Szenzációs eredmény a lengyel elnökválasztáson: a politikai mohóság ultra-komédiája

Május 10-e talán legfontosabb nemzetközi politikai eseményeként igencsak fontos elnökválasztás zajlott Lengyelországban. Egészen meghökkentő fordulatként az égvilágon senki sem szavazott. A komikumot tovább fokozta, hogy olyan nagy lett a jogi zűrzavar az esemény körül, hogy a nemzetközi sajtó is inkább zavartan hallgatott róla, talán azért, mert roppant nehéz kihámozni a varsói hírekből, hogy valójában mi is történik: még a BBC és a Financial Times múlt szerdai beszámolóiból is úgy látszott, hogy valójában elhalasztották a szavazást, pedig dehogy. Ha jól látom, akkor a magyar sajtóban is inkább csak ez a féligaz változat ment át, és ez is csak a Napi és a Euronews olvasói számára. [SZERK.: Legnagyobb örömömre azóta az index.hu e blogbejegyzés felhasználásával kitűnő cikket közölt a témáról.]

Az év elején még minden a megszokott mederben haladt. Az alkotmány szerint május 23-ig meg kell tartani az elnökválasztást, mert augusztus 6-án lejár a hivatalban levő, nagyon is kormánypárti elnök mandátuma. Ki is írták a választást május 10-re, és a március 26-i határidőig az újraválasztásra jó eséllyel hajtó Duda elnök mellett még kilenc másik jelölt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges 100 ezer aláírást. Bizonyára lettek volna többen is, ha a rendelkezésre álló időszak utolsó szakasza nem esik egybe a COVID19 járvány lengyelországi kitörésével.

Addigra azonban az is kiderült a közvélemény-kutatásokból, hogy Andrzej Duda a korábban vártnál is nagyobb fölénnyel nyerné az első fordulót. Ha nem is érné el a végső győzelemhez szükséges 50%-ot, akkor is annyira lemaradna tőle az összes rivális, hogy csak a legfantasztikusabb forgatókönyvek mellett lehetne a döntő körbe másodikként besurranó jelöltnek bármi esélye a végső győzelemre. A közvélemény-kutatások bőven vizsgálták a második fordulós esélyeket is, de még nem találtak olyan párosítást, amiben ne Duda lenne a masszív favorit.

A járvány kitörésekor fel is ajánlotta hát a parlamenti ellenzék, hogy legyen 30 napig szükségállapot, és – ahogy az alkotmány javasolja – ennek nyomán legyen elhalasztva a választás 90 nappal. Hogy időközben lejár az államfő mandátuma, az csak nem lehet probléma egy olyan országban, amelyikben 2010-ben már másodszor fordult elő az a tragédia, hogy hivatali ideje alatt hunyt el egy elnök: vannak alkotmányos rutinok arra az esetre, ha megüresedik az elnöki palota.

A kormánypárt viszont nem tudott belenyugodni a halasztásba, hiszen már tarsolyban érezték a májusi győzelmet, egy kora őszi választástól viszont kissé tartottak a még bőven várható járványügyi nehézségek okán. Ezért inkább azt a kevéssé meggyőző mantrát hangoztatták, hogy nincs szükség semmiféle halasztásra – azt az alkotmány eleve csak kivételes jogi állapot mellett engedné meg, arra viszont a járványügy miatt semmi szükség, mondták.

Sajnos kicsit elment az idő addigra, mire a kormánypárt egyszemélyi vezetője, a valószínűleg tisztakezű ám politikai balítéletekben bővelkedő Jaroslaw Kaczynski belátta, hogy a járvány kellős közepén mégse lenne ildomos a megszokott szavazóhelyiségekbe invitálni az állampolgárokat (pláne nem a külföldi fővárosokban levő követségekre). Addigra már a közvélemény-kutatások is megmutatták, hogy az állampolgárok közül is kevesen jönnének el szavazni járvány idején, és még a szavazatszámláló bizottságokat se lehetne feltölteni, mert a jellemzően idős önkéntesek nem szívesen veszélyeztetnék egészségüket egy ilyen, egész napos közösségi térben tartózkodást igénylő tevékenységgel.

Hiába sikerült az alsóházzal megszavaztatni április elején, hogy mindenki levélszavazattal gyakorolhatja majd jogait a májusi választáson, az ellenzéki többségű felsőház az alkotmány megengedte maximálisan 30 napon át feltartóztatta a levélszavazási törvény megszületését. Így csak a választás előtti héten tudta volna kihirdettetni a törvényt az alsóház egy újabb szavazás nyomán. Azaz nem maradt idő a levélszavazási iratok törvényes kinyomtatására (azért illegálisan elkezdték ezt, lett is belőle botrány). A szavazólapok postázása ettől függetlenül is dugába dőlt: a szinte kivétel nélkül ellenzéki vezetésű városi önkormányzatok nem voltak bolondok eleget tenni a masszívan törvénytelen felszólításnak, amit április 23-án hajnalban kaptak az állami postától arra, hogy haladéktalanul és minden adatbiztonsági előírásra fittyet hányva adják át a választói névjegyzék személyi adatait egy még el sem rendelt levélszavazás céljára. A Nemzeti Választási Bizottság bejelentette, hogy lehetetlennek tartja a választás május 10-i lebonyolítását.

Hivatkozási alap persze ezen felül is bőven volt a levélszavazási előkészületek akadályozására. Az alkotmány megtiltja, hogy a választást megelőző hat hónapban változtassanak a törvényi szabályokon, 2017-ben pedig maga a jelenlegi kormánypárt számolta fel a levélszavazás addig meglévő lehetőségét szinte minden lengyel részére azzal, hogy a levélszavazás mind a leadás, mind a számlálás fázisában túl sok lehetőséget ad a csalásra: ha valaha, akkor a 2020 májusi káoszban aztán tényleg igaznak hatott ez az érvelés. Ráadásul a járványhelyzet miatt nem lehetett választási gyűléseket tartani, az ún. közszolgálati média pedig minden korábbit meghaladó mértékben telt meg Duda elnök megjelenéseivel, mert hát ki más harcolna a koronavírussal Lengyelországban, mint a kormányzati hatáskörtől mentes államelnök. Három volt elnök (köztük a két jobboldali egyikeként Lech Walesa), öt volt miniszterelnök, és a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, plusz az egyik legjelentősebb ellenzéki elnökjelölt is a szavazás bojkottjára bátorított.

Egy szó mint száz, a választási győzelem mohó vágya csoda nagy botrány felé vitte az amúgy is autokratikus gyakorlattal vádolt Jog és Igazságosság párt (PiS) vezetőit. A teljes felsüléstől végül az kímélte meg Jaroslaw Kaczynski gépezetet, hogy a kormánykoalíció egyik kisebbik pártjának vezetője fellázadt a május 10-i szavazás erőltetése ellen, és különféle, az alkotmánnyal kompatibilis kármentő megoldásokról kezdett tárgyalni – részben az ellenzéknek is felajánlva az olajágat, ami viszont már hovatovább a kormány parlamenti többségének megszűnését, netán friss parlamenti választások kiírásának a rémét is előrevetítette.

Végül szerdán kiegyezett Kaczynski és korábbi miniszterelnök-helyettese, akinek volt elég tartása ahhoz, hogy kormánybeli posztjáról is lemondjon e harc érdekében. Az előbbinek nem maradt más választása, mert nem volt meg a kellő többsége az alsóházban ahhoz, hogy legalább pár nappal a választás előtt törvénybe iktassák, hogy mindenki levélben fog szavazni. Utóbbinak meg esze ágában se volt kormányválságot kiváltani, ezért az ellenzék által is elutasított korábbi javaslata helyett beérte azzal is, hogy két-három hónappal halasszák el a szavazást annak érdekében, hogy legalább egy levélszavazásos választást viszonylag szalonképesen elő lehessen készíteni. Egy rövid kommünikében tudatták hát a világgal, hogy mindketten úgy látják, hogy a választás ki lett írva, ezzel már nincs mit tenni, de – lévén a megtartása logisztikailag lehetetlenné vált – senki nem fog szavazni, és ezért az Alkotmánybíróság nyilván érvényteleníteni fogja a választást. Ma reggel még úgy tűnt, erre 30 napja lesz a bíróságnak, utána pedig az alsóház kormánypárti elnökasszonyának lesz két hete, hogy hatvan napon belülre új választást írjon ki.

Holnap tehát elindul az óra, és minden figyelem az Alkotmánybíróságon lesz, az elnökválasztásra pedig várhatóan a nyáron kerül sor, levélszavazással. Az általános levélszavazás bevezetése alkotmányjogilag továbbra is necces, de Kaczynski és Gowin megállapodása alapján erre most megvan a szükséges parlamenti többség, és talán az ellenzéknek sincs ellene, annyira örülnek annak, hogy az amúgy viszonylag jól kezelt járványhelyzet közepén ennyire megütötte a bokáját a kormány (a kezdeti 4-5%-os nyereség után a kormánypárt szavazói támogatottsága a közvélemény-kutatásokban visszaesett a válság előtti szintre), az ellenzék pedig egy második esélyt kapott egy már biztosan elbukottnak tekinthető választáson. De ki tudja, milyen fordulat jön még, hiszen a Kaczynski-Gowin megállapodás első premisszája már a választás estéjén megbukott, igaz, ennek talán örül is legalább az egyikük: a Nemzeti Választási Bizottság bejelentette, hogy mivel nem volt szavazás, ezért ők maguk érvénytelenítik a mai jogi cirkuszt, és nem küldenek semmiféle választási jelentést az Alkotmánybíróságnak,, mint ilyenkor szokás, hanem máris pattanhat a labda az alsóház elnökasszonyához.

Persze érthető, hogy miért esett Kaczynskinak olyan nehezére, hogy úgy halassza el a zsebben levő választást, hogy semmit nem kap érte cserébe. A törvénytelen intézkedésekkel való együttműködés megtagadásán kívül – amit egyes polgármesterek vállaltak be, különösebb kockázat nélkül – az ellenzék semmilyen politikai teljesítményt nem mutatott fel, amivel rászolgált volna, hogy a járványhelyzet megmentse egy várhatóan csúfos választási vereségtől. Nyilván igaz, hogy a közmédia kormánypropagandára való felhasználása és a járványhelyzet miatt egy demokratikus szempontból elfogadhatatlan kampányhelyzet alakult ki, de valójában az érdemi versenyt ettől függetlenül bukták el akkor, amikor a tavaly októberi alsóházi választás után – ahol ez az arányos választási rendszerrel indokolható volt – most az elnökválasztás első fordulóját is az ellenzéken belüli versengés eszközének tekintették. Az a számítás, hogy egy Duda által közel ötven százalékkal nyert első forduló után majd többséget sorakoztathatnak fel egy mindenki által elfogadott jelölt mögött, valószínűleg eleve homokvár volt. Az említett közvélemény-kutatások alapján alig hihető, hogy ez lehetséges lett volna anélkül, hogy több hónap közös munkával felépítenek egy (majdnem) minden ellenzéki erő számára elfogadható jelöltet. Mivel a lengyel elnöknek nem a kormányzás, hanem pusztán az alkotmányos ellensúly képzése lehet a feladata, ezért nehezen érthető, hogy vajon miért gondolták azt, hogy az ellenzéken belüli tényleg nagy ideológiai különbségek miért állnak egy közös jelölt elfogadásának az útjában, és ugyan milyen hatása lehet egy elvesztett elnökválasztáson elért eredménynek arra, hogy a csak három év múlva esedékes parlamenti választáson ki milyen esélyekkel indulhat majd.

Viszont ha már így alakult, akkor lehet, hogy duplán szerencséjük lesz, és az elmaradt választás a megfelelő közös jelölt felfedezéséhez is elvezetett. A választás utolsó hetére ugyanis nem csak a legnagyobb, de nagyon megosztó és csökkenő népszerűségű ellenzéki párt (a Polgári Fórum), de a parasztpárt és a baloldal elnökjelöltje is visszaesett a közvélemény-kutatásokban, és egy pártoktól független és felettébb színes jelölt érte el a legnagyobb támogatottságot. A dominikánus szerzetesből a pappá avatás előtt – ha jól értem, egy a hadseregben azóta is vadászpilótaként szolgáló feleség kedvéért – világi személlyé avanzsált Szymon Holownia Lengyelország legrangosabb liberális és katolikus heti- és napilapjaiban űzte az újságírást húsz éven át, az utóbbi években pedig Afrikában és Bangla Deshben igen jelentős jótékony tevékenységet kifejtő lengyel alapítványok munkáját segítette-irányította. Egyelőre persze még az is kétséges, hogy újra össze tudja-e majd gyűjteni a nyári induláshoz szükséges 100 ezer aláírást, és maradt-e, lesz-e elég pénze a kampány még további három hónapon át tartó folytatásához. De a május 10-i nem szavazós választásnál egész biztosan nagyobb versengést hoz majd a következő felvonás.