A rangsoroláson alapuló előválasztás

[Szerk.] Az ellenzéki előválasztások az eddigi döntések szerint a közös miniszterelnök-jelölt és az egyéni választókerületi jelöltek összességének megválasztására terjednek ki. Látszólag kézenfekvő egy többségi szavazással való döntés mindkét esetben. Ám akár egy, akár kétfordulós is a szavazás, fennáll a veszély, hogy az előválasztást nem a legszélesebb támogatottságú jelölt nyeri, hogy a kampány megosztja és polarizálja az ellenzéki tábort, hogy a végén csak egy kisebbség örülhet. Ha az ellenzéki előválasztás a Fidesz-rendszer parlamenti választási szabályait utánozza, akkor elmulasztja az alkalmat, hogy megmutassa, mennyire más, demokratikusabb, együttműködő, és a közös ügyeket minden más elébe helyező alternatívát állít szembe Orbán Viktor kaparj-kurta világával.

A lehetséges szavazási módszerekről szóló posztjaink sorát a „szeretem, nem szeretem” módszerről szóló írással kezdtük, majd egy közvélemény-kutatási példával világítottuk meg, hogy az egyszerű többségi választási rendszer sokak szemében népszerűtlen eredményhez és a táboron belüli polarizációhoz vezethet, még akkor is, ha kétfordulós változatban alkalmazzák őket. Ezután a „több-X-es” vagy más néven „jóváhagyó” módszer alkalmazása melletti posztunk jött – ennek további változatai megjelentek itt meg itt, és nagy örömünkre átvette egy szakszervezeti (!) híroldal is, és meleg szavakkal támogatták a nemzeti radikális alfahir.hu-n ugyanúgy mint a baloldali Klubrádióban is.

Ma a rangsorolásos szavazást (amerikaiul instant runoff, Ausztráliában alternatív szavazat a neve, egyebek között New York és San Francisco polgármesterét választják ezzel a módszerrel, de a brit parlamenti választásokon való bevezetéséről is volt már országos népszavazás, és képünkön azért látja az Új Zéland nemzeti zászlójáról döntő népszavazás szavazólapját, mert azon is ezt a módszert használták) ismerteti vendégszerzőnk írása. Természetesen továbbra is szívesen fogadunk más véleményeket is, csak az a lényeg, hogy világos, demokratikus értékekre támaszkodó érvelést alkalmazzanak – küldje el saját poszt-javaslatát a vox.populi.hu at gmail.com címre, vagy kommenteljen a Facebook-oldalunkon! Bónuszként pedig tanulmányozza Gyimesi László MMM aktivista weboldalát az ellenzéki előválasztásokon feltehetőleg elinduló (itt vagy ott már beharangozott) jelöltekről (a DK és a Párbeszéd esetében még “nem hivatalos” ezen jelöltek indulása).

Szerző: Winkler Gergő

A szavazók rangsort állíthatnak a jelöltek között aszerint, melyik jelöltet mennyire kedvelik. Tegyük fel, hogy 3 jelölt van, ebben az esetben bejelölheti, melyik jelöltet kedveli a legjobban (1), a második legjobban (2), és a harmadik legjobban (3), de ez nem szükséges. Ha csak egy jelöltet kedvel, akkor annak a jelöltnek a neve melletti körbe ír egy egyest (1). Ha senki sem szerezte meg a szavazatok többségét, akkor a legkevesebb szavazatot szerző jelölt kiesik a versenyből. Ekkor meg kell nézni, hogy a szavazók kire adták le a második voksukat (2). Ahhoz a jelölthöz, akire a legtöbb második voks (2) érkezett a legkevesebb szavazatot szerző jelölt támogatóitól, hozzáadják a legkevesebb szavazatot szerző jelölt szavazatainak számát. Így előbb vagy utóbb biztosan lesz egy jelölt, aki megszerezte a szavazatok többségét, elvégre is ez a feltétele a rendszernek: csak akkor tekinthető a győztes győztesnek, ha megszerezte a szavazatok többségét.

Egyik előnye, hogy ez a fajta választási rendszer esélyt ad azon jelöltek győzelmére is, akiknek alig van esélyük arra, hogy megválasztják őket. Ezt azzal érik el, hogy a választók a másodlagos és későbbi preferenciáikon keresztül befolyásolják a fő jelölt választását. Emiatt néha azt állítják, hogy ez a legjobb választási rendszer a centrista politika előmozdításához, mivel arra kényszeríti a jelölteket, hogy ne csak saját támogatóik szavazatát kelljen maximalizálniuk, hanem mások másodlagos, harmadlagos… preferenciáit is figyelembe kell venniük.

Továbbá nagy előnye, hogy az úgynevezett „spoiler” (magyarul azt mondhatnánk, „ünneprontó kakukktojás”) hatás itt nem tud érvényesülni, nem úgy, mint az egyszerű többségi szavazás esetén (ez a magyar egyéni választókerületekben meg polgármester-választásokon is alkalmazott egyfordulós rendszer, amiben minden szavazó csak egy jelöltet támogathat). Utóbbiban ez bizony egyszerű és sokszor előáll. Tegyük fel például, hogy két jelölt indul el a választáson: P és Q jelöltek. P jelöltnek kb. 45%-os, Q jelöltnek kb. 55%-os támogatottsága van a felmérések szerint, de végül elindul egy harmadik jelölt is. Ő elveszi Q jelölt szavazatainak egy részét, így végül 15%-ot, P jelölt 45%-ot, Q jelölt pedig 40%-ot ér el. Így P jelölt nyer, hiába nem szerezte meg a szavazatok többségét és hiába népszerűbb nála Q.

Ugyanakkor hátránya, hogy csak személyek kiválasztására alkalmas a rendszer. Például a miniszterelnök vagy köztársasági elnök kiválasztására alkalmas a rendszer. De ha egy egész parlamentet így választanak meg (mint pl. az ausztrál alsóházat), akkor majdnem annyi aránytalanságot teremt a szavazatok és a mandátumok pártok közti megoszlása között, mint a brit példából ismert egyszerű többségi rendszer, és ez a rendszer is az egypárti kormányok és kétpárti parlamentek kialakulásának kedvez. Mindazonáltal ha egy ország eljut oda, hogy a miniszterelnökét és/vagy köztársasági elnökét közvetlen módon szeretnék megválasztani, akkor meg lehet fontolni ezt a módszert is.