New York első rangsorolásos polgármester-választása

Szerző: Tábor Áron, PhD (ELTE Társadalomtudományi Kar)

Először alkalmazta idén nyáron New York a rangsorolásos előválasztást a polgármester-jelöltek versenyében. Amerika hetekig figyelte, hogy legnagyobb városa egyáltalán megbirkózik-e a szavazatok összeszámlálásával, de mostanra végre a – közel végleges – eredmények megszülettek, és ez alapján néhány tanulság is levonható. A meglepetés elmaradt, de az így is látszik, hogy milyen változásokat hozhat a módszer egy választási kampányba.  

Június 22-én tartották New Yorkban a polgármesteri előválasztásokat, de a nagy mennyiségű levélszavazat miatt az eredmény csak július elejére vált egyértelművé, a hivatalos végeredményt pedig várhatóan a következő héten hozzák nyilvánosságra. A késlekedés nem szokatlan New Yorkban (tavaly ősszel az elnökválasztás eredményére is heteket kellett várni, ami ahhoz is hozzájárult, hogy a Joe Biden és Donald Trump közti végül több mint hétmilliós országos szavazatkülönbség kezdetben jóval kisebbnek tűnt, hiszen New York állam önmagában kétmillió szavazatnyi előnyt biztosított Bidennek, ennek jelentős része New York városából érkezett), ezúttal azonban sokak számára összekapcsolódott azzal, hogy a város először használta a rangsorolásos szavazást (ranked choice voting, RCV) a helyi vezetői tisztségek eldöntésére. Ez a módszer nem teljesen újdonság az Egyesült Államokban: San Francisco 2004 óta használja a helyi választásokon, Maine állam pedig 2018 óta az összes választásán (így a kongresszusi és elnökválasztásokon) is alkalmazza, mégis a mostani New York-i szavazás a korábbiaknál nagyobb figyelmet irányított az RCV-re, ezért érdemes lehet ebből a szempontból is elemezni a történéseket.

A végeredmény tulajdonképpen papírforma: a jelenleg a legnépesebb kerületet, Brooklynt vezető Eric Adams lesz a demokraták jelöltje a novemberi polgármester-választáson, ez pedig ebben az erősen a demokratákhoz húzó városban – hacsak nem következik be valamilyen rendkívüli fejlemény – szinte biztosan a végső győzelmet is jelenti. (Adams novemberi republikánus ellenfele Curtis Sliwa rádiós talkshow-vezető lesz, a mindössze két jelöltet felvonultató republikánus előválasztás azonban nagy érdeklődést nem váltott ki, ezért a továbbiakban itt csak a demokrata választással foglalkozunk. A republikánus előválasztáson összesen mintegy hatvanezren vettek részt, a demokratákén több mint 900 ezren.) A rangsorolásos választás azonban valódi izgalmakat hozott, hiszen miközben Adams magabiztosan vezetett a kezdeti preferenciák alapján, a mindent eldöntő utolsó fordulóban már jóval szorosabb volt az állás, és végül csupán pár ezer szavazaton múlt a győzelem.

A választási rendszer

Korábban New York kétfordulós rendszert alkalmazott: ha az első fordulóban élen álló megszerezte a szavazatok legalább 40 százalékát, akkor győzött és nem került már sor második fordulóra, más esetben pedig az első két helyezett újra megmérkőzött. Az új rendszer szerint minden választó öt jelöltet rangsorolhat, a preferencia-sorrendekből pedig az instant runoff néven is ismert módszer szerint alakul ki a végeredmény: a kezdeti sorrend utolsó helyezettje kiesik, a rá eső szavazatokat pedig a második preferenciák szerint szétosztják, majd ez az eljárás egészen addig folytatódik, amíg két jelölt nem marad vagy valaki el nem éri az abszolút többséget. Elvben az eljárás biztosíthatja, hogy végül a szavazók abszolút többsége által inkább preferált jelölt nyerhessen, gyakorlatban azonban – ahogy látni fogjuk ebben az esetben is – ez nem mindig teljesül, különösen ha ötnél jóval több jelölt van.

A „kimerített” vagy „inaktív” szavólapok (exhausted/inactive ballots) az idei választáson nagy figyelmet kaptak: ezek azok a szavazatok, amelyekről már mind az öt rangsorolt jelölt kiesett vagy ahol nem is rangsoroltak maximális számú jelöltet. Adams például amiatt tiltakozott a neki kevésbé fekvő eljárás ellen, mert egyes kutatások szerint a kevésbé kvalifikált és alacsonyabb jövedelmű szavazók hajlamosabbak túl komplikáltnak tartani a rangsorolást és nem kihasználni a rendelkezésre álló összes lehetőséget. A magát a színes bőrű munkásosztály jelöltjeként beállító Adams – az eredmények ismeretében nem teljesen alaptalanul – attól félt, hogy őt ez hátrányosan érintheti, de még ha az ilyen lemorzsolódás nem is lenne jelentős, az akkor is világos, hogy ennyi jelöltnél a rangsorolás sem mentes a stratégiai szavazástól, hiszen figyelembe kell venni, hogy kinek van esélye bekerülni az utolsó fordulóba.

A jelöltek  

Rekord számú, 13 jelölt indult a demokrata polgármester-jelöltségért, közülük itt most a négy legesélyesebbet említjük meg külön:

Eric Adams tehát Brooklyn vezetője, aki New York második fekete polgármestere lenne. Adamst általában a Demokrata Párt mérsékelt irányvonalához sorolják (egy időben republikánusnak is tartotta magát), aki több mint húsz évet szolgált a New York-i rendőrségben. Ez nem feltétlenül jó ajánlólevél a rendőri erőszakkal szembeni tavalyi tüntetések fényében, Adams ennek ellenére élesen kritizálta a rendőrség finanszírozásának csökkentésére vonatkozó progresszív javaslatokat, és – egyébként Joe Biden programjával összhangban – éppen, hogy megerősítené a rendvédelmi szerveket. Az is igaz azonban, hogy fekete rendőrként a rendőri rasszizmus és túlkapások következetes kritikusa volt, aki folyamatosan támogatta a reformtörekvéseket. (Az amerikai rendőrségi reform problémáiról itt lehet többet olvasni, Adams pályafutásáról pedig ez a cikk tartalmaz érdekes adalékokat.)

Ha Adams képviseli a párt egyik szárnyát, akkor Maya Wiley polgárjogi aktivista, televíziós szakértő, Bill de Blasio polgármester korábbi jogtanácsosa a másikat: Wiley egyértelműen a progresszív irányzathoz tartozik, nem véletlen, hogy Alexandria Ocasio-Cortez képviselőnő is őt támogatta. Politikai nézeteit tekintve valahol Adams és Wiley között helyezkedhet el Kathryn Garcia, aki szintén De Blasio adminisztrációjához tartozott (a köztisztaságért, majd később ideiglenesen a lakhatásért is felelt), és aki a járvány alatt kompetens szakpolitikusnak tűnt, amivel a New York Times szerkesztőségi támogatását is kiérdemelte. A vezető jelöltek közé tartozott rajtuk kívül Andrew Yang, aki már a 2020-as elnökválasztási kampányban ismertté vált technokrata imidzsével és az alapjövedelem bevezetésére irányuló terveivel – New Yorkban is hasonló ígéretekkel tűnt fel. A további jelölteket ebből a cikkből lehet megismerni: eséllyel indulhatott volna még a jelöltségért Scott Stringer, a város jelenlegi számvevője, akinek kampányát azonban szexuális zaklatásra vonatkozó vádak pecsételték meg, és ha nem is a kimondott esélyesek között, de érdekes színfoltot jelentett a rapper Paperboy Love Prince.

A kampány

Az első felmérések egyértelműen Yanget mutatták esélyesnek, de hamar kiderült, hogy ez inkább az országos ismertségéből adódott – ráadásul Yangnek magyarázkodnia kellett amiatt is, mert a járvány alatt nem maradt a városban („el tudják képzelni, hogy egy kétszobás lakásban kellene megoldani két gyerek virtuális oktatását és még a saját munkánkat is?” – kérdezte, de persze rengeteg New York-i családnak nem volt választási lehetősége ebben), illetve egy egyszerű bevásárlásos videó is inkább visszafele sült el, és azt mutatta, hogy kicsit idegenül mozog a városi közegben. Yang ennek ellenére nagyjából május elejéig a felmérésekben rendre az élen állt az első preferenciák alapján, de támogatottsága a 20 százalékot nem sokkal haladta meg, ami a rangsorolásos szavazást tekintve nem volt erős előny. Közben Adams – aki brooklyni bázisát kihasználva szintén viszonylag magas ismertséggel és támogatottsággal indult – felzárkózott mellé, illetve fokozatosan kiemelkedett a progresszív Wiley és a technokrata Garcia is, mindketten elsősorban a magukat inkább liberálisnak mondó, fehér, magasan kvalifikált szavazóknak köszönhetően.

Az RCV szavazást modellező kutatások azt már május végétől többnyire pontosan jelezték előre, hogy ők négyen kerülhetnek az utolsó fordulókba (a választás Wikipedia-oldalán lehet áttekinteni az összes nyilvánosságra hozott felmérést). Azt nehezebb volt meghatározni, hogy pontosan melyik két jelölt között fog eldőlni a küzdelem, de az valószínűnek tűnt, hogy Adams bekerülhet a végső körbe, és ott nem esélytelen – az ottani esélyei viszont láthatóan függtek attól, hogy ki lenne az ellenfele, mert Wiley-t általában magabiztosabban előzte meg, miközben Garciával jóval szorosabb versenyben volt. A rangsorolásos választás a stratégiát is alakította: a választást megelőző napokban Yang és Garcia együtt kampányoltak, ahol Yang kimondottan arra buzdította szavazóit, hogy Garciát jelöljék meg második preferenciaként (Garcia fordítva ezt nem tette meg, ezért az kevésbé volt egyértelmű, hogy Yang mit nyert a közös fellépéssel  – azt leszámítva, hogy leszállóágban lévő kampányát összekapcsolhatta a felfutó Garciáéval). A közös szereplés nyilvánvalóan Adams ellen irányult, aki válaszul azzal vádolta meg ellenfeleit, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne lehessen színes bőrű polgármestere New Yorknak – ez a vád azonban Yang ázsiai származását tekintve nehezen állta meg a helyét.

Az eredmények

Az alábbi táblázatok mutatják a rangsorolásos választás eredményszámításának menetét – a számok közel véglegesek, legalábbis a helyi választási bizottság azt közölte, hogy csupán 55 kérdéses szavazat maradt, ami már nyilván nem befolyásolhatja a kiesési sorrendet.

Néhány tanulság az eredmények alapján

1. Az RCV nem kedvetlenítette el a New York-i választókat. Bár voltak ezzel kapcsolatos félelmek, de az egyesek szerint túl komplikált választási rendszer nem hatott negatívan a részvételre. Sőt, ha történelmi összevetésben nem is kiemelkedő, de a közelmúlt előválasztásaihoz képest kimondottan jó arány az, hogy a város 3,77 millió regisztrált demokrata szavazójának nagyjából negyede kitöltötte a szavazólapját – az egymillió körüli összrészvétel (demokata+republikánus) valójában alig marad el a négy évvel ezelőtti általános választás 1,17 milliós részvételétől. A demokrata szavazók túlnyomó többségének láthatóan a rangsorolás se jelentett gondot, az összes leadott szavazat 15 százaléka vált ilyen-olyan okból inaktívvá (lásd a következő pont). Nyilván további elemzéseket igényel, hogy a különböző társadalmi csoportok képviseletére milyen hatással van a rangsorolásos választás, de első megközelítésre kudarcnak semmiképpen sem mondható az új módszer – még ha a választási bizottság az ügyetlenkedéseivel mindent megtett azért, hogy aláássa az eredmény hitelességét: megkérdőjelezhető volt például az adatközlés menete (a részeredményekre lefuttatott instant runoff eredmények közlése), a legkínosabb pedig az volt, amikor vissza kellett vonni egy frissítést, mert az 135 ezer tesztszavazólap eredményét is tartalmazta.

2. A kimerített szavazatok meghatározóak voltak az eredmény szempontjából. Nézőpont kérdése, hogy a 15 százaléknyi kimerített/inaktívvá vált szavazat sok vagy kevés, és biztos vannak közöttük olyanok, akik tudatosan nem rangsorolták sem Adamst, sem Garciát, de az is világos, hogy az így kiesett választók szava potenciálisan döntő lehetett volna. Nyilván egy másfajta választási szisztéma eltérő stratégiákat hozott volna, de a régi rendszer szerint most Adams és Wiley közötti második forduló következne, miközben az új számolás alapján a kezdeti preferencia-sorrendben harmadik helyen végző Garcia rendkívül közel került ahhoz, hogy győzzön. A végső RCV-eredmények szerint Adams és Garcia egymáshoz képest 1 százalékponton belül van, ráadásul a kimerített szavazatokat is figyelembe véve Adams 42,9 százalékkal vált győztessé, ami nem sokkal haladja meg a korábban az első fordulós győzelemhez szükséges 40 százalékos küszöböt. Ebben az értelemben tehát elvileg előfordulhat olyan eredmény is, amikor az RCV által kihozott győztes bizonyos értelemben kisebb felhatalmazást tudhat maga mögött, mint a korábbi rendszer nyertese.  

3. A stratégia számít, de a levélszavazatok miatt az időzítés se mindegy. Andrew Yang és Kathryn Garcia szövetsége majdnem győzelmet hozott Garciának – fentebb látható, hogy Yang kiesése után a támogatói nagyjából 32 százaléka Garciához pártolt át, 28 százalék Adamshez és csak 11 Wiley-hoz, ami azt eredményezte, hogy Garcia megelőzhette Wiley-t. A szövetség viszont a kampány egy késői pontján jött létre, talán túl későn is: a (többségében addigra már vélhetően feladott) levélszavazatokban Garcia kevésbé kapott löketet a nem első preferenciás szavazatokból, mint a személyesen leadott szavazatok esetén. Dave Wasserman választási guru szerint ez azt is jelentheti, hogy egy korábban bejelentett együttműködés esetén Garcia akár nyerhetett is volna az utolsó RCV körben.

4. A stratégia mellett az ideológia is számít: a középen álló(nak gondolt) jelölteknek kedvez az RCV. Kathryn Garcia előnye a róla kialakult kompetens technokrata kép mellett az volt, hogy viszonylag elfogadható jelöltnek tűnt a párt minden szárnya számára. Yang támogatása a mérsékelt vagy centrista demokraták egy részét is mögé állította (még ha itt Adams is versenyben volt), miközben a progresszív Wiley szavazói is előrébb rangsorolták, mint a baloldali aktivisták számára kevésbé felvállalható Adamst. Faji szempontok itt nagy szerepet nem játszhattak (tekintve, hogy Wiley is fekete), nemi szempontok annál inkább: a Wiley à Garcia szavazatok mögött az a szempont is húzódhatott, hogy a város történelme során először legyen női polgármester. (Wiley kiesése után a támogatói 51 százaléka Garciához pártolt át, és csupán 20 százalék választotta Adamst, miközben 29 százalék egyiküket sem jelölte meg.) Persze azt a jelenlegi eredmények alapján nem tudhatjuk, hogy fordított esetben mi történik, azaz ha Wiley és Adams kerül az utolsó fordulóba – de a közvélemény-kutatások alapján az sejthető, hogy akkor Adams győzelme kényelmesebb lett volna.

5. A rendőrségpárti álláspont nem kizáró ok még egy liberális nagyváros demokrata előválasztásán sem. Ha a 2020-as demokrata kampányban nem vált volna világossá, ismét kiderült, hogy a „Twitter nem a való élet”: Adamsről az interneten felülreprezentált liberális aktivisták nem voltak jó véleménnyel, de mégis nyerni tudott. Mindez azt a sejtést is erősíti, hogy a rendőrség finanszírozásának megvonására vonatkozó szlogenek (vagy az ezekkel kapcsolatos vádak) árthattak a demokraták és Joe Biden tavalyi kampányának: Biden ugyan a jómódú elővárosokban jelentősen megerősítette a demokrata pozíciókat, de közben szavazókat vesztett a nagyvárosok belsejében, elsősorban a spanyolajkú (és kisebb részt a fekete férfi) választók között, akik ebben a kérdésben konzervatívabbak lehetnek. Tavaly óta New Yorkban is több a lövöldözés, még ha történelmi összehasonlításban továbbra is alacsony szinten van a városban a bűnözés – Adams pedig a bűnözés által leginkább sújtott és legszegényebb Bronxban érte el a legjobb eredményét, itt az első preferenciáknak is majdnem felét (46 százalékát) megszerezte. Külön érdekesség, hogy Alexandria Ocasio-Cortez körzetében Adams teljesített ilyen jól, nem pedig az Ocasio-Cortez által favorizált Wiley: Adams koalíciója azt is mutatja, hogy a fekete és latínó szavazók egy jelentős része inkább pragmatikusan szavaz, és nehéz őket ideológia szerint beskatulyázni.

***

A New York-i rangsorolásos választás tanulságait még nyilván sokáig fogják elemezni: összességben az elmondható, hogy a meglepetés elmaradt, hiszen nagyon ritka az, hogy valaki 9 százalékpontos előnyből elbukjon egy instant runoff választást. Adams győzelme azonban nem volt sima, mert Garcia hatásosan egyesítette a jobb módú, magasabban kvalifikált, nagyobbrészt fehér, liberális és centrista szavazók másodlagos vagy annál későbbi preferenciáit, és sokan Adams-szel szemben egyértelműen őt preferálták. Az előrejelzések nagyot nem tévedtek (Adams kezdeti támogatottságát talán minimálisan alábecsülték), de ebben az esetben az RCV végeredményt nehéz volt megjósolni, hiszen nagyon kevesen múlt, hogy Garcia és nem Wiley volt Adams utolsó ellenfele.

Az Egyesült Államok különösen nagy figyelmet szentelt a választásnak, amit csak részben magyaráz a média New York-központúsága: mivel az amerikai politika egyik legfontosabb kérdése napjainkban a választójog gyakorlása körüli egyenlőtlenségekhez kapcsolódik, sokan a rangsorolásos szavazás minél szélesebb körű elterjesztésében látják a kiutat. Való igaz, hogy Donald Trump elnök lehetett, majd másodjára nagyon közel került a győzelemhez úgy, hogy az összes szavazatnak csak 46-47 százalékát szerezte meg, így a Trumppal szembeni erők minden olyan megoldást üdvözölnének, ami megnehezítené, hogy egy különösen elkötelezett bázissal rendelkező, de a többség által ellenzett jelölt nyerhessen. Csakhogy az amerikai politika legnagyobb torzításait az adja, hogy a szenátusban és az elektori kollégiumban a ritkában lakott, többnyire republikánusok felé húzó államok felülreprezentáltak, és hogy részben a körzethatárok kialakításából (gerrymanderingből) adódóan, részben egyszerű választásföldrajzi okokból a képviselőházban is hátrányból indul a városi központokba tömörülő demokrata bázis. Erre önmagában az RCV nem megoldás, ami vélhetően egyébként is megmarad egyelőre a liberális városok és az inkább szintén főleg demokraták felé húzó kisebb államok eszközének.