkenti majd függését bármely párttól, beleértve a DK-t is.
Mi várható a fővárosi közgyűlésben? (utolsó frissítés: május 27 – azóta nem jelent meg frissebb adat, Szentkirályi visszalépése pedig szerintem önmagában nem befolyásolja az eredményeket. A közvetett hatásai pedig friss adatok nélkül kiszámíthatatlanok maradnak most már addig, amíg meglátjuk a tényleges eredményt. Az alábbiak információ-értéke ezzel együtt is szerintem változatlan és a részleteket illetően is nagyjából helyesen igazít útba.)
Hiába akar valamit egy budapesti főpolgármester, a fővárosi közgyűlés többségének támogatása nélkül még saját helyetteseit sem nevezheti ki. Egy egyedül a parlament Fidesz-KDNP képviselői által 2023. december 12-én bevezetett reform nyomán 2024-től Budapest lakói újra közvetlenül, egy arányos választási rendszerben választják majd meg ennek a fontos fővárosi testületnek 32 tagját (a főpolgármester lesz a 33. tag, de az ő szavazata is csak annyit ér ott, mint a többieké). Hogy a többi magyar városokban (és a budapesti kerületekben) miért lenne jó egy arányos választási rendszer bevezetése, miként lehetne ezt legkönnyebben megtenni és miért maradt most ez el, arról itt olvashat röviden.
Mivel több közvélemény-kutató is közöl kifejezetten Budapest egész felnőtt népességére vonatkozó pártpreferencia-vizsgálatokat, tehetők becslések arra nézve, hogy milyen szavazatmegoszlások várhatók a közgyűlés választásán. Alább ezek egy mára már, a TISZA Párt indulása miatt, teljesen meghaladott gyűjteménye alapján mutatom be, hogy a TISZA párt nélkül nagyjából mi volt várható. Előbb azonban, csak a nagyságrendek érzékeltetésére, ideteszem azokat a hangsúlyozottan nem prediktív, és nem is a fővárosi közgyűlési szavazásra vonatkozó, de friss budapesti adatsorokat, amelyek már mérték a TISZA Párt támogatottságát is. Mint láthatjuk, ezek az adatok nagyon kis almintákon alapulnak, és radikálisan ellentmondanak egymásnak, tehát igen nagy most a bizonytalanság. Mindennek tetejébe még azt sem mutatják meg, hogy a listavezetők személye miként alakíthatja a listás szavazatarányokat – márpedig Demszky idejéből számos választási eredmény mutatja, hogy egy kis párt is válhat középpárttá a budapesti közgyűlésben, ha egy erős főpolgármester(-jelölt) vezeti a listáját. Idén pedig nem csak a baloldali lista számíthat majd ilyen Karácsony-bónuszra, hanem – és talán mindenekelőtt – Vitézy Dávid fogja többszörösére feltolni az LMP amúgy jelentéktelenségre ítélt szavazatarányát. Ráadásul a TISZA Párt listáját itt is Magyar Péter vezeti majd (viszont a releváns tapasztalatot és komoly ismertséget nélkülöző többi jelöltek alighanem lehúzzák majd).
Ennek fényében szerintem arra lehet számítani, hogy hat lista fog közgyűlési mandátumot szerezni (Fidesz-KDNP, MKKP, Momentum, Párbeszéd-DK-MSZP, TISZA, Vitézy-LMP) és sem a két Karácsony Gergelyt támogató, sem a Fidesz (plusz esetleg Mi Hazánk) képviselők nem lesznek többségben a testületben. Sőt, alighanem a két szembenálló tábor bármelyike csak a Kutyapárt, TISZA és Vitézy-LMP hármas közül legalább kettőnek a támogatásával tud majd valamit keresztülvinni a fővárosi döntéshozatalon.
Ezt erősíti meg egy május közepi Medián-21Kutató adatsor is, amelyik az egyetlen olyan nyilvánosságra került kutatás, amelyben egy normális méretű (ezres) mintát a tényleges fővárosi listák közötti választásról kérdeztek, a listavezetők megnevezésével. A Fidesz és a TISZA listája ebben a keretezésben kevésbé vonzónak mutatkozik, mint az európai választás kontextusában. A baloldal közös listája, a Kutyapárt és az LMP viszont alighanem (nagyon) jól jár azzal, hogy Karácsony, Vitézy és Baranyi tűnik fel listavezetőjükként. A Fidesz várt szavazataránya 31% (ez számításom szerint 11 mandátumot érne), a P-DK-MSZP-é 26% (a várhatóan baloldali főpolgármesterrel együtt 9 mandátum), a TISZA-é 16% (5 mandátum), a Kutyapárté 12% (4 mandátum), a Vitézy-LMP listáé 7, a Momentumé 6% (2-2 mandátum). (Nyilvánosságra kerültek több hónapban is olyan, a Pulzus nevű telefonos applikációval az LMP számára készült felmérések, amelyek kifejezetten a fővárosi listás szavazatokra vonatkoztak. Ezek bizonyára hasznosak a nagy változások hozzávetőleges követésében, de mintavételi okokból alkalmatlannak látom őket egy minimálisan elfogadható pillanatfelvétel előállítására. Ezért itt figyelmen kívül hagyom őket, de akiket érdekelnek, a blogom menüjén át elérhető Excel táblázatban megtalálják ezeket is.)
Az egyelőre nehezen megjósolható százalékok részleteitől függetlenül a nagyközönség számára teljesen szokatlan, időigényes egyeztetésekre számíthatunk tehát a következő öt évben a fővárosban. Ez aligha lesz népszerű a szerény politikai érdeklődésű emberek körében, és nagyon megkönnyíti majd a kormány számára annak bizonyítását, hogy mennyivel jobb lenne, ha minél kevesebb dologról döntenének választott testületek, és minél többről a budapesti főispán. De ettől még aligha lesznek rosszabbak maguk a testületi döntések. Ezt pedig már a fővárosi vállalatok jól fizetett felügyelőbizottsági tagjairól szóló döntéseknél is felmérhetjük majd az ötéves ciklus kezdetén.
Alább bemutatom korábbi, még a TISZA párt színrelépése előtt végzett számításaimat (akkor még az se volt biztos, hogy Vitézy Dávid vezetheti-e az LMP listáját). Ezeknek most már csak abből a szempontból van jelentősége, hogy megmutatják, az arányos választási rendszer miatt a koalíciókötési alternatívák egész nyugodtan megjósolhatók akkor is, ha nagyon bizonytalanok a várható szavazatarányok. Az egyes listák – a TISZA hiányában – várható szavazatarányát alább egyszerűen úgy becsültem meg, hogy megnézem, a budapesti választási közvélemény-kutatásokban a pártválasztók hány százaléka mondta azt, hogy erre vagy arra a pártra szavazna (egy most vasárnapi választáson). Mivel néhány hónappal ezelőtt ez még releváns kérdés volt, azt is igyekeztem itt megbecsülni, hogy az ellenzék különböző közös listás felállások mellett miként szerepelt volna. Ha az “ellenzéki” pártok egyetlen közös listán indulnak a fővárosi választáson, akkor az most – mivel másfél éve csak toxikus megjegyzéseket tesznek egymásra – valószínűleg nem gyűjtené be az egyes pártok összes szavazóját, amit kimutatnak a közvélemény-kutatások. Ha viszont együtt indulnak, akkor a nagyobb pártoknak kicsit kedvező d’Hondt algoritmus esetleg eggyel több mandátumot adhat nekik, mintha két vagy három külön listán szereznének nagyjából ugyanannyi szavazatot. Ráadásul az egységes indulás ténye meg a közös listát minden bizonnyal vezető Karácsony személyes népszerűsége is hozhat nekik néhány bónusz szavazatot. Mindent megfontolva tehát az ellenzéki listák együttesen várható szavazat- és mandátumarányát azzal becsülöm meg most, hogy a kutatásokban az öt párt együttvéve hány százalék támogatottságot kap, mert ennél jobb zsinórmérték most nincs.
Az alábbi ábra mutatja az öt legfrissebb budapesti adatsort (FRISS: a Republikon kijött még egy újabbal márciusban, amit már nem illesztettem be ide, mert jelentőségét vesztette ez a mérés a Magyar Péter feltűnése okozta pártrendszer-változás sodrában), azok statisztikai hibahatárát, és hogy milyen mandátumelosztást valószinűsitenek a fővárosi közgyűlés választásán. A DK, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd szavazatarányát itt csak együtt mutatom. Együttes szavazat- és mandátumarányuk természetesen felfelé és lefelé is eltérhet az itt látottól annak függvényében, hogy hány listán indulnak és ki vezeti a listá(ika)t. De annál precízebb becslés most nemigen adható erre, mint hogy hány budapesti mondja most magát egyik vagy másik szavazójának a kutatásokban, és hogy ezek összesége alapján mennyi mandátumot szerezne az öt párt esetleges közös listája a közgyűlésben.
Az ábrában minden egészen pici színes pötty egy-egy szimuláció egy-egy lista tekintetében. Mivel egy-egy listáról százezer pötty jelenik meg minden forgatókönyvben, a pici pöttyök összemosódnak. Ezért elhelyezkedésük jobb érzékeltetése érdekében kissé szétszórtam őket a mandátumszámokat jelző függőleges tengely mentén. Remélem, nem fogja emiatt azt képzelni senki, hogy 13 vagy 14 helyett esetleg “13 egész 182 ezred” mandátumot is lehet nyerni a szimulációkban (amint azt az ábra sejteti).
Az ábrában szereplő öt kutatás közül már az év elején is igazából csak a felső sorban látható Medián és IDEA adatok voltak mérvadóak. Az alsó sorban szereplő Republikon és Iránytű adatok egy kicsit már szakállasak (de lásd itt), a Závecz RI által posztolt október-novemberi adatok pedig csak egy 1000 fős országos minta budapesti pártválasztóira (ez kb. 150 ember lehet) vonatkoznak, és ezért igen széles a statisztikai hibahatáruk. A narancssárga pöttyok elhelyezkedéséből az ábrámban is leolvasható, hogy a Fidesznek a ZRI kutatás szerint várható szavazataránya kevesebb, mint 20, és több, mint 40% között van. Ez pedig 6 és 15 mandátum között bármit érhet. Sőt, még ennél extrémebb értékek is adódnak a szimulációkban, csak azok olyan ritkák, hogy az őket mutató pöttyök gyakorlatilag láthatatlanok az ábrában.
Ebből pedig már azt is látjuk, hogy nem csak a közvélemény-kutatási adatokból közvetlenül átvett várható szavazatarányoknak van egy statisztikai hibahatára. (Azt egyébként azzal érzékeltetem az ábrában, hogy a vízszintes tengelyen milyen széles sávban helyezkednek el az egyes pártok várható eredményeit jelző színes pontok.) De az is esetleges egy picit, hogy egy-egy konkrét szavazataránnyal milyen valószínűséggel nyer eggyel több vagy kevesebb mandátumot egy adott párt. Az ugyanis a többi pártok szavazatarányától is függ. Ezt a bizonytalanságot érzékelteti a kis színes pöttyök szóródása a függőleges tengely mentén (a hibahatárok megjelenítését elősegítő szimulációkról ld. lábjegyzet).
Lábjegyzet: A kétféle hibahatár együttjárását közvélemény-kutatásonként százezer szimuláció segítségével számoltam ki. A százezer lehetőség mindig csak abban a mértékben variálja a szavazatok várható megoszlását, mint amennyire az adott közvélemény-kutatás statisztikai hibahatára miatt bizonytalanság övezi a pontos értéket a népességben, amiből a megkérdezettek mintáját vettük. Tehát például egy fixen 37%-os helyett 37±3 százalékos Fidesszel kalkulálnak a szimulációk. Aztán kiszámoltam mind az ötszázezer szavazatmegoszlás esetén a 32 fővárosi listás mandátum megoszlását, és az ábrán már csak be kellett mutatni a szimulált szavazatarányok és mandátumarányok együttjárását. A teljes transzparencia jegyében az R nyelven olvasók itt kereshetnek kákát a számítógépes kódban, ami a szimulációkat és az ábrát létrehozta.
Az ábra fő tanulsága, hogy a Medián, az IDEA és az Iránytű kutatásai szerint – a TISZA Párt színrelépése előtt – az “ellenzéki pártok” nagyjából 40% szavazatra és 13-15 mandátumra számíthattak a fővárosi közgyűlésben, míg a Republikon és a ZRI szerint az ellenzék igen jó eséllyel 50% feletti szavazatarányra és 16-nál több mandátumra. A Kutyapárt esélyeit is nagyon máskép látta az öt adatsor. A ZRI szerint valószínűleg be se jutott volna a közgyűlésbe, míg a Medián, az IDEA és az Iránytű számai alapján ez elképzelhetetlen lett volna. Az utóbbi szerint a kutyák szavazataránya akár 20% fölött is lehet volna 2023 tavaszán. Amint láttuk azonban, a ZRI adatsora csak kb. 150 megkérdezett válaszain alapul, a Republikoné és az Iránytűé pedig már elég régi, úgyhogy inkább a Medián és az IDEA adatait érdemes még komolyan venni.
Az ábra melléküzenete az, hogy bizony arányosan és – ellentétben egy egyéni kerületi rendszerrel – a pártok közötti elfogultság nélkül osztja el a listás választás a mandátumokat a szavazatok közt. De azért a d’Hondt algoritmus használata miatt egy kicsit jobban szereti a nagyobb pártokat, mint a kisebbeket. Pl. 40% körüli szavazattal általában 15-16 mandátumot lehet szerezni az itt modellezett versenyben (tehát a 32 hely 47-50 százalékát), míg 5% szavazattal csak egyet vagy kettőt (ami a mandátumok 3-6 százaléka).
A főváros kormányzása tekintetében legizgibb eredmény az alábbi táblázat. Itt az a kérdés, hogy az egyes forgatókönyvek esetén miként alakul annak a valószínűsége, hogy akár az ún. “ellenzéki” pártok, akár a Fidesz és a Mi Hazánk együtt legalább 16 mandátumot szereznek (tehát egy általuk támogatott főpolgármesterrel együtt többségbe kerülnének a 33 tagú fővárosi közgyűlésben). Ha egyik oldal sem szerez legalább 16-ot, akkor a Kutyapárt kerül ügydöntő szerepkörbe a közgyűlésben. A három lehetőség valószínűségét úgy számoltam ki, hogy megnéztem, az adott közvélemény-kutatásra vonatkozó százezer szimuláció közül mennyiben valósult meg egyik vagy másik lehetőség.
Három különböző összetételű fővárosi közgyűlés kialakulásának valószínűsége (%-ban) az öt közvélemény-kutatási adatsorból kiinduló 100-100 ezer számítógépes szimuláció szerint
|
|
Medián |
IDEA |
Republikon |
Iránytű |
Závecz |
|
Min. 16 ‘ellenzéki’ képviselő: |
2 |
0 |
100 |
0 |
100 |
|
Min. 16 Fidesz- vagy Mi Hazánk képviselő: |
6 |
20 |
0 |
0 |
0 |
|
Ügydöntő szerepbe kerülő Kutyapárt: |
92 |
80 |
0 |
100 |
0 |
A táblázatban kerekített számok szerepelnek, összegük minden oszlopban 100%
Az eredmény az, hogy a Medián, az IDEA, és az Iránytű adatai szerint (már amennyiben az ilyen számokból következhetünk arra, hogy a fővárosi listák miként szerepelnének az adott pillanatban), a Kutyapártnak most a királycsinálói szerepkörre kell készülnie a fővárosban. Hogy ezt megőrzi-e azután, hogy a TISZA Párt is elindul, az kérdéses, de a fent már bemutatott frissebb adatok alapján is az a valószínű, hogy vagy (A) a TISZA és a Fidesz-KDNP együtt ki tudna adni egy többséget a fővárosi közgyűlésben, vagy (B) csak a Kutyapárttal együtt tudnák megszerezni ezt a többséget. Utóbbi esetben az “ellenzéki” pártok és a Kutyapárt többségben lehetnének a közgyűlésben. Fidesz-Mi Hazánkos vagy tisztán ellenzéki többség lehetőségével aligha kell számolnunk. Az se változtat ezen, hogy a Republikon és a Závecz szerint adatai szerint a TISZA színrelépte előtt szinte biztos volt a tisztán ellenzéki többség, még akkor is, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen tág hibahatárokkal kell értelmeznünk a ZRI kismintás adatait.
Változások a Fidesz támogatottságában 2018 januárja óta (utolsó frissítés június 8)
Az egyes pártok támogatottságában 2018 eleje óta bekövetkezett változásokat az alábbi mintát követő ábrákkal vizsgálom. Itt például azt látjuk, hogy míg 2018 és 2023 vége között csak egy szűk sávban ingadozott a Fidesz támogatottsága, 2024 február-márciusban azonban radikális változást láttunk egy egész sor kutatónál. A legutóbbi hetek adatai azonban már minden kutatónál a trend megfordulását mutatták, akiktől releváns adatot láthattunk. Az ábrában látható lilla vonal egy helyi regresszióval számított trend, amit a gép számol ki az összes kutatások adatai (tehát az összes színes pötty elhelyezkedése) alapján. Viszont az, hogy mennyire egyenesedik ki a vonal és mennyi ugri-bugrit enged meg (ha az adatok rövid távon tényleg bukdácsolnak), az a számolgató ember által próba-szerencse alapon előre beállított paraméterek függvénye. A Fidesz trendje itt csak azért nem görbül fel a végén, mert ahhoz annyira élesszeműre kellett volna beállítani a regressziót, hogy az már egy csomó jelentéktelen és értelmezhetetlen fűrészfogat varázsolt volna egyik-másik párt alább látható trendvonalaiba. Azért az így is látszik, hogy legalábbis kiegyenesedőben van a trend.
Ábrám trükkje az, hogy a különböző intézetek adatait más-más színű pötty jelzi. Kihagytam azoknak a korábban (pl. 2020-22-ben) posztolgató cégeknek az adatait, amelyek 2022 áprilisa óta még nem jöttek ki új adatokkal (Civitas, e-benchmark, Psyma). Összefoglalóm korábbi változataiban egy-egy intézet pöttyeit egy-egy vonal kötötte össze. Ez azonban ötnél több vonal esetén elég kaotikussá válik az ilyen ábrákban. Ráadásul a 21Kutató, az Alapjogokért Központ, a Real-PR 93 és a Társadalomkutató a 2022-es választások előtt csak közös ellenzéki listát feltételező adatokat tett ki. Ezért őket csak az azóta kitett adatsoraik egy-két-három pöttye reprezentálja az ábrában, amire nem tudtam külön trendvonalat rajzolni.
Ahhoz sajnos túl kevés adat jelenik meg és túl ritkán, hogy pontos képet kaphassunk a Novák-botrány vagy Magyar Péter szerepléseinek hatásáról a pártpreferenciákra. Annyi azért látszik, hogy 2024 február elején sokkal gyorsabban csökkent a Fidesz támogatottsága, mint a megelőző két évben (lásd erre pl. itt meg itt meg itt meg itt). De legalább ennyire fontos az, hogy ez csak egy 2022 nyara óta tartó lassú folyamat felgyorsulása volt – a kegyelmi botrány hatása talán éppen ezért lehetett olyan nagy, mert már előtte sok szavazó megkezdte a Fidesztől való elhidegülést.
A Medián és a Századvég adatai egyértelműen Fidesz mélypontot mutattak már 2023-ban is, pedig itt csak azokat az adatokat vizsgálom, amelyeknél NEM egy közös ellenzéki listát feltételezett a kérdés (azzal ugyanis 2021-22-ben jellemzően picit nagyobb lett a közös listások, meg a Fidesz szavazataránya is, mint a most életszerűbb „melyiket választaná, minden párt saját külön listával indul” típusú kérdéssel).
Másoknál (Iránytű, Nézőpont, Republikon, Závecz) is jobbára csak egy-két hónapban, jellemzően valamikor az ellenzék előválasztási lendülete táján (a Nézőpontnál viszont 2020 februárjában), volt még annyira alacsony vagy picit kisebb a Fidesz népszerűsége, mint 2023 őszén. Igaz, a gyakrabban méricskélő intézetek, mint az IDEA, a Republikon és a Závecz inkább 2023 augusztus-szeptember táján mérték eddig a Fidesz mélypontját, és 2023 végén már stagnálni vagy kissé felkapaszkodni látták a pártot.
Három intézetnél látunk komolyabb eltérést a „2018 óta sose volt ilyen alacsony a Fidesz választói támogatottsága” tételtől. De közelebbről megnézve módszertani változás áll(hat) e kivételek mögött, és így nem befolyásolják a tétel érvényességét. A Publicusnál a Fidesz kicsit lassabban (és alacsonyabb szintről) ugrott fel a 2022-es választások után, és nem esett olyan sokat 2022 nyara óta, mint más intézeteknél. Optimista olvasatban ez azt sejteti, hogy ők talán módosítottak valamit a méréseiken 2022 második felében, hogy ne becsüljék már annyira alá a Fideszt meg a Mi Hazánkot, és annyira túl az ellenzéket, mint a 2022-es választás előtt. Akkor ugyanis holtversenyben aranyérmesnek látták az ellenzéki közös listát. Lehet, hogy csak ez a torzítás és annak 2022 nyári-őszi (optimista olvasatom által feltételezett) javítása volt az oka annak, hogy 2020-22-ben többnyire gyengébben állt a Fidesz a Publicusnál, mint jelenleg. Az pedig egészen biztos, hogy az alkalmazott súlyozást érintő korrekciók miatt mért az IDEA és az Iránytű 2018 elején a jelenleginél is gyengébb Fideszt. E két intézet ugyanis erősen alámérte a Fideszt az akkori választások előtt (amit ábrám is megmutat – 2018 április 8-án 47,5% volt a FIdesz belföldi szavazataránya, ezt mérte a Nézőpont 56%-nak, az Iránytű és az IDEA meg úgy 42-re), és emiatt jelentősen változtattak a súlyozási eljáráson utána. Az IDEA erről be is számolt nyilvánosan, az Iránytű vezetője pedig nekem.
Hogy 2022 áprilisa után is volt-e ilyen korrekció a Publicusnál vagy bármelyik intézetnél, és mi volt az, azt senki nem kötötte még az orrunkra, így csak találgathatjuk, hogy most is ugyanakkorát tévednének-e, mint 2022-ben, ha egy valódi választás eredményével szembesíthetnénk az adatsorokat. De ha a közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor a 2018-22-es mércével mélyponton van most már egy ideje a Fidesz, és ez a helyzet fokozódik 2024 január vége óta igen gyors tempóban.
Trendek az ellenzéki pártok támogatottságában (utolsó frissítés június 6.).
Mivel a Fidesz 2024 márciusi mélypontját a pártot választani tudók adataiban látjuk, ezért ez egyben azt is jelenti, hogy az ellentábornak azóta nem volt ennyi támogatója. Viszont 2022-23-ra az még egy picit fragmentáltabb és megosztottabb lett, mint 2018 áprilisában volt. Márpedig az akkori választásokon elért 47,4%-os belföldi Fidesz szavazatarány kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget ért egy a 2024 elejinél kevésbé megosztott és elaprózodott ellentáborral szemben (Mi Hazánk akkor még nem volt, a Kutyapárt két százalékot se vonzott, és bár a későbbi közös listás pártok akkor alig-alig koordináltak a választókerületekben, a hat külön induló listájuk 50,7%-nyi szavazatot szerzett). A TISZA párt sikerét részben pont az a reményvesztettség táplálhatja, amit a kormánykritikus szavazók az ellenzék szétesettsége és hatékony politizálásra való képtelensége miatt érezhettek. Eddig azonban nem hozta létre a szavazatoknak olyan nagy koncentrációját, amelyik veszélyessé válhatna egy még (közel) negyven százalékos támogatottságú kormánypárt mandátumtöbbségére egy országgyűlési választáson.
A Demokratikus Koalíció támogatottsága 2018 ősze és 2021 között, majd 2022 nyarán nőtt, és ez ellensúlyozni tudta az MSZP hanyatlását. Így a jelenlegi közös listás felállás, a DK+MSZP+Párbeszéd együttes támogatottsága a 2022 eleji bezuhanást leszámítva hat éven át nagyon lassan nőtt vagy egyenletes maradt. Az elmúlt hetekben viszont teret vesztettek, alighanem a TISZA Párt felívelése nyomán. Ez azt sejteti, hogy a DK már 2019 közepétől kezdve nagyrészt a legpotensebb ellenzéki pártként vonzott új szavazókat, és amikor ezt a státuszát elvesztette, a legpotensebb ellenzéki pártot kereső DK-szavazókat is inkább az új alternatíva vonzotta, a DK-től különböző ideológiája stb. ellenére.
Ábrámban érdemes felfigyelni arra is, hogy kb. 2020 óta élesen eltérő becsléseket ad a baloldali pártok támogatottáságáról a jellemzően alacsonyabb számokat posztoló Iránytű, a Medián, a Nézőpont és a Századvég egyfelől, és a baloldalt jóval erősebbnek látó IDEA, Publicus, Republikon és Závecz másfelől.
A Momentum megalakulásától 2020 végéig egyenletesen nőtt, azóta a stagnáló és visszaeső szakaszaik váltakoztak a 2024 tavaszi összeomlásig.
Az LMP a 2018-as választás emlékezetes utóélete nyomán vált a két százalékos párttá, amit a közelmúltig láttunk a kutatásokban. Jelenleg az ő támogatottságuk olvadása is mintha a TISZA-t táplálná. Talán látszott egy nagyon kicsi előrelépés 2022 után, de ez nagyjából teljes egészében annak volt köszönhető, hogy a Republikon Intézet vagy másfél éven át mindenki másnál jóval erősebb LMP-t talált az adatokban hónapról hónapra, ki tudja, miért.
A többi egykori közös listás ellenzéki pártok közül a Jobbiké 2021 ősze óta sokat, 2022 nyara óta sokkal lassabban, de alighanem tovább csökkent, nyilván nem függetlenül az új utódpártok és a TISZA megjelenésétől.
Összességében a 2022-ben közös listán induló pártok a kutatások átlagában már a TISZA Párt színrelépése előtt is jóval elmaradtak a 2018 első hónapjaiban, illetve a 2021-ben látott támogatottságuktól. A 2018-as választás utáni átmeneti mélyponton látott támogatottságról most még mélyebbre esnek a TISZA Párt sikerei nyomán. Ha ez a szavazatarány összeadódna a TISZA Párt mostani 20+ százalékával, akkor az komoly kihívást jelentene a Fidesz számára bármilyen választáson. De arról egyelőre semmit nem tudunk, hogy miként tarthatná fent a TISZA Párt legalább a jelenlegi támogatottságát, ha ilyen választási együttműködésre vállalkozna. Innen is látható, hogy éppen elég nagy dolog a Fidesz szemszögéből, hogy ekkora népi elégedetlenség mellett az inflációval, a közegészségügy és a közoktatás állapotával még mindig majdnem olyan magas a támogatottsága, mint 2014 tavaszán, amikor a belföldi szavazatok 43,5%-ával szereztek kétharmados mandátumtöbbséget a parlamentben egy 26, egy 21, meg egy 5,5 százalékos ellenzéki lista előtt.
A Fidesz és az egykori közös listások egyidejű mélyrepülése értelemszerűen kedvezett a mindkettőtől távolságot tartó Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (ld. fent) és Mi Hazánknak (ld. alább), de az utóbbi több közvélemény-kutató adatai szerint is visszaeső ágra került az utóbbi hónapokban. Az utóbbi hetekben, a TISZA Párt sikereivel párhuzamosan, mindkét párt visszaesett.
A közvélemény-kutatások megbízhatósága a 2022-es választás fényében (örökérvényű bölcsességek)
Ha unja már az olvasást, akkor a Partizán Vétó 13. adásában élőszóban is meghallgathatja a véleményem. Röviden: a magyar üzleti és politikai környezetben jellemzően alacsonyabb megbízhatóságú választási közvélemény-kutatások készülnek, mint mondjuk Szlovákiában vagy akár Bulgáriában, Csehországról vagy Lengyelországról már nem is beszélve. Ám a 2022-es nagy hiba nem garantálja azt, hogy a legközelebb is pont akkorát és ugyanabba az irányba tévedjenek a kutatók. Hiszen a 2018-as és 2019-es választásokon, országos összesítésben, egész jól eltalálta az eredményeket az akkori kutatások átlaga – és aztán mégis mi lett 2022-ben! A budapesti főpolgármester-választáson meg pont ugyanolyan nagyot tévedtek ugyan a Tarlós-Karácsony különbség megbecslésében, mint 2022-ben a Fidesz-ellenzéki közös lista verseny tekintetében, de a hiba iránya pont ellentétes volt a két esetben. 2019-ben Tarlós, 2022-ben meg az ellenzéki közös lista javára tévedett több, mint tíz százalékot a kutatások átlaga (ha a két fő vetélytárs szavazataránya közti különbséget nézzük).
Ezért bölcs tanulságként leginkább az adódik, hogy nem a legendás „3 és fél százalékos hibahatár” felől kell megérteni azt, hogy mennyire is tudnak pontosak lenni a kutatások, és hogy akkor is tudnak ennél sokkal nagyobbat tévedni, ha arra semmilyen politikai motiváció nem ad magyarázatot. Hiszen miért próbálták volna 2019-ben Karácsonyt masszívan alábecsülni az ellenzéki oldal megbízásából ténykedő kutatók? És lám az se igaz, hogy a kormánypárt intézetei, amelyek tényleg csak propagandalózungokkal megtűzdelt beszámolókat adnak ki kutatásaikról már jó pár éve, mindig nagyobbat tévednének a függetleneknél. 2022-ben ennek pont a fordítottja volt igaz, ha a Mediántól, mint kivételtől eltekintünk.
A propagandaköntös felöltése helyett alighanem inkább a pontos mérés időnként mindenkivel kibabráló szakmai nehézsége az oka, hogy időnként hol erre, hol arra nagyot téved mindenki, máskor meg – legalábbis a különféle kutatások átlaga – egész jól eltalálja az eredményt. Ha pedig ez igaz, akkor most is csak annyit tudhatunk előre, hogy óvatosan kell olvasni a magyar közvélemény-kutatásokat. Láthatólag nem olyan ország ez, mint a lengyeleké, ahol garantáltnak tűnik a magánszektor szereplőinek (tiszta piaci viszonyok mellett észszerűen el is várható) jó teljesítménye és a válaszadók magas fokú őszintesége is. Persze, nálunk is vannak jobb meg rosszabb hírnevű szereplők a közvélemény-kutatás világában, de az előrejelzések pontossága – több választás adatai alapján – csak meglehetősen gyengén függ össze azzal, hogy kinek milyen a szakmai rangja a közönség szemében. Azzal meg még kevésbé, hogy melyik politikai oldallal szokták összefüggésbe hozni a kommentárok. Aki abból akar kiindulni, hogy „csak a Mediánt érdemes olvasni, mindig az a legpontosabb”, az nem csak a tényeket ismeri rosszul – 2022-ben a Társadalomkutató, a 2019-es főpolgármester választáson a Publicus, a 2019-es EP választáson pedig a Nézőpont Intézet lett a “bajnok”, igaz, ezek az intézetek a Mediánnal ellentétben negatív rekordokat is állítottak már be -, hanem egy olyan forrásra akar támaszkodni, amelyik csak három-négy havonta jelentkezik egy-egy adatsorral, az meg ugye már csak a hibahatár miatt is sok bizonytalanságot hagy maga után.
Egy szó, mint száz, ha azt akarjuk tudni, hogy vajon melyik pártra érdemes jobban odafigyelnünk az elkövetkező hónapokban, és észre akarjuk venni, ha valakivel hirtelen megindul a szekér, akkor alighanem érdemes az összes megjelenő adatot megnézni. Persze nem úgy, hogy el-elolvassunk egy-egy kósza kutatási beszámolót, amit éppen elénk sodort valamilyen kiismerhetetlen politikai üzemanyag által hajtott szél, és abba vetjük bizodalmunkat. Már csak azért sem, mert sokszor egymásnak ellentmondó, mindenféle potenciális rejtett hibákkal terhelt, és nem is feltétlenül összehasonlítható módon közölt adatok sorakoznak a sajtóközleményekben.
Arra persze épeszű embernek nincs ideje, hogy maga kövesse az összes kutatást, és addig babráljon a számokkal, amíg nem sikerült őket összehasonlíthatóvá tennie. De erre van ez a blog, itt megteszem ezt 2019 óta úgy, hogy minden adatot figyelembe veszek, világos és értelmes elvek szerint hozom őket közös nevezőre, és aztán úgy mutatom be az eredményt az ábráimon. Ezek talán kicsit bonyolultabbak, mint amihez az olvasó eddig hozzászokott, de ennek csak az az oka, hogy itt nincs részrehajlás egyik vagy másik forrás irányába, hanem minden odakerül, ami (elvileg) oda tartozik. Ha nem ez lenne a helyzet, nyilván sorakoznának a helyreigazító kommentárok a blog felületein, mert ez a blog nem tiltja le és nem törli az észrevételeket, ha meg valaki szóvá tesz egy hibát, akkor kijavítom.
A különböző kutatók mérései közti eltérések (utolsó frissítés június 8.)
2019 és 2022 tavasza között egyrészt mozgóátlagok, másrészt imputációk használatával próbáltam kiküszöbölni a nyers adatok trendjeiből azt a torzítást, ami abból fakad, hogy különböző intézetek eltérő gyakorisággal posztolnak adatokat. Sajnos ezek a módszerek az új szezonban már nem igazán használhatóak. Ugyanis sokkal kevesebb adatsor jelenik most meg, mint korábban: a legtöbb intézet hónapokig hallgat, mielőtt újabb adatot tenne ki (ld. lábjegyzet). Ugyanakkor a gyakrabban posztolgató intézetek adatai sem nagyon mutatnak érdemi változást egyik hónapról a másikra. Ezért az időbeli változások feltárása nehezebb,. Ami most izgalmasabb kérdésnek tűnik, az az intézetek közötti összehasonlítás.
Lábjegyzet: A létező adatokból való erősen szelektív és rendszertelen posztolás megerősíti a gyanút, hogy az olyan intézetek, amelyek – mint a saját oldaluk szerint évente 200 felmérést végző Századvég, vagy az eddigi tapasztalatok és a kósza hítek szerint legalább hetente egy vizsgálatot végző Nézőpont - esetleg valamilyen közelebbről nem ismert, esetleg időben is változó koncepciót követve döntik el, hogy mit tesznek ki, és mit nem.
Valami miatt 2022-23-ban pont azok az intézetek (IDEA, Republikon, bizonyos mértékig a Závecz RI) tettek ki másoknál jóval gyakrabban adatokat, amelyek az akkori három-négy jelenleg legnépszerűbb párt tekintetében egymáshoz hasonló, más kutatóktól érdemben eltérő képet láttak. Ha mindig csak a legfrissebb adatokkal foglalkoztunk, akkor tehát főleg ennek a három intézetnek az adataival találkoztunk ebben a periódusban, nem pedig a Fideszt és a Kutyapártot erősebbnek, a DK-t viszont lényegesen gyengébbnek látó intézetek számaival. Márpedig nincs jó okunk arra, hogy pont ennek a háromnak jobban higgyünk, mint a többieknek. Hiszen 2022-ben ők is a viszonylag nagyobb tévedéseket elkövető intézetek közé tartoztak, és azóta nem számoltak be olyan módszertani korrekcióról, ami hihető ellenszert alkalmazott volna. Az, hogy aránytalan mértékben befolyásolták az ellenzéki közvélemény benyomásait a DK választói támogatottságáról 2022-23-ban talán segítette a pártot a tagtoborzó munkában, de nem fogja növelni a DK-hívek elégedettségét a június 9-i választási eredményekkel, amelyek fényében a hogyan tovább kérdéseit fogják megvitatni a pártban.
Alább minden adatot közlő intézet adatai közül a legfrissebbet teszem egymás mellé. Mint fentebb már részletesen kifejtettem, nem az adott intézet közleményében szereplő számok, hanem a különböző adatsorokat közös nevezőre hozó és átlagoló saját számításaim szerepelnek az ábrákban. Az itt mutatott “realisztikus hibahatárok” pedig nem a sajtóközlemények megszokott „plusz-mínusz három százalék” mantráját követik, hanem minden pártra és vizsgálatra külön és a lehető legpontosabban számoltam ki őket az összes rendelkezésre álló információ alapján. Az így kapott 95%-os konfidencia intervallum kiterjedését (ez a közmondásos mintavételi “hibahatár”) az egyes pártok kis színes kajakjainak közepén húzodó fekete tól-ig nyilak mutatják. Az ennél vékonyabb és hosszabb fekete egyenes a 99%-os hibahatár, míg a sajka egészének alakja az adatok alapján elképzelhető összes értékek megoszlását érzékelteti.
A közvélemény-kutatási posztokban kevésbé rendszeresen megjelenő pártok közül azokkal kapcsolatban teszek ki ilyen ábrát, amelyik az egyes intézetek legfrissebb posztjainak legalább egyharmada külön becslésre érdemesített. A többiek számait az “egyéb pártok” kategóriával lettek összevonva, ami tartalmazhat időnként az alább szereplő (A Nép Pártján, Mindenki Magyarországa Néppárt) pártokra vonatkozó válaszokat is. Ahol az ilyen színes kajakokat mutató ábrákban kifejezetten megjelenik egy nulla, ott a forrás maga explicite is nulla százalékos támogatottságról számolt be, ha viszont egy intézet neve mellől hiányzik a számszerű becslés, akkor a kutatási beszámoló az “egyéb pártok” közé számította az adott entitást. A 2024-es 2026-os választásokra tervezett közös listás indulásuk miatt a DK-t, MSZP-t és Párbeszédet egyetlen listaként kezelem itt is.
Vox Populi 