Magyar választási közvélemény-kutatások a 2024. júniusi Európai Parlamenti és önkormányzati választások előtt

Mit talált itt?

• Pillanatnyilag várható országos szavazatmegoszlások
• Mandátumbecslés az Európai Parlament választásra
• A 21 magyarországi mandátum várható sorsa
• Mi várható a főpolgármester-választáson?
• Mi várható a fővárosi közgyűlésben?
• Változások a Fidesz támogatottságában 2018 januárja óta
• Trendek az ellenzéki pártok támogatottságában
• A közvélemény-kutatások megbízhatósága a 2022-es választás fényében
• A különböző kutatók mérései közti eltérések

Utolsó frissítés: 2024. április 29. A “Magyar Péter pártjával is” számoló április elejei közvélemény-kutatásokat az elmúlt napokban itt meg itt meg itt hasonlítottam össze, alább csak röviden lesz róluk szó.

A 2024. júniusi önkormányzati és Európai Parlament választásokhoz közeledve újra elgondolkodhatunk, hogy vajon miként olvassuk a választási közvélemény-kutatásokat. Persze a választások tétje is kérdőjeles, meg a 2022 áprilisban világ-, de legalábbis Európa-rekord méretű hibákat vétő közvélemény-kutatókról se tudhatjuk, tettek-e bármit is annak érdekében, hogy most ne hordjon annyira rettenetesen mellé a puskájuk. De ha valamiből mégis csak tájékozódni akarunk, akkor legalább hozzuk ki a kulimászból azt, amit lehet. Ezért a júniusi választásokig rendszeresen frissítem majd ezt a cikket és adatait, hogy Ön mindig egy helyen megtalálhasson mindent, amit tudni érdemes a választási közvélemény-kutatásokról. Ugyanennek a posztnak a 2019-ben megnyitott és 2022. áprilisában lezárt változatát itt nézheti meg referenciaként. A számítások alapjául szolgáló adatokat, ahogy a sajtóban megjelentek, 2019 óta mindig itt találja meg, az összes források pontos megnevezésével együtt.

Országos választáson jelenleg várható szavazatmegoszlások: módszertan

Alább egyetlen ábrába sűrítettem azt, hogy mit lehet most leszűrni a szavazói szándékainkat firtató és a sajtóban megjelent adatsorok összességéből az országos eredmények tekintetében (az önkormányzati választásokról majd alább). Az intézetek különböző bázisokra – összes megkérdezett, „összes pártválasztó”, „biztos szavazók pártválasztók”, „aktív szavazók” – közölnek adatsorokat. Ez helyesen érzékelteti, hogy itt becslésekről van szó, amelyek küszködnek a választási részvételi arány megbecslésével. A sokféle számsor azonban felesleges zűrzavart teremt, hiszen mindenkit csak az érdekel, hogy milyen szavazatarányok várhatók pillanatnyilag. Ezért én itt kihagyom a százalékos megoszlások számításából a nem tudommal vagy egyáltalán nem válaszolókat. Ezek aránya úgyis csak egy nagyon durva jelzést ad az esetleg még megnyerhető szavazók számáról, amit célszerű különválasztani a lényegtől. Ha pedig több adatsort is kitett egymás mellé egy intézet, akkor az ezekből képzett „várható szavazatarányok” átlagát tekintem az adott intézet adott pillanatra vonatkozó becslésének.

Az ábrán egy-egy színes pötty egy-egy becslés egy közvélemény-kutató intézettől (ezeket a „közös nevezőre hozott” számokat kerekítve itt találja meg egy táblázatban). Az egyes színekhez kapcsolt intézetek nevét és az adatfelvétel időpontját (pontosabban a kutatás középső napját, tehát ha mondjuk 2024. január 31 és február 9 között zajlottak az interjúk, akkor a 2024-02-04-et) a jobboldali jelmagyarázatban láthatja. Mindazon közvélemény-kutatók adatait feltüntettem, akik a 2022-es választás óta a sajtóban országgyűlési és/vagy Európai Parlamenti választási szándékok megoszlására vonatkozó adatokat mutattak be. Az ábrában látható számok az egyszerű átlagai az adott pártra vonatkozó méréseknek. A színes pöttyök mögötti szürke sáv ennek az átlagértéknek az általam számított “statisztikai hibahatára” (ld. lábjegyzet). Ez azt mutatja meg, hogy figyelembe véve az egyes kutatások külön-külön számított hibahatárait is meg azt is, hogy a különböző kutatások mennyire hasonló vagy ellentétes eredményre jutottak, mi a tól-ig bizonytalanság határa a hazai közvélemény-kutatók egyszerű átlaga tekintetében. Az átlag hibahatára nem keverendő össze egy-egy kutatás hibahatárával (azokat a posztom vége felé láthatja külön ábrákban).

Lábjegyzet: A 12 kutatóintézet átlagának hibahatárát Monte Carlo módszerrel számoltam ki külön-külön mindegyik pártra. Az egyes mérések becsült hibája alapján mindegyikre generálok egy-egy megoszlását a lehetséges értékeknek, mindegyikre 10 ezret. Tehát ha a Mi Hazánk 9% volt az első intézetnél, pluszmínusz 1,8% hibahatárral, akkor generáltam 10 ezer véletlen számot úgy, hogy 9 (százalék) legyen a 10,000 szám átlaga, a szórása pedig 1,8 osztva 1,96-tal (az 1,96-os osztó a választott hibahatárhoz tartozó átváltó-kulcs a 95%-os hibahatár és a szórás között). Ezt ugyanígy megcsinálom mind a 11 intézetre, és utána kiszámítom a 110,000 szám átlagát és hibahatárát. Ezzel figyelembe veszem az egyes becslések hibáját (nagyobb minta esetén ez kisebb) és a mérések közti különbségek nagyságát is (ami növeli a bizonytalanságunkat az átlagérték tekintetében). Az ábrán látható hibahatárok három okból szűkebbek a pluszmínusz 21%-nál, amire a 2022-es választások előtt becsültem a két vezető pártszövetség közötti különbségre vonatkozó becslések átlagának hibahatárát. Egyrészt itt az egyes pártokra vonatkozó becslések átlagáról van szó, nem pedig két (egymás eredményét szinte tükörképként hozó, lévén a szavazatok 90%-át hozó) versenyző különbségéről. Ez pedig rögtön megfelezi a hibahatár nagyságát. Másrészt itt több intézet adatait veszem figyelembe, és most nem annyira szoródnak a becsléseik, mint akkor. Semmi garancia nincs arra, hogy ez ne változna majd, hiszen most - pont azért, hogy minden a 2022-es választás előtt is publikáló, tehát valamennyire már ismert pedigréjű - több intézet adatait veszem figyelembe, ennek pedig az az ára, hogy nem a legutóbbi pár hét adataira főkuszálok, hanem minden intézettől a legfrissebb (néha már elég régi) adatot veszem. Ezek pedig rögvest elkezdenek majd sokkal jobban szóródni, ha valami nagyobb változás állna be a pártnépszerűségek tényleges világában. Harmadrészt meg egy picit azért is szűkebbek a mostani hibahatárok, mert itt nem veszem figyelembe azt a lehetőséget, hogy a közvélemény-kutatások átlaga is milyen nagyot tévedhet (pedig ebből kaptunk egy jó nagy leckét a legutóbbi választáson). Azért teszem ezt, hogy teljesen pontosan mondhassam azt: nem választási eredményt becslek, hanem a nyilvános közvélemény-kutatások átlagát. Hogy az meg mennyire különbözhet a választási eredménytől, arra is kitérek majd itt-ott.  

Szépséghibát okoz, de az egy TISZA kivételével statisztikailag értelmes megoldás, hogy amikor egy párt, mint például a Mindenki Magyarországa Néppárt vagy a 2RK, nem jelent meg egy-egy kutatásban, mint választható opció, akkor az átlag- és hibahatár-számításban úgy tekintettem, hogy abban a kutatásban nullára becsülték a támogatottságát. Ezeknek a pártoknak az esetén érdemes figyelni az ennek a posztnak a legvégén megjelenő részletesebb ábrákat is az egyes pártokra vonatkozó becslésekről – itt példaként a TISZA pártét láthatják, amelyik esetében természetesen értelmetlen a feltevés, hogy nulla közeli támogatottságát jelzik azok a kutatások, amelyek a színrelépése előtt készültek. (A TISZA tekintetében igen fontos egyelőre figyelembe venni még azt, hogy mennyire különböző módszerekkel mérték fel az eddigi kutatások a támogatottságát. Erről itt olvashatja beszámolómat, külön átlagolással csak ezeknek a legfrissebb (2024 áprilisi) kutatásoknak a figyelembevételével.)

Arra semmilyen garancia nincs, hogy a különböző intézetek méréseinek átlaga pontosan jelzi előre azt a választási eredményt, ami ma születne. A 2018-19-ben tartott három országos szavazáson a közvélemény-kutatások átlaga elég jól eltalálta a Fidesz meg az ellenzéki pártok együttes szavazatarányát, 2022-ben viszont nem. De azért jó eséllyel okosabb a becslések átlaga, mint egyéni megérzéseink vagy kedvenc politikai elemzőnk bölcsessége. Mert a Medián ugyan 30+ éve sose lőtt mellé annyira, mint egyik-másik kisebb múltú versenytársa, de minden intézet tévedett már kisebbet és nagyobbat, és szinte mindenki volt már legalább egyszer futamgyőztes. Annyira gyakran viszont egyik sem posztol adatokat, hogy ne abból kapnánk a legpontosabb képet, ha az összes kutatást figyelembe vesszük.

Az országos választáson jelenleg várható szavazatmegoszlások számszerűen

A Fideszre vonatkozó becslések átlaga kerekítve 44% százalék. Mivel néhány mérés hónapokkal korábbra vonatkozik, és a kormánypárt trendje azóta inkább lefelé mutatott, ez a szám most négy-öt százalékot is torzíthat felfelé (erre rövidesen visszatérek még az Európai Parlament magyar mandátumainak becslésénél). De 40% is elegendő lenne egy páratlanul nagy országgyűlési választási győzelemhez akkor, amikor a második legnagyobbra mért lista, a DK-MSZP-P hármasé is csak 17%, és összesen 13% szavazatra számíthatnak az öt százalékot önállóan el nem érő pártok. A 2024 áprilisi kutatásokban debütáló TISZA párt valószínűleg megelőzte már a baloldali közös listát, és talán 20% felé is került a támogatottsága, de ez sem változtat egyelőre azon, hogy egy országgyűlési választáson, a többségi jellegű választási rendszer és az ábránkon megjelenő pártrendszer mellett, a Fidesz alighanem nagyon kényelmes többséget szerezne még 40 százalék körüli szavazataránnyal is.

A baloldali közös lista és a TISZA indulásának bejelentése nyomán most már csak 13% az öt százalékot el nem érő pártok együttes támogatottsága. Ez azonban alighanem lefelé torzít, mivel a legtöbb kutatásban meg se próbálják feltérképezni az „egyéb pártok” külön-külön támogatottságát. Sőt, a jelek szerint fel se sorolják ezeket a megkérdezetteknek. Ebből a csoportból a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN), a Nép Pártján (NP), és a Második Reformkor (2RK), tehát Márki-Zay Péter, Jakab Péter és Vona Gábor friss pártjai, illetve a Mesterházy-féle Szocialisták és Demokraták támogatottságát tüntette fel néhány kutatási beszámoló. De van persze több ilyen párt még, és ha ott lesznek a szavazólapon, akkor behúznak majd pár szavazatot azok is. Az összefoglaló táblázatban a kis pártokról szereplő átlagok azért is torzítanak lefelé, mert azt feltételezik, hogy az adott párt nulla százalékon áll azokban a kutatásokban, amelyek nem adtak meg külön becslést arról a pártról, hanem az “egyéb pártok” közé sorolták.

A pártok között a negyedik-hatodik, és még talán parlamentbe jutást ígérő helyen a Mi Hazánk, a Kutyapárt és a Momentum osztozik. Ezen pártok erősorrendje felettébb bizonytalan, kutatásról kutatásra változik. Becslésátlaguk hibahatára pedig jócskán benéz az öt százalék alá is, tehát érhetik még őket kellemetlen meglepetések egy közelgő országos szavazáson.

Fontos észrevenni a fenti összefoglaló ábrában azt is, hogy a különböző intézetek átlagának hibahatára mennyivel tágasabb, mint az egy-egy kutatáson belüli hibahatár. Ez azért van így, mert a különböző mérések eredménye annyira eltér egymástól, hogy az ellensúlyozza a többszöri mérés által adott nagyobb biztonság hatását. Félreértés ne essék, a tisztánlátásunkat mindig növeli a több mérés. Csak hát pont azzal éri ezt el, hogy feltár egy olyan bizonytalanságot, amit nem is láthatnánk, ha a sok eltérő mérés közül csak az egyiket néznénk, mint kristálygömböt.

Mandátumbecslések az összeurópai választásra (utolsó frissítés: március 29)

A pártok és közvélemény-kutatók következő országos versenye a 2024. június 9-i Európai Parlament választás lesz. Ekkor 27 országban ugyanazon a hétvégén, bizonyos mértékig egységes – ezek részeként arányos képviseletet előíró – szabályok alapján választják meg öt évre az EP 720 leendő tagját, köztük 21-et Magyarországról. Az összeurópai eredmények hónapokkal előre meglehetősen pontosan láthatók. Hiába történik ugyanis valami hirtelen változás (vagy nagy közvélemény-kutatási hiba) az egyik országban, az alig hat az összeredményre, mert csak egy országot érint a 27-ből, és jó eséllyel ellensúlyozza is valami más, ami a többi tagországban történik ugyanakkor. Az európai pártcsoportok aktuálisan várható mandátumarányai ezért csigalassan változnak, akkor is leginkább a pártcsoportok összetételének változása miatt (pl. a brit pártok kiesésével, vagy a Fidesz vándorlása miatt).

Hosszabb távon azonban vannak világos trendek, és ezek – 2004 vagy 2014 óta, attól függően, hogy az ECR vagy az ID pártcsoportot nézzük – az euroszkeptikus és széljobbos pártok (egy kuszább megközelítésben az „elitellenes populisták”) térnyerését mutatják. A mandátummegoszlásban és pártnevekben 1979 óta bekövetkezett bonyolult változásoknak ezt a fő üzenetét a Der Föderalist az alábbi, sok feltevést és leegyszerűsítést tartalmazó, de éppen ezért jól áttekinthető képbe sűrítette. Jól látható, hogy mindez az eddigi európai kormány (az Európai Bizottság) fő parlamenti bázisát jelentő néppárti (EPP) és szocialista (S&D) pártcsoportok, na meg az időközben megszűnt EU-ellenes EFDD meggyengülése mellett történt. De nyoma nincs a számokban, hogy a pártrendszer döntő átalakulás felé haladna. Szerencse fel, szerencse le, ilyen az európai pártcsaládok élete. Az egyetlen viszonylag világos több évtizedes trend a szocialisták (S&D) visszaesése és a zöldek (G/EFA) felemelkedése. Közben az EPP, a radikális bal (ld. a jelenlegi nevűknek megfelelő “Left” vörös vonalát) és a liberálisok (ld. a jelenlegi nevüket követő RE sárga vonalát) képviselete fel-le mozog, ahogy változik az EU országonkénti összetétele és a korszellem.

Az utóbbi évek trendje azonban kétségtelenül a széljobb erősödése (a fenti ábra jobbszélen szaggatott vonal jelzi a 2019-24 között várt, egyelőre csak a közvélemény-kutatások alapján becsült elmozdulást). A két, jellemzően (bár korántsem kizárólag) euroszkeptikus és/vagy szélsőjobb pártokat tömörítő európai pártcsoport, a Kaczynski-által dominált ECR és a Le Pen-dominálta ID együtt talán még a legnagyobb EP frakciót is megalakíthatná a 2024 júniusi választás után. Csak nem tudnak/akarnak egymással megegyezésre jutni egy közös politikai platform tekintetében, a néppárti-szocialista-liberális pártok parlamenti többségét pedig még akkor se veszélyeztetnék, ha minden összejönne nekik.

Ezt mutatják a friss előrejelzések is, amelyek a 27 tagállamban végzett helyi közvélemény-kutatásokat több-kevesebb helyismerettel, hibával, és kihagyással készült összegzéseit várható mandátumarányokká számítják át. A becslések összehasonlíthatóságát megnehezíti, hogy más-más feltevésekkel élnek arról, hogy a ma még egyetlen európai pártcsoporthoz sem tartozó pártok (mint mondjuk a Fidesz, a Mi Hazánk vagy a Kutyapárt) melyikhez fognak csatlakozni a választások után (a részletek megtudhatók az alábbi képemen látható oldal szépen felsorolt forrásaiban). Becsületükre legyen mondva, hogy valóban ez a júniusi eredmények legbizonytalanabb pontja, nem pedig a konkrét nemzeti pártok várható szavazataránya. Nem véletlenül érzékelteti ezt a különféle előrejelzések egymás mellé tétele (NB: tavaly a Wikipedia is növelte a zavart, mert az alábbi képen látható KAS becslés számsorában az utolsó két szám valójában 41 és 30 volt).

A versenyző kalkulátorok legfrissebb becsléseit átlagolva én most ezt a képet kapom, ha végre százalékokra fordítjuk le a Wikipedia legfrissebb számait:

Tizedesjegy pontossággal az EP 720 mandátumából a fenti táblázat utolsó sora szerint a radikális bal 5,6, a szocialisták 19,1, a zöldek 7,2, a liberálisok 12,1, a néppártiak 24,6, az ECR 11,4, a Le Pen-féle ID 12,2, a függetlenek (NI) pedig 6,7 százalékra számíthatnak. Tehát az EPP, ECR, és az ID, az NI csoportba és az egyebek közé sorolt széljobbos pártokkal együtt, talán elérhet egy szűk mandátumtöbbséget. De az EU-val kapcsolatos nézetek alapvető eltérései miatt egy ilyen koalíció politikailag elképzelhetetlen, ezért biztosnak tekinthető, hogy marad az EPP-S&D-RE parlamenti többség vezető szerepe az európai törvényhozásban.

A 21 magyarországi mandátum várható sorsa (utolssó frissítés: április 29)

A magyar képviselők megválasztása a közös európai szabályok által megengedett legnagyobb mértékben kedvez a nagyobb pártoknak. Ám még így is csak egy öt százalékos mandátumszerzési küszöböt és a d’Hondt algoritmus érvényesítését engedi meg. Ez lényegesen kedvezőbb terep a kisebb pártok számára, mint országgyűlési választásaink. Utóbbiakon ugyanis zömében a többségi elv szerint zajlik a mandátumelosztás, és két párt közös listájára már egy tíz, három és több pártéra pedig 15 százalékos mandátumszerzési küszöb vonatkozik. Utóbbi Európában páratlan. (Hogy már a fülkeforradalom előtti választási szabályaink is mennyire kilógtak a kortárs nemzetközi normákból, azt jól mutatja, hogy az Európa Tanács egy maximum három százalékos küszöb elfogadását javasolta a tagállamoknak, a német alkotmánybíróság pedig jogellenesnek találta egy ilyen százalékos küszöb alkalmazását az európai választásokon.) Az EP-választás ehhez képest nagyvonalú a kis pártokkal, hiszen 20 ezer aláírás elég egy lista indulásához és a listát alkotó pártok számától függetlenül 5.01% szavazat egész biztosan elég a mandátumok 4,7%-ának (tehát egy mandátum) megszerzéséhez.

A szavazat-arányos mandátumszerzésnek hála soha nem is szerzett még senki kétharmadot egy európai választáson. A Fidesz se, pedig 2004-től 2019-ig mindig jóval magasabb szavazatarányt ért el az európai, mint az eggyel megelőző országgyűlési választáson, méghozzá százezernyi romániai levélszavazat nélkül (lásd táblázatomat). Hiába volt az európai választásokon rendre 6, 14, 7 és legutoljára 4%-kal magasabb a szavazataránya, mint a megelőző országgyűlési választáson, az európai választásokon elért mandátumaránya a folyamatos parlamenti kétharmadok időszakában is “csak” hatvan százalék körül mozgott.

Idén a hozzá hasonló ideológiai profilú európai pártok között egészen különleges kivételként a Fidesz jelentős szavazatveszteségre számíthat a legutóbbi, 2019-es európai választáshoz, és a 2022-es legutóbbi nemzeti választáshoz képest is. Hogy milyen nagyot, annak felmérésében átmeneti, de komoly problémát okoz, hogy a TISZA párt a 12 magyar közvélemény-kutató intézet közül csak négynek a becsléseiben bukkan fel – ott viszont rögtön nagyon jelentős támogatottsággal. A TISZA esetében nem értelmes a feltevés, hogy a többiek nyilván nullához közelinek mutatják a támogatottságát. Sokkal értelmesebb a TISZA Párt népszerűségét csak azokból az adatsorokból kiátlagolni, amelyik feltüntette őket: így viszont egy olyan számot kapunk, amit összeadva a 12 intézet adatai átlagával a többi pártról 100 százaléknál valamivel magasabb összeget kapunk.

Ezért a jelenleg várható európai listás szavazatarányok megbecsléséhez először minden pártról kiszámolom, hogy mekkora az átlaga a 12 fenti kutatás közül azok átlagában, amelyikben szerepel, majd ezeket a pártonkénti százalékokat elosztom az összegükkel. Így jön ki az a számsor, amit alább az európai mandátumok megbecsléséhez használok: Fidesz 39, DK-MSZP-P 14,8, TISZA 14,5, Kutyapárt 7,1, Mi Hazánk 6,6 és Momentum 5,3%. Az összes többi párt jelentősen elmarad az öt százaléktól. Ezek a számok természetesen a fentebb elmagyarázott tágas hibahatárokkal értendők.

Egyszerű matek annak kiszámítása, hogy adott szavazatarányok mellett kinek hány mandátum jut a d’Hondt tábla szerint: Fidesz 10, baloldal és TISZA 4-4, a három kisebb párt 1-1. A szavazatarányok kis változása is hozhat persze változást a mandátumszámokban, és a TISZA Párt miatt most különösen kiszámíthatatlan, hogy mit hoznak a hátralevő hetek.

Mi várható a főpolgármester-választáson?

2024. június 9-én nem csak az Európai Parlament magyar tagjait, hanem polgármestereket és önkormányzati képviselőtestületeket is választunk. Az egy-egy településre fókuszáló közvélemény-kutatások megbízhatóságáról rossz véleményem van, mivel a telefonos és online kutatásokat nem lehet elég precízen és költséghatékonyan fókuszálni egy-egy településre, a személyes kérdezéshez meg aligha van megfelelő munkaerő egy-egy településen. Ráadásul egy-egy kisebb településen kevés közvélemény-kutatás készül, és ezért sose derül ki, hogy az mennyire mást mutatott, mint egy más cég kutatása mutatott volna. Ezért itt csak a Budapest egészére koncentráló választásokról lesz szó, mert azokból még csak-csak van egy pár.

A főpolgármester-választásról már tudjuk, hogy kik lesznek a főbb jelöltek a kampánystartnál. A fideszes Szentkirályi Alexandra még bízhat abban, hogy az eddig Vitézy Dávid mellé állt kormánypárti szavazók végül mégis a párthűséget választják majd inkább. Visszalépése valószínűtlen, de láttunk már hirtelen és megalázó fordulatot vezető női politikus fideszes karrierjében, és egyelőre leginkább ezzel befolyásolhatná a végeredményt, hiszen eddig minden kutatás szerint csak a harmadik hely jut neki a közvélemény-kutatások szerint még mindig favorit Karácsony Gergely és a most másodiknak várt Vitézy Dávid mögött.

Mi várható a fővárosi közgyűlésben?

Hiába akar valamit egy budapesti főpolgármester, a fővárosi közgyűlés többségének támogatása nélkül még saját helyetteseit sem nevezheti ki. Egy egyedül a parlament Fidesz-KDNP képviselői által 2023. december 12-én bevezetett reform nyomán 2024-től Budapest lakói újra közvetlenül, egy arányos választási rendszerben választják majd meg ennek a fontos fővárosi testületnek 32 tagját (a főpolgármester lesz a 33. tag, de az ő szavazata is csak annyit ér ott, mint a többieké). Hogy a többi magyar városokban (és a budapesti kerületekben) miért lenne jó egy arányos választási rendszer bevezetése, miként lehetne ezt legkönnyebben megtenni és miért maradt most ez el, arról itt olvashat röviden.

Mivel több közvélemény-kutató is közöl kifejezetten Budapest egész felnőtt népességére vonatkozó pártpreferencia-vizsgálatokat, viszonylag megalapozott becslések tehetők arra nézve, hogy milyen szavazatmegoszlások várhatók a közgyűlés választásán. Alább ezek aktuális gyűjteménye alapján mutatom be, hogy mi várható. A pontos eredmény az 1994 és 2010 közötti tapasztalatok szerint persze attól is függ majd, hogy kik lesznek az egyes listákat vezető – feltehetőleg főpolgármester-jelöltként kampányoló – jelöltek, és hogy pontosan milyen listák indulnak.

Az eddigi bejelentések szerint a Fidesz-KDNP, a Kutyapárt és a Mi Hazánk önálló, a DK pedig az MSZP-vel, és a Párbeszéddel közös listán indul majd. Az LMP és a Momentum külön listán indul és előbbi talán, utóbbi biztosan szerez mandátumot. Más egyéb pártok (Jobbik, Mindenki Magyarországa Néppárt, A Nép Pártján, 2RK, Megoldás Mozgalom) valószínűleg hiába indítanak majd külön listát, egyelőre nincs jele annak, hogy elérhetnék a mandátumszerzéshez az új törvény szerint szükséges 5%-os szavazatarányt.

Az egyes listák várható szavazatarányát alább egyszerűen úgy becsülöm meg, hogy megnézem, a budapesti választási közvélemény-kutatásokban a pártválasztók hány százaléka mondta azt, hogy erre vagy arra a pártra szavazna (egy most vasárnapi választáson). Ha az “ellenzéki” pártok egyetlen közös listán indulnak a fővárosi választáson, akkor az most – mivel másfél éve csak toxikus megjegyzéseket tesznek egymásra – valószínűleg nem gyűjtené be az egyes pártok összes szavazóját, amit kimutatnak a közvélemény-kutatások. Ha viszont együtt indulnak, akkor a nagyobb pártoknak kicsit kedvező d’Hondt algoritmus esetleg eggyel több mandátumot adhat nekik, mintha két vagy három külön listán szereznének nagyjából ugyanannyi szavazatot. Ráadásul az egységes indulás ténye meg a közös listát minden bizonnyal vezető Karácsony személyes népszerűsége is hozhat nekik néhány bónusz szavazatot. Mindent megfontolva tehát az ellenzéki listák együttesen várható szavazat- és mandátumarányát azzal becsülöm meg most, hogy a kutatásokban az öt párt együttvéve hány százalék támogatottságot kap, mert ennél jobb zsinórmérték most nincs.

Az alábbi ábra mutatja az öt legfrissebb budapesti adatsort (FRISS: a Republikon kijött egy újabbal, amit még nem illesztettem be ide), azok statisztikai hibahatárát, és hogy milyen mandátumelosztást valószinűsitenek a fővárosi közgyűlés választásán. A DK, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd szavazatarányát itt csak együtt mutatom. Együttes szavazat- és mandátumarányuk természetesen felfelé és lefelé is eltérhet az itt látottól annak függvényében, hogy hány listán indulnak és ki vezeti a listá(ika)t. De annál precízebb becslés most nemigen adható erre, mint hogy hány budapesti mondja most magát egyik vagy másik szavazójának a kutatásokban, és hogy ezek összesége alapján mennyi mandátumot szerezne az öt párt esetleges közös listája a közgyűlésben.

Az ábrában minden egészen pici színes pötty egy-egy szimuláció egy-egy lista tekintetében. Mivel egy-egy listáról százezer pötty jelenik meg minden forgatókönyvben, a pici pöttyök összemosódnak. Ezért elhelyezkedésük jobb érzékeltetése érdekében kissé szétszórtam őket a mandátumszámokat jelző függőleges tengely mentén. Remélem, nem fogja emiatt azt képzelni senki, hogy 13 vagy 14 helyett esetleg “13 egész 182 ezred” mandátumot is lehet nyerni a szimulációkban (amint azt az ábra sejteti).

Az ábrában szereplő öt kutatás közül most igazából csak a felső sorban látható Medián és IDEA adatok mérvadóak. Az alsó sorban szereplő Republikon és Iránytű adatok egy kicsit már szakállasak (de lásd itt), a Závecz RI által posztolt október-novemberi adatok pedig csak egy 1000 fős országos minta budapesti pártválasztóira (ez kb. 150 ember lehet) vonatkoznak, és ezért igen széles a statisztikai hibahatáruk. A narancssárga pöttyok elhelyezkedéséből az ábrámban is leolvasható, hogy a Fidesznek a ZRI kutatás szerint várható szavazataránya kevesebb, mint 20, és több, mint 40% között van. Ez pedig 6 és 15 mandátum között bármit érhet. Sőt, még ennél extrémebb értékek is adódnak a szimulációkban, csak azok olyan ritkák, hogy az őket mutató pöttyök gyakorlatilag láthatatlanok az ábrában.

Ebből pedig már azt is látjuk, hogy nem csak a közvélemény-kutatási adatokból közvetlenül átvett várható szavazatarányoknak van egy statisztikai hibahatára. (Azt egyébként azzal érzékeltetem az ábrában, hogy a vízszintes tengelyen milyen széles sávban helyezkednek el az egyes pártok várható eredményeit jelző színes pontok.) De az is esetleges egy picit, hogy egy-egy konkrét szavazataránnyal milyen valószínűséggel nyer eggyel több vagy kevesebb mandátumot egy adott párt. Az ugyanis a többi pártok szavazatarányától is függ. Ezt a bizonytalanságot érzékelteti a kis színes pöttyök szóródása a függőleges tengely mentén (a hibahatárok megjelenítését elősegítő szimulációkról ld. lábjegyzet).

Lábjegyzet: A kétféle hibahatár együttjárását közvélemény-kutatásonként százezer szimuláció segítségével számoltam ki. A százezer lehetőség mindig csak abban a mértékben variálja a szavazatok várható megoszlását, mint amennyire az adott közvélemény-kutatás statisztikai hibahatára miatt bizonytalanság övezi a pontos értéket a népességben, amiből a megkérdezettek mintáját vettük. Tehát például egy fixen 37%-os helyett 37±3 százalékos Fidesszel kalkulálnak a szimulációk. Aztán kiszámoltam mind az ötszázezer szavazatmegoszlás esetén a 32 fővárosi listás mandátum megoszlását, és az ábrán már csak be kellett mutatni a szimulált szavazatarányok és mandátumarányok együttjárását. A teljes transzparencia jegyében az R nyelven olvasók itt kereshetnek kákát a számítógépes kódban, ami a szimulációkat és az ábrát létrehozta.

Az ábra fő tanulsága, hogy a Medián, az IDEA és az Iránytű kutatásai szerint az “ellenzéki pártok” nagyjából 40% szavazatra és 13-15 mandátumra számíthatnak a fővárosi közgyűlésben, míg a Republikon és a ZRI szerint az ellenzék igen jó eséllyel 50% feletti szavazatarányra és 16-nál több mandátumra. A Kutyapárt esélyeit is nagyon máskép látja az öt adatsor. A ZRI alapján valószínűleg be se jut a közgyűlésbe, míg a Medián, az IDEA és az Iránytű számai alapján ez elképzelhetetlen. Az utóbbi szerint a kutyák szavazataránya akár 20% fölött is lehet (pontosabban lehetett, 2023 tavaszán). Amint láttuk azonban, a ZRI adatsora csak kb. 150 megkérdezett válaszain alapul, a Republikoné és az Iránytűé pedig már elég régi, úgyhogy inkább a Medián és az IDEA adatait érdemes most komolyan venni.

Az ábra melléküzenete az, hogy bizony arányosan és – ellentétben egy egyéni kerületi rendszerrel – a pártok közötti elfogultság nélkül osztja el a listás választás a mandátumokat a szavazatok közt. De azért a d’Hondt algoritmus használata miatt egy kicsit jobban szereti a nagyobb pártokat, mint a kisebbeket. Pl. 40% körüli szavazattal általában 15-16 mandátumot lehet szerezni az itt modellezett versenyben (tehát a 32 hely 47-50 százalékát), míg 5% szavazattal csak egyet vagy kettőt (ami a mandátumok 3-6 százaléka).

A főváros kormányzása tekintetében legizgibb eredmény az alábbi táblázat. Itt az a kérdés, hogy az egyes forgatókönyvek esetén miként alakul annak a valószínűsége, hogy akár az ún. “ellenzéki” pártok, akár a Fidesz és a Mi Hazánk együtt legalább 16 mandátumot szereznek (tehát egy általuk támogatott főpolgármesterrel együtt többségbe kerülnének a 33 tagú fővárosi közgyűlésben). Ha egyik oldal sem szerez legalább 16-ot, akkor a Kutyapárt kerül ügydöntő szerepkörbe a közgyűlésben. A három lehetőség valószínűségét úgy számoltam ki, hogy megnéztem, az adott közvélemény-kutatásra vonatkozó százezer szimuláció közül mennyiben valósult meg egyik vagy másik lehetőség.

Három különböző összetételű fővárosi közgyűlés kialakulásának valószínűsége (%-ban) az öt közvélemény-kutatási adatsorból kiinduló 100-100 ezer számítógépes szimuláció szerint

	Medián	IDEA	Republikon	Iránytű	Závecz
Min. 16 ‘ellenzéki’ képviselő:	2	0	100	0	100
Min. 16 Fidesz- vagy Mi Hazánk képviselő:	6	20	0	0	0
Ügydöntő szerepbe kerülő Kutyapárt:	92	80	0	100	0

_{A táblázatban kerekített számok szerepelnek, összegük minden oszlopban 100%}

Az eredmény az, hogy a Medián, az IDEA, és az Iránytű adatai szerint (már amennyiben az ilyen számokból következhetünk arra, hogy a fővárosi listák miként szerepelnének az adott pillanatban), a Kutyapártnak most a királycsinálói szerepkörre kell készülnie a fővárosban. A Republikon és a Závecz szerint adatai szerint viszont szinte biztos az ellenzéki többség, még akkor is, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen tág hibahatárokkal kell értelmeznünk a ZRI kismintás adatait.

Változások a Fidesz támogatottságában 2018 januárja óta

2018 óta sose látott mélypontot ért el a Fidesz támogatottsága 2023 őszén, ha megnézzük az összes olyan kutató adatait, akik a 2022-es választás óta is posztoltak ilyen számokat, és 2018 januártól egész máig megnézzük az összes publikált adatokat (ld. az ábrát). A Fidesz visszaesése – talán az infláció mérséklődésének ütemétől nem függetlenül – a télen alighanem megállt, de a Novák-Balog botrány februári kibontakozása óta újraindult és az eddig nyilvánosságra került március-áprilisi adatok szerint zuhanórepülésbe csapott át.

Ábrám trükkje az, hogy a különböző intézetek adatait más-más színű pötty jelzi, és ugyanolyan színű csík köti össze. Ötnél több vonal elég kaotikussá válik az ilyen ábrákban, de gondoltam, bevállalom most ezt a szépséghibát, hogy megmutassam, van azért némi rendszer a magyar közvélemény-kutatások kakofóniájában. Sajnos a 21Kutató, az Alapjogokért Központ, a Real-PR 93 és a Társadalomkutató a 2022-es választások előtt csak közös ellenzéki listát feltételező adatokat tett ki, ezért őket csak az azóta kitett adatsoraik egy-két-három pöttye reprezentálja az ábrában, amire nem tudtam trendvonalat rajzolni. Kihagytam még pár olyan 2020-22-ben posztolgató céget (Civitas, e-benchmark, Psyma), amelyek 2022 áprilisa óta még nem jöttek ki új adatokkal.

Ahhoz sajnos túl kevés adat jelenik meg és túl ritkán, hogy pontos képet kaphassunk a Novák-botrány vagy Magyar Péter szerepléseinek hatásáról a pártpreferenciákra. Annyi azért látszik, hogy 2024 február eleje óta sokkal gyorsabban csökken a Fidesz támogatottsága, mint a megelőző két évben (lásd erre pl. itt meg itt meg itt meg itt). De legalább ennyire fontos az, hogy ez csak egy 2022 nyara óta tartó lassú folyamat felgyorsulása.

A Medián és a Századvég adatai egyértelműen Fidesz mélypontot mutattak már 2023-ban is, pedig itt csak azokat az adatokat vizsgálom, amelyeknél NEM egy közös ellenzéki listát feltételezett a kérdés (azzal ugyanis 2021-22-ben jellemzően picit nagyobb lett a közös listások, meg a Fidesz szavazataránya is, mint a most életszerűbb „melyiket választaná, minden párt saját külön listával indul” típusú kérdéssel).

Másoknál (Iránytű, Nézőpont, Republikon, Závecz) is jobbára csak egy-két hónapban, jellemzően valamikor az ellenzék előválasztási lendülete táján (a Nézőpontnál viszont 2020 februárjában), volt még annyira alacsony vagy picit kisebb a Fidesz népszerűsége, mint 2023 őszén. Igaz, a gyakrabban méricskélő intézetek, mint az IDEA, a Republikon és a Závecz inkább 2023 augusztus-szeptember táján mérték eddig a Fidesz mélypontját, és 2023 végén már stagnálni vagy kissé felkapaszkodni látták a pártot.

Három intézetnél látunk komolyabb eltérést a „2018 óta sose volt ilyen alacsony a Fidesz választói támogatottsága” tételtől. De közelebbről megnézve módszertani változás áll(hat) e kivételek mögött, és így nem befolyásolják a tétel érvényességét. A Publicusnál a Fidesz kicsit lassabban (és alacsonyabb szintről) ugrott fel a 2022-es választások után, és nem esett olyan sokat 2022 nyara óta, mint más intézeteknél. Optimista olvasatban ez azt sejteti, hogy ők talán módosítottak valamit a méréseiken 2022 második felében, hogy ne becsüljék már annyira alá a Fideszt meg a Mi Hazánkot, és annyira túl az ellenzéket, mint a 2022-es választás előtt. Akkor ugyanis holtversenyben aranyérmesnek látták az ellenzéki közös listát. Lehet, hogy csak ez a torzítás és annak 2022 nyári-őszi (optimista olvasatom által feltételezett) javítása volt az oka annak, hogy 2020-22-ben többnyire gyengébben állt a Fidesz a Publicusnál, mint jelenleg. Az pedig egészen biztos, hogy az alkalmazott súlyozást érintő korrekciók miatt mért az IDEA és az Iránytű 2018 elején a jelenleginél is gyengébb Fideszt. E két intézet ugyanis erősen alámérte a Fideszt az akkori választások előtt (amit ábrám is megmutat – 2018 április 8-án 47,5% volt a FIdesz belföldi szavazataránya, ezt mérte a Nézőpont 56%-nak, az Iránytű és az IDEA meg úgy 42-re), és emiatt jelentősen változtattak a súlyozási eljáráson utána. Az IDEA erről be is számolt nyilvánosan, az Iránytű vezetője pedig nekem.

Hogy 2022 áprilisa után is volt-e ilyen korrekció a Publicusnál vagy bármelyik intézetnél, és mi volt az, azt senki nem kötötte még az orrunkra, így csak találgathatjuk, hogy most is ugyanakkorát tévednének-e, mint 2022-ben, ha egy valódi választás eredményével szembesíthetnénk az adatsorokat. De ha a közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor a 2018-22-es mércével mélyponton van most már egy ideje a Fidesz, és ez a helyzet fokozódik 2024 január vége óta igen gyors tempóban.

Trendek az ellenzéki pártok támogatottságában

Mivel a Fidesz mélypontját a pártot választani tudók adataiban látjuk, ezért ez egyben azt is jelenti, hogy az ellentábornak azóta nem volt ennyi támogatója. Viszont 2022-23-ra az még egy picit fragmentáltabb és megosztottabb lett, mint 2018 áprilisában volt. Márpedig az akkori választásokon elért 47,4%-os belföldi Fidesz szavazatarány kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget ért egy a jelenleginél kevésbé megosztott és elaprózodott ellentáborral szemben (Mi Hazánk akkor még nem volt, a Kutyapárt két százalékot se vonzott, és bár a későbbi közös listás pártok akkor alig-alig koordináltak a választókerületekben, a hat külön induló listájuk 50,7%-nyi szavazatot szerzett). Kézenfekvő, hogy az ellenzék előtt most is ugyanaz a feladat áll, mint akkor, csak most már a Kutyapártot és a Mi Hazánk szavazóit is integrálnia kellene egy átfogó szövetségbe. A TISZA párt sikerét részben pont az a reményvesztettség táplálhatja, amit a kormánykritikus szavazók az ellenzék szétesettsége és hatékony politizálásra való képtelensége miatt érezhettek. Eddig azonban nem hozta létre a szavazatoknak olyan nagy koncentrációját, amelyik veszélyessé válhatna egy még (közel) negyven százalékos támogatottságú kormánypárt mandátumtöbbségére egy országgyűlési választáson.

A Demokratikus Koalíció támogatottsága 2022 nyarán nőtt, és azóta stagnál, nagyjából a 2019-2020-ban látott szinten, kivéve a Závecz RI és a Publicus adataival, amelyekben azóta is nőtt talán egy picit. Most már persze a DK-MSZP-P közös lista támogatottságát érdemes figyelni, és mint látjuk, egyelőre az se zuhant be a TISZA Párt felívelése nyomán.

Némi fantáziával a Momentum (MM) idősoraiban is észre lehetett venni emelkedést a 2022-es választások után, de az ő esetükben pár intézet jelentős vérveszteséget talált már az elmúlt hetekben.

Az LMP esetén is látható talán egy nagyon kicsi előrelépés 2022 után, de ez nagyjából teljes egészében annak köszönhető, hogy a Republikon Intézet vagy másfél éven át mindenki másnál jóval erősebb LMP-t talált az adatokban hónapról hónapra. Ők viszont rengeteg okot adtak rá, hogy ne vegyük túl komolyan az adataikat.

A többi egykori közös listás ellenzéki pártok közül a Jobbiké 2021 ősze óta sokat, 2022 nyara óta sokkal lassabban, de alighanem tovább csökkent, nyilván nem függetlenül az új utódpártok megjelenésétől.

Összességében a 2022-ben közös listán induló pártok most már nem állnak annyira rosszul, mint közvetlenül a 2022-es választás után, de a kutatások átlagában még jóval elmaradnak a 2018 első hónapjaiban, illetve a 2021-ben látott támogatottságuktól. Most tartanak kb. ott, mint a 2018-as választás utáni átmeneti mélyponton, pedig már itt a parlamenti ciklus közepe. Ha ez a szavazatarány összeadódna a TISZ Párt mostani 15-20 százalékával, akkor az komoly kihívást jelentene a Fidesz számára bármilyen választáson. De arról egyelőre semmit nem tudunk, hogy miként tarthatná fent a TISZA Párt legalább a jelenlegi támogatottságát, ha ilyen választási együttműködésre vállalkozna. Innen is látható, hogy éppen elég nagy dolog a Fidesz szemszögéből, hogy ekkora népi elégedetlenség mellett az inflációval, a közegészségügy és a közoktatás állapotával még mindig majdnem olyan magas a támogatottsága, mint 2014 tavaszán, amikor a belföldi szavazatok 43,5%-ával szereztek kétharmados mandátumtöbbséget a parlamentben egy 26, egy 21, meg egy 5,5 százalékos ellenzéki lista előtt.

A Fidesz és az egykori közös listások egyidejű mélyrepülése értelemszerűen kedvezett a mindkettőtől távolságot tartó Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (ld. fent) és Mi Hazánknak (ld. alább), de az utóbbi több közvélemény-kutató adatai szerint is visszaeső ágra került az utóbbi hónapokban.

A közvélemény-kutatások megbízhatósága a 2022-es választás fényében

Ha unja már az olvasást, akkor a Partizán Vétó 13. adásában élőszóban is meghallgathatja a véleményem. Röviden: a magyar üzleti és politikai környezetben jellemzően alacsonyabb megbízhatóságú választási közvélemény-kutatások készülnek, mint mondjuk Szlovákiában vagy akár Bulgáriában, Csehországról vagy Lengyelországról már nem is beszélve. Ám a 2022-es nagy hiba nem garantálja azt, hogy a legközelebb is pont akkorát és ugyanabba az irányba tévedjenek a kutatók. Hiszen a 2018-as és 2019-es választásokon, országos összesítésben, egész jól eltalálta az eredményeket az akkori kutatások átlaga – és aztán mégis mi lett 2022-ben! A budapesti főpolgármester-választáson meg pont ugyanolyan nagyot tévedtek ugyan a Tarlós-Karácsony különbség megbecslésében, mint 2022-ben a Fidesz-ellenzéki közös lista verseny tekintetében, de a hiba iránya pont ellentétes volt a két esetben. 2019-ben Tarlós, 2022-ben meg az ellenzéki közös lista javára tévedett több, mint tíz százalékot a kutatások átlaga (ha a két fő vetélytárs szavazataránya közti különbséget nézzük).

Ezért bölcs tanulságként leginkább az adódik, hogy nem a legendás „3 és fél százalékos hibahatár” felől kell megérteni azt, hogy mennyire is tudnak pontosak lenni a kutatások, és hogy akkor is tudnak ennél sokkal nagyobbat tévedni, ha arra semmilyen politikai motiváció nem ad magyarázatot. Hiszen miért próbálták volna 2019-ben Karácsonyt masszívan alábecsülni az ellenzéki oldal megbízásából ténykedő kutatók? És lám az se igaz, hogy a kormánypárt intézetei, amelyek tényleg csak propagandalózungokkal megtűzdelt beszámolókat adnak ki kutatásaikról már jó pár éve, mindig nagyobbat tévednének a függetleneknél. 2022-ben ennek pont a fordítottja volt igaz, ha a Mediántól, mint kivételtől eltekintünk.

A propagandaköntös felöltése helyett alighanem inkább a pontos mérés időnként mindenkivel kibabráló szakmai nehézsége az oka, hogy időnként hol erre, hol arra nagyot téved mindenki, máskor meg – legalábbis a különféle kutatások átlaga – egész jól eltalálja az eredményt. Ha pedig ez igaz, akkor most is csak annyit tudhatunk előre, hogy óvatosan kell olvasni a magyar közvélemény-kutatásokat. Láthatólag nem olyan ország ez, mint a lengyeleké, ahol garantáltnak tűnik a magánszektor szereplőinek (tiszta piaci viszonyok mellett észszerűen el is várható) jó teljesítménye és a válaszadók magas fokú őszintesége is. Persze, nálunk is vannak jobb meg rosszabb hírnevű szereplők a közvélemény-kutatás világában, de az előrejelzések pontossága – több választás adatai alapján – csak meglehetősen gyengén függ össze azzal, hogy kinek milyen a szakmai rangja a közönség szemében. Azzal meg még kevésbé, hogy melyik politikai oldallal szokták összefüggésbe hozni a kommentárok. Aki abból akar kiindulni, hogy „csak a Mediánt érdemes olvasni, mindig az a legpontosabb”, az nem csak a tényeket ismeri rosszul – 2022-ben a Társadalomkutató, a 2019-es főpolgármester választáson a Publicus, a 2019-es EP választáson pedig a Nézőpont Intézet lett a “bajnok”, igaz, ezek az intézetek a Mediánnal ellentétben negatív rekordokat is állítottak már be -, hanem egy olyan forrásra akar támaszkodni, amelyik csak három-négy havonta jelentkezik egy-egy adatsorral, az meg ugye már csak a hibahatár miatt is sok bizonytalanságot hagy maga után.

Egy szó, mint száz, ha azt akarjuk tudni, hogy vajon melyik pártra érdemes jobban odafigyelnünk az elkövetkező hónapokban, és észre akarjuk venni, ha valakivel hirtelen megindul a szekér, akkor alighanem érdemes az összes megjelenő adatot megnézni. Persze nem úgy, hogy el-elolvassunk egy-egy kósza kutatási beszámolót, amit éppen elénk sodort valamilyen kiismerhetetlen politikai üzemanyag által hajtott szél, és abba vetjük bizodalmunkat. Már csak azért sem, mert sokszor egymásnak ellentmondó, mindenféle potenciális rejtett hibákkal terhelt, és nem is feltétlenül összehasonlítható módon közölt adatok sorakoznak a sajtóközleményekben.

Arra persze épeszű embernek nincs ideje, hogy maga kövesse az összes kutatást, és addig babráljon a számokkal, amíg nem sikerült őket összehasonlíthatóvá tennie. De erre van ez a blog, itt megteszem ezt 2019 óta úgy, hogy minden adatot figyelembe veszek, világos és értelmes elvek szerint hozom őket közös nevezőre, és aztán úgy mutatom be az eredményt az ábráimon. Ezek talán kicsit bonyolultabbak, mint amihez az olvasó eddig hozzászokott, de ennek csak az az oka, hogy itt nincs részrehajlás egyik vagy másik forrás irányába, hanem minden odakerül, ami (elvileg) oda tartozik. Ha nem ez lenne a helyzet, nyilván sorakoznának a helyreigazító kommentárok a blog felületein, mert ez a blog nem tiltja le és nem törli az észrevételeket, ha meg valaki szóvá tesz egy hibát, akkor kijavítom.

A különböző kutatók mérései közti eltérések

2019 és 2022 tavasza között egyrészt mozgóátlagok, másrészt imputációk használatával próbáltam kiküszöbölni a nyers adatok trendjeiből azt a torzítást, ami abból fakad, hogy különböző intézetek eltérő gyakorisággal posztolnak adatokat. Sajnos ezek a módszerek az új szezonban már nem igazán használhatóak. Ugyanis sokkal kevesebb adatsor jelenik most meg, mint korábban: a legtöbb intézet hónapokig hallgat, mielőtt újabb adatot tenne ki (ld. lábjegyzet). Ugyanakkor a gyakrabban posztolgató intézetek adatai sem nagyon mutatnak érdemi változást egyik hónapról a másikra. Ezért az időbeli változások feltárása nehezebb, de talán nem is olyan fontos, mint korábban. Ami most izgalmasabb kérdésnek tűnik, az az egykori közös listás ellenzéki pártok háziversenye, meg hogy pontosan hány százalékon is állhat a Fidesz? Az intézetek számai közti különbségek pont ezen kérdések tekintetében tartósak és sokkal jelentősebbek, mint a látható változások néhány hónap vagy akár egy-két év alatt is. Érdemesebb tehát most az intézetek közötti összehasonlításra fókuszálni, mint az időbeli dinamikára.

Lábjegyzet: A létező adatokból való erősen szelektív és rendszertelen posztolás megerősíti a gyanút, hogy az olyan intézetek, amelyek – mint a saját oldaluk szerint évente 200 felmérést végző Századvég, vagy az eddigi tapasztalatok és a kósza hítek szerint legalább hetente egy vizsgálatot végző Nézőpont - esetleg valamilyen közelebbről nem ismert, esetleg időben is változó koncepciót követve döntik el, hogy mit tesznek ki, és mit nem.

Annál is inkább, mert valami miatt pont azok az intézetek (IDEA, Republikon, bizonyos mértékig a Závecz RI) tesznek ki másoknál jóval gyakrabban adatokat, amelyek a három-négy jelenleg legnépszerűbb párt tekintetében egymáshoz hasonló, más kutatóktól érdemben eltérő képet látnak. Ha mindig csak a legfrissebb adatokkal foglalkozunk, akkor tehát főleg ennek a három intézetnek az adataival találkozunk, nem pedig a Fideszt és a Kutyapártot erősebbnek, a DK-t viszont lényegesen gyengébbnek látó intézetek számaival. Márpedig nincs jó okunk arra, hogy pont ennek a háromnak jobban higgyünk, mint a többieknek. Hiszen 2022-ben ők is a viszonylag nagyobb tévedéseket elkövető intézetek közé tartoztak, és azóta nem számoltak be olyan módszertani korrekcióról, ami hihető ellenszert alkalmazott volna.

Azt tartom ezért a legcélravezetőbbnek most, ha minden adatot közlő intézet adatai közül a viszonylag legfrissebbet teszem egymás mellé, függetlenül attól, hogy némelyik már közel egy éves (nagyvonalúan felteszem, hogy azért nem posztolnak, mert azóta nem történt semmi változás az intézet adatsoraiban, ami szerintük a nyilvánosságra tartozna). Mint fentebb már említettem, “az intézetek különböző bázisokra – összes megkérdezett, „összes pártválasztó”, „biztos szavazók pártválasztók”, „aktív szavazók” – közölnek adatsorokat, de végső soron ez csak felesleges zűrzavart teremt, hiszen mindenkit egy dolog érdekel ezekre az adatokra nézve, ti. hogy milyen szavazatarányok várhatók pillanatnyilag. Ezért én mindig kihagyom a pillanatnyi szavazói szándékokkal kapcsolatban adott válaszok százalékos megoszlásának számításából a nem tudommal vagy egyáltalán nem válaszolókat (ezek aránya persze érdekes kérdés, de azt válasszuk külön a lényegtől). Ha pedig több adatsort is kitesz egymás mellé egy intézet, akkor az ezekből képzett „várható szavazatarányok” átlagát tekintem az adott intézet egy-egy pillanatra vonatkozó adatközlésének, még ha ez a szám nem is jelent meg közvetlenül a publikációikban.”

Ezek a számok jelennek meg az alábbi ábrasorban a hozzájuk tartozó nagyjából reális hibahatárral együtt. Ezek tehát nem az adott intézet közleményében szereplő számok, hanem a különböző adatsorokat közös nevezőre hozó és átlagoló saját számításaim. Az ábrákban szereplő “realisztikus hibahatárok” pedig nem a sajtóközlemények megszokott „plusz-mínusz három százalék” mantráját követik, hanem minden pártra és vizsgálatra külön és a lehető legpontosabban számoltam ki őket az összes rendelkezésre álló információ alapján. Az így kapott 95%-os konfidencia intervallum kiterjedését (ez a közmondásos mintavételi “hibahatár”) az egyes pártok kis színes kajakjainak közepén húzodó fekete tól-ig nyilak mutatják. Az ennél vékonyabb és hosszabb fekete egyenes a 99%-os hibahatár, míg a sajka egészének alakja az adatok alapján elképzelhető összes értékek megoszlását érzékelteti.

A közvélemény-kutatási posztokban kevésbé rendszeresen megjelenő pártok közül azokkal kapcsolatban teszek ki ilyen ábrát, amelyik az egyes intézetek legfrissebb posztjainak legalább egyharmada külön becslésre érdemesített. A többiek számait az “egyéb pártok” kategóriával lettek összevonva, ami tartalmazhat időnként az alább szereplő (A Nép Pártján, Mindenki Magyarországa Néppárt) pártokra vonatkozó válaszokat is. Ahol az ilyen színes kajakokat mutató ábrákban kifejezetten megjelenik egy nulla, ott a forrás maga explicite is nulla százalékos támogatottságról számolt be, ha viszont egy intézet neve mellől hiányzik a számszerű becslés, akkor a kutatási beszámoló az “egyéb pártok” közé számította az adott entitást.