Megjelent az utolsó mohikán februári életjele. Drukkoljunk, hogy legyen márciusi is

A Závecz RI az utolsó magyar közvélemény-kutató intézet, amelyik minden hónapban nagyjából ugyanakkor friss adatokkal áll elő, amit ráadásul mindig ugyanazzal a módszertannal gyűjt. Februári adataikat az index.hu, a hvg.hu és a 24.hu hatvan percen belül le is közölte pontosan, hiány és politikai kommentár nélkül. Az ilyenkor elvárható részletek közül csak a megrendelő megnevezése maradt ki, és egyedül a HVG címe („Növelte táborát a Fidesz”) lett vitatható (mert bár az összes megkérdezett között hibahatáron belül nőtt a Fidesz, de csak annyira, mint az ellenzéki pártok, ezért az összes pártválasztók között stagnált, a biztos szavazó pártválasztók között pedig még csökkent is Fidesz támogatottsága az előző havi Závecz vizsgálathoz képest). Más pártoknál sem látszik értékelhető nagyságrendű változás.

A Vox Populi minden publikált közvélemény-kutatást tartalmazó adatbázisa, összefoglalója, és trendábrái frissültek az új adatokkal. Mandátum-számításaim szerint a Závecz februári számai mellett az ellenzék közös indulása mellett is Fideszes többség alakulna ki az országgyűlésben, de ebben a zónában már rezeg a léc, mert az ellenzéki szavazók vannak többségben, és ilyen országos szavazatszázalékok mellett már akár egy váratlan regionális átrendeződés is átbillentheti a parlamenti többséget a másik oldalra.

Itt olvashatja el, hogy a Nézőpont 2020. januári és az Idea Intézet 2020. februári adatai mit tettek hozzá a jelenlegi trendek értelmezéséhez. A Publicus Intézet is publikált már 2020. eleji közvélemény-kutatási adatot, de pártpreferencia adatokat nem hoztak nyilvánosságra december óta, mint ahogy a Medián sem. Így igazából egyetlen Századvéges százalék mellett csak két ZRI, egy IDEA meg egy Nézőpont vizsgálat adataiból származik mindaz, amit a 2020. eleji helyzetről tudunk. 1991 eleje óta soha nem volt még ilyen diétás a hazai közvélemény-kutatási felhozatal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.